A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)
Laczkovits Emőke: Adalékok a falusi gyermekek életéhez Veszprém megyében 1868–1945
halt gyermek helyett mindig született másik. Az egy év alatt elhalt apróság édesanyja Szent Iván napig (jún. 26.) a gyermek halála után egyetlen esztendőben sem ehetett gyümölcsöt, mert az angyalok akkor nem kínálják meg a mennyben a gyermekét, mivel anyja a földön már megette. Hasonló tilalmat jegyzett fel Luby Margit is Szatmárban. 74 Az árvák A gyermekhalandóság mellett meg kell említeni azt az esetet is, amikor az anya vagy az apa halt meg és árvák maradtak utána. Az apa halála esetén az anya általában egyedül nevelte fel gyermekeit. A legidősebb fiúnak a gazdaságban az apát kellett helyettesíteni. 12 esztendős koruktól kezdve szolgálni mentek a gyermekek, ha kisebb testvéreik voltak otthon, hogy így segítsék a támasz nélkül maradt családot. Az asszony özvegységre jutva soha nem maradt férje családjánál, hanem hazaköltözött szüleihez. Ha az anya halt meg — ami gyakoribb volt —, akkor az apa nem nősült újra sok esetben, hanem egyedül, nagyobb leánya segítségével (ha volt!) nevelte fel a gyermekeit. Ilyenkor rendkívül sok munka hárult a legidősebb lányra. A szülésen és szoptatáson kívül minden dolgot ő végzett, ami édesanyja munkája volt. A házban, a ház körül és a mezőn ugyanúgy helyt kellett állnia, mint a kisebb testvérei nevelésében, ugyanúgy végezve mindezeket, mint a felnőtt asszonyok. Ha a nagyszülők egészségesek, jó munkabírásúak voltak, akkor meghalt lányuk gyermekeit szívesen magukhoz vették, felnevelték. Előfordult az is, hogy a halott asszony lánygyermekeit lánytestvére vette magához, a fiúk pedig az apjuknál maradtak. 22. ábra. Cséplés Szentgálon 1920 körül. Bakonyi Múzeum Veszprém Abb. 22. Das Dreschen in Szentgál um 1920. Bakonyi Museum Veszprém 23. ábra. Kanászgyerek Szentgálról 1930. Êbner S. felv. Néprajzi Múzeum. F. 62753 Abb. 23. Der kleine Schweinehirt in Szentgál 1930. Aufnahme von S. Ebner. Ethn. Museum F 62753 //. A gyermekek nevelése A gyermekeket azzal, hogy felnőtt korukig szüleik, nagyszüleik mellett, a családi közösségben voltak, elsősorban az ő segítségükkel ismerték meg a paraszti élet törvényeit, a munkát, — tulajdonképpen állandóan nevelték. Bár a család mint munkaszervezet csak másodlagos feladatának tekintette az utódok felnevelését. 75 Ez a nevelés kettős célú volt: a gyermek a paraszttársadalom törvényeit ismerő és tisztelő felnőtté váljon, miközben a családi munkaszervezetben munkaerőként tanulja meg évenkénti ismétléssel a termelés módját. 76 E kettős célt szem előtt tartva nevelődött bele a gyermek a paraszti élet nehézkes méltóságába, szép rendjébe. 77 A kicsi gyermek (a 4 esztendőn aluli) nevelése abban nyilvánult meg, hogy igyekeztek távoltartani őt a felnőttek munkájától és amikor idejük engedte kedvében jártak, szórakoztatták. Pl.: csengőt ráztak neki, zsebkendőt adtak a kezébe. Szívesen vették ölbe, a térdükön lovagoltatták: „Csett Pápára, esett, esett, esett" — mondókával. Sétálgattak vele a szobában, miközben a nyakukban ült és mondogatták: „Viszi, viszi, vásárra", vagy a hátukra véve: „Korpát vegyenek, korpát vegyenek!" miközben megcsiklandozták a kicsit. Szentgálon a már lépegető gyermeket megfogta a nagyanyja, miközben leült a gyalogszékre, majd az apróság egyet jobbra, egyet balra lépett, nagyanyja pedig énekelt hozzá: „Dirib-darab szalonna, egye meg a dallos. Háromféle kutyasz ... egye meg a táncos. Kicsi lábad nagyra hágod! (toppant a lábával). Görbe orrod sz ... ba vágod! Uccu bizony belevágod!" - mire bólintott a fejecskéjével. Máskor pedig a térden ringatva mondogatták: 257
