A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)

Laczkovits Emőke: Adalékok a falusi gyermekek életéhez Veszprém megyében 1868–1945

26. ábra. Indulás a mezőre. Nemesvámos 1937. Vajkai A. felv. Bakonyi Múzeum Veszprém. N 3515 Abb. 26. Aufbruch auf das Feld. Nemesvámos 1937. Aufnahme A. Vajkai. Bakonyi Museum Veszprém N 3515 hogy Kertán, amikor az egyik család legényfia egyedül kaszálta le a rozsot és ezt apjának megmondta, az apa a következőkkel fejezte ki elismerését: „A banga szakramentumodat! Hát lefogyott? " Előfordult, hogy egy nagyobb munka elvégzéséért jutalmat is kilátásba helyeztek: pl. a tavasztól őszig tartó állatőrzésért, ha az őrző nem követett el hibát, a szeptemberi vásárban ruhafélét vagy ostort kaphatott. Akkor, amikor a család és a paraszttársadalom törvényeit, szokásait elsajátították a gyermekek, elsajátították azt a nevelési modellt is, amelyet az alig változó körülmények között, azonos lehetőségek mellett maguk is — felnőve — megvalósítottak. Tisztálkodás, ruházat A négy éven felüli gyermekeket általában már csak hetente egyszer és nagy ünnep előtt fürdette meg anyjuk, egyébként maguk mosták meg kezüket, arcukat, lábukat. A hat év fölöttiek már önállóan tisztálkodtak, hétköznapokon nem fordítva sok gondot rá. Nagyobb mosakodásra csak ünnepek előtt beleértve a vasárnapot is — került sor. A lányok ruházata 4—5 esztendős koruk után a ruhák formáit és a viselés módját tekintve általában a felnőttek megyénkben tarka képet adó viseletéhez hasonló volt. Kartonból készült a nyári, barchentból pedig a téli. Bő és hosszú ruhákban jártak, szoknyájuk mindig eltakarta a térdüket. A ruhák felső része a felnőttek réklijéhez vagy majkójához hasonlóan mellrészénél ráncolt volt, a szoknya pedig bő. Ha a felső résszel összevarták a szoknyát, akkor is megtartották az előzőhöz hasonló szabását. Nyáron a könyök felett végződött az ujja, télen pedig hosszú ujjú volt. 6-7 esztendős kortól kezdve félkötényt vagy melleskötényt kaptak a lányok. A kötény a viseletnek elválaszthatatlan része volt. Az ünnepi viselet formájában megegyezett a hétköznapi260 val. Inkább a világos színek jelezték az ünnepi voltát és a magyarok legtöbbjénél a kötény elhagyása. A magyar lányok polgárosabb, a felnőttek viseletét másoló ruhákban jártak, míg a németeknél és a szlovákoknál a polgári elem elenyésző, ugyanúgy, ahogyan a felnőttek viseletében. Náluk a kötényt ünnepnapon is hordták, csak a ruhával megyegyezően finomabb anyagból készítették. A ruhát ilyen alkalomra általában selyemből, szemben a köznapi festővel. A kötényt pedig fehér batisztból vagy fekete selyemből (lyszter), szélein csipkével díszítve. A németek kétrészes ruhában jártak, a réklit belekötve a húzott, gyakran lerakott szoknyába. A lányok a fejüket csak télen kötötték be. A lábukra ünnepnap húztak csak magas szárú cipőt, március 15-től szeptember 29-ig mezítláb jártak. A németek hűvös időben faklumpát is felvettek. A hidegben nagykendőt tett mindenki a vállára. A német leányoknak volt egy fehérrel kivarrott vállkendője, amelyet tavaszi és nyári ünnepi alkalomra kötöttek fel. A tulajdonos nevének kezdőbetűjét és a készítés évét is belevarrták ugyanúgy, mint a menyecskék, idősebb asszonyok szokták. A fiúk 6—8 esztendős korban még a felsőrésszel egybeszabott és nyílással ellátott nadrágot hordtak. Többnyire már nem használatos, bontott anyagból házilag készítették el. 10 év után zeig pantallót és kabátot kaptak, amely alá egyszerű, házilag készített inget vettek fel. Ünnepi alkalmakra a pantallót és a kabátot egyszerű, általában sötét szövetből készítették, a fejükre pedig bokrétás kalapot tettek. Télen vastagabban öltöztek az általában silány szövetből készült kabát alá. A fejükre siltes vagy házilag készült, a fület védő sapka került. Március 15-szeptember 29-ig, de gyakran előfordult, hogy október 30-ig mezítláb jártak. Mondogatták is: „Simon, Júdás, Jaj tenéked pőre gatyás!" — utalva gyenge öltözetükre és a lábbelihiányra. Utóbbi okozta a gyakori téli iskolai hiányzásokat is. Előfordult, hogy ha nem volt lábbeli, szüleikét húzták fel és úgy mentek ki télen. A Balaton-parti községekben a befagyott víztükrön a maguk készítette fakorcsolyával vagy anélkül való csúszkálástól alig lehetett visszatartani a gyermekeket. Szüleik cipőjét, csizmáját elvéve szöktek ki a házból. A csizmát mindaddig viselték, amíg a lábukon maradt. Ha kilyukadt megfoltozták, ha kinőtte az egyik gyermek, megkapta a másik. Hogy milyen nagymértékű volt a lábbelihiány, milyen nehezen jutottak hozzá, igazolják a korabeli felvételek, ahol még az ünnepi ruhában álló gyermekek lábán is rossz cipő, foltos csizma van, de gyakori az olyan eset is, amikor mezítláb állnak. A kopottan öltözött, szegény sorsú gyermekek pedig minden esetben cipő vagy csizma nélkül álltak a fényképezőgép elé.