A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Gáspár Dorottya: Fejábrázolások a királyszentistváni ládikavereten

8. ábra Portrék kis négyszögekben Fig. 8. Portraits in small rectangular frames gradói Santa Maria padlómozaikját szeretném megemlíteni, minthogy ez viszonylag jól datálha­tó. A templomot Augustinus püspök építtette, akinek hivatali idejét 401 és 421 közé lehet tenni. A mozaik ez alatt az idő alatt készült. 23 Végezetül még a ládikaveret egyéb ábrázolá­sairól álljon itt néhány szó. A színházi maszkok jelen esetben — véleményem szerint — cirkuszi jelenetet vagy színházi előadást akarnak jelezni. Az arcok, ennek megfelelően, a nézőket jelente­nék. Így a ládikaveret ábrázolásának a program­ja diptychonok ábrázolásának a programjával egybehangzó. Bellerophon alakja nem mond el­lent ennek a hipotézisnek. Egyúttal azt is feltéte­lezem, hogy nemcsak az ábrázolás programja, hanem a ládikaveret rendeltetése is hasonló volt a diptychonokéhoz, azaz aj.ándékul szolgáltak. összefoglalásul elmondhatjuk tehát, hogy a lá­dikaveretet Keleten készítették, vagy keleti befo­lyás alatt álló műhelyben az 5. század elején vagy legalább a 4. század és az 5. század forduló­ján. A ládikó, amelyhez tartozhatott, jelképezhet­te egy hivatal, hivatalnok méltóságát, statusát; például esetleg a magister tabricae méltóságának kifejezője volt. 25

Next

/
Thumbnails
Contents