A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)

H. Kelemen Márta: Római kori fazekaskemencék Balatonfűzfön

mi virágzásból, amely a dunai limes mentén végbement. A nagybirtokrendszer kialakulása bizonyos mértékig visszaesést eredményezett a vidék gazdasági és kulturális életében.

114 A Balaton K-i térségében vizsgált II. századi leletanyagban jelentkező DNy-pannoniai hatás valószínűleg nem közvetlen kereskedelmi kapcsolatokra vezethető tehát vissza, hanem arra, hogy éppen a kereskedelmi kapcsolatok lecsökkenése révén és a terület lakosságának számbeli megszaporodásával a régi hagyományokat folytató kelta fazekasság újra előtérbe került. A Balaton ÉK-i térségének etnikai összetételét a feliratos anyag csekélysége miatt nagyon kevéssé ismerjük. Míg az I. század birtokosai (Baláca, Gyulafirátót—Pogánytelek) között biztosan kimutatható az italicus eredet, a II—III. század veterán birtokosai között bennszülött eredetűeket is számon tarthatunk.

115 A terület bennszülött lakosságának emlékanyagát feltáró ásatások, a balatonaligai leletmentésen és a jelenleg feldolgozás alatt álló inotai halomsírokon kívül teljesen hiányoznak, így egyelőre csak a terepbejárások adataira támaszkodhatunk. Megfigyeléseink szerint LT—D korszakba sorolható jelentősebb telep a tihanyi félsziget nagy telepét és az aligai telepet

11 ° leszámítva nem mutatható ki a felszíni nyomok alapján. Ugyanekkor a korarómai telepek anyagában fel-feltűnnek késő kelta típusú edénytöredékek, és a II—III. századi villatelepülések közelében szinte mindenütt megtalálhatók a bennszülött lakossághoz köthető kisebb, falusias jellegű (földbe ásott házak) telepek nyomai. Ezeknek a telepeknek az anyagában igen gyakori a tipikusan római edénytöredékeken kívül a korongolatlan fésűs fazéktöredék (pátkai típusú fazék), a mezőgazdasági tevékenységre utaló vassarló vagy kasza, a terra sigillata hiánya. A lelőhelyek közül csak néhány fontosabb helyet említünk meg: Balatonfűzfőn a fazekastelep közelében levő villatelepülésen kívül bennszülött-telephez tartozható földbe ásott „putri" metszetét és római cserepekkel teli kemencét figyelt meg Rhé Gyula a part bevágásában,

117 ősi határában korai villa és őslakostelepre utaló felszíni nyomokon kívül olyan II. századi sírok kerültek elő, amelyeknek leletanyaga — vörös festésű, fedővel borított nagy tál, vörös festésű, kihajló peremű fazék, szürke tál

118 — a Fejér megyei tumulusok anyagával rokon, Berhidán a községtől ÉNy-ra római villa és II. századi urnatemető közelében földbe ásott ház, mezőgazdasági szerszámok előkerülésén kívül II. századi anyaggal keltezhető edényégető kemencéről

119 is van tudomásunk. Egybevetve a római telepek és az edényégető kemencék — Fűzfő, Gyulafirátót, Aliga, Berhida - előkerülési helyét, nyilvánvalóvá válik, hogy az ott működő őslakos-telephelyből álló településkörzetek számára dolgozhattak. Nincs kizárva, hogy néhány jó minőségű áru távolabbi vidékre is eljuthatott, de elsősorban helyi igényeket elégítettek ki. Sajnos a fűzfői kemencék anyaga az egyedüli, amelynél a leletegyüttes együttmaradása révén a helyben készült formákat pontosan ki tudjuk mutatni. A Fűzfőn dolgozó fazekasok az edények formáját és díszítésmódját tekintve a környék lakosságának igényeihez igazodtak, de egyben lépést tudtak tartani az egész tartományban forgalomban levő áruk divatjával is. Fazekastelepünk edényeinek készítői között bizonyára voltak kelta eredetű fazekasok is, de a 17. számú edény oldalára karcolt Annius név kétségtelenül itáliai eredetű kereskedőcsalád egyik tagjának (libertusának? ) neveként fogható fel, s így kérdés, hogy Anniust itáliai fazekasnak tekintsük-e, vagy pedig személyét illetően benne lássuk a fazekastelep tulajdonosát. Az anyag keltezését megnehezíti az a körülmény, hogy a fazekastelep anyagában egyetlen olyan importdarab (terra sigillata) vagy érem sem került elő, ami lehetővé tenné a pontos keltezést, illetőleg amelyeknek segítségével ezek a II. században mind jelenlevő formák és díszítések szűkebb időhatárok közé szorítása biztosan megoldható lenne. A pannóniai bepecsételt díszű tálak jó minősége, mintakincse arra utal, hogy a tálak készítője vagy készítői közel állottak Resatus mester köréhez, s így darabjaink a II. század első felében, de legkésőbb a század közepén készülhettek. A legnagyobb számban ránk maradt bordás tálak készítése a II. században a Hadrianus — Antoninusok alatt talán a leggyakoribb Pannoniában. A brigetioi, fertőrákosi, miénkkel teljesen megegyező darabok alapján Fűzfőn való gyártásukat szintén erre az időszakra tehetjük. A nagy, vízszintes peremű, mély tálak, félgömb alakú füles tálak a II. század első felére keltezhető leletegyüttesekben fordulnak elő. A függőleges peremű mély tálkák párhuzamát csak Brigetioból ismerjük, Hadrianus — Antoninusok korára keltezett fazekeskemence anyagából. Csészéink, füles korsóink formái korai temetőink anyagában tűnnek fel, a késő kelta S-profilú táltöredékjelenléte a II. század első felére utalnak. A sávos kerámia zöme jól illeszkedik a tartományszerte megtalálható II. századi leletanyagba. Ugyanekkor a köztük levő nagy ecsetvonásos márványozás, a nagy foltos festés, és a karcolt hullámvonalas darabok azt mutatják, hogy mivel ez a díszítésmód főként a II. század második felére, a III. század elejére keltezhető darabokon található meg, a valószínűleg Hadrianus korában meginduló fazekastelep megszűnésének, felhagyásának időpontját a II. század végére tehetjük. 62