A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)
V. Fodor Zsuzsa: Adalékok Veszprém megye falusi elemi oktatásához a dualizmus és az ellenforradalmi korszak idejéből
földbirtok catasteri tiszta NÉPOKTATÁSUNK jövedelme 16 frt. 55 kr. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN b) Ezen földbirtok összes föld és egyéb adóját a gyülekezet fizetvén ez javadalmazásképp felszámítandó 6 frt. 72 kr. c) A földbirtok megmunkálása holdanként becslés útján 7 írttal 3 hold után összesen 21 frt. d) 1 hold földnek megtrágyázása 8 frt. e) Készpénz az egyház községtől 100 frt. f) 18 mérő búza á 4 frt. 72 frt. g) 18 mérő rozs á 2 frt. 50 kr. 45 frt. h) 4 öl tűzifa megszállítással s felvágatással együtt á 15 frt. 60 frt. összesen: 354 frt. 27 kr. Nem számíttatik a javadalomba a 2 szobás mellékhelyiséges lakás. Az iskolát az egyházközség fűtteti." összevetve a három felekezet tanítójának jövedelmét, megállapíthatjuk, hogy a református tanító fizetése volt a legmagasabb, utána következett az evangélikus tanítóé. A katolikus iskola kántortanítója viszont nem kapta meg a 300 forintot sem. Az igaz, hogy a református felekezet képezte a faluban a többséget, de nem csupán ez az oka a tanító 448 frt. 74 krajcáros fizetésének. Vizsgálódásaink arra engednek következtetni, hogy a reformátusok általában többet áldoztak a tanításra, mint a többi felekezet. Az 1893. évi XXVI. te. csak részmegoldást jelentett a tanítók fizetésével kapcsolatban. Az 1907-es Apponyi-féle törvények lényegesebb intézkedéseket tartalmaztak, melyek sokat segítettek a magyar tanítóság egzisztenciális helyzetén. Természetesen még ezek után is szüksége volt a tanítók nagy részének arra, hogy egyéb forrásokból, pl. helyettesítésekből, egyházi funkciók ellátásából próbálják anyagi helyzetüket kedvezőbbé tenni. Tanítóink helyzetén kívántak enyhíteni a tanítókörök, egyletek, melyek megalakítását még a népoktatási törvény rendelte el. Ezek a testületek foglalkoztak a tanítók segélyezésével, de az érdekvédelem mellett fontos feladatnak tekintették a tanítók műveltségi szintjének emelését, az önművelés és a továbbképzés segítését is. Külön figyelmet érdemel ezek működésének felkutatása, tanulmányozása! A fentiekben kísérletet tettünk a népoktatás dualizmus kori állapotainak érzékeltetésére néhány országos és megyei példa alapján. Ezekből egyértelműen kitűnt, hogy ez a fontos társadalom-, kultúrpolitikai kérdés milyen bonyolult volt és a gondok helyes megoldását milyen sok negatív tényező akadályozta. Igaz, született egy sor eredmény is, amely viszont még mindig kevés volt ahhoz, hogy igazi, korszerű szellemű, mindenkire egyformán kiterjedő, demokratikus népoktatásáról beszélhessünk. Ennek megvalósítását csak a Tanácsköztársaság, az első magyar proletárhatalom tűzhette ki célul. 50 Március 21-én a megyei közoktatásügyi politikai megbízott körlevelet intézett a megye összes iskolaigazgatójához, melyben az oktatásügy sürgős tennivalóit szögezte le. ,, . . . A fontos feladat első része az összes iskolák államosítása. Veszprém megyében szomorú volt eddig a kép. A megye közel 400 iskolájából 14 (tizennégy) volt állami intézet, a többi felekezeti volt, ahol mindent tanítottak, csak azt nem, amit kellett volna . . . Ez most megváltozik. Az iskolában azt tanítják majd, amire tényleg szükség van; hogy a proletárgyerekek a tudás fegyverével ellátva léphessenek ki az életbe. Az intézőbizottság megbízottakat küld ki a megyébe, azonkívül minden járásban két-két tanító megbízást kap az államosítás közvetlen végrehajtására. Vértessy Gyula, volt tanfelügyelő eltávozásával a Közoktatásügyi Népbiztosság Iftene Gyula, volt szombathelyi segéd-tanfelügyelőt osztotta be a hivatalhoz. ,, . . . Az iskolák vezetőit további intézkedésig felhívom, hogy addig is, amíg más tankönyvek az iskola rendelkezésére nem állnak, az oktatás mindenütt a forradalom szellemében follyon ... A hazaszeretetnek eddigi sablonos fogalmát pedig bele kell illeszteni az emberiség szeretetének szellemébe s a gyerekek lelkébe bele kell oltani az emberek egyenlőségének tudatát." 51 Az újságokban március 31-én jelent meg a rendelet az iskolák államosításáról, amely egyben megszüntette a felekezeti iskolákat. A Vörös Zászló április 12-i száma pedig felhívta az iskolaszékek, tanárok, tanítók, tanítónők, lelkészek figyelmét, hogy ,, . . . hittant sem az iskolai tanidő alatt, sem azon kívül az iskolában nem szabad tanítani." Ezeket az intézkedéseket a megye településeinek jelentős részében örömmel üdvözölték és azonnal hozzákezdtek érvényesítésükhöz.' 2 Viszont több helyen — főleg a kicsi, önálló közigazgatással nem rendelkező községekben — gyakran késtek a rendeletek, így az ezekre való reagálás is lassabban történt meg. A Tanácsköztársaság új viszonyai lényeges változást teremtettek a tanítóság helyzetében. Mindenekelőtt lehetővé tették, hogy az eddig többnyire háttérbe szorított néptanítók vezető szerephez jussanak, vagy fontos feladatokat lássanak el a szegény lakosság érdekében. 1919. április elsején megyeszerte megalakultak a járási, városi, falusi direktóriumok, munkás-, katona- és földműves dolgozók tanácsai. Tanítót választottak a direktórium elnökének: Bakonygyiróton Keller Antalt, Bakonybélben Matkovics Jenőt, Fenyőfőn Löv Györgyöt, Borzaváron Klampfer Józsefet. ;)i De funkciót kaptak a többségében föld nélküli, napszámos parasztok, kisparasztok, iparosok által alkotott falusi vezetőségben is. Pl. Hajmáskéren Baráth Dénes, Monostorapátiban Babos Gyula, Kropf János, Badacsonytomajon Gombai Jolán, Balatonfüreden Fenyves József, Kővágóörsön Schwarz Ármin, 254