A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)

Laczkovits Emőke: Adalékok a falusi gyermekek életéhez Veszprém megyében 1868–1945

Ebédre általában levest, tésztafélét (főtt: túrós, darás, mákos, lekváros, diós, sült, kelt, rétes, pogácsa, palacsinta) ettek. A szegények gyakran csak süni levest (főzelék). A vacsora leves (tejes-, csipetke-, krumpli-, tejfölös-, tészta-) volt vagy különféle kásák (krumpli, kukorica), pogácsa, tej. A szegényeknél kenyér levessel vagy burgonya. 1938-ban felmérést is végzett Sülé Sándor az iskolásgyermekek táplálkozásával kapcsolatban. 81 tanulót kérdezett meg. Eredményei a következők voltak: 1938. május. Reggeli: gazdagyerekek: 30 tej, 6 kévé, 6 tojás, 15 szalonna, szegénygyerekek: leves kenyérrel, 6 semmi Та órai: az iskolában osztott 2 dl tej fejenként. Ebéd: 22 leves + főzelék, 24 leves+ tészta, 3 leves + hús, 18 csak leves, 4 csak főzelék, 9 csak tészta, 1 tej. Vacsora: 18 tej, 16 leves, 35 déli maradék, 9 burgonya + kenyér, 3 semmi. Az adatok megtalálhatók Sülé Sándor: A táplálkozás Kertán. Néprajzi pályázat. Bakonyi Múzeum adattára Veszprém. Itsz. 10.788-10.799/74. 40-43. pp. Gyermekbetegségek, gyermekhalandóság A leggyakrabban előforduló gyermekbetegségek két csoportra oszthatók. Egyik részük hosszabb-rövidebb idő után gyógyult, ezekkel szemben házi gyógymódot, házilag előállítható gyógyszereket, növényi főzeteket alkalmaztak. Ilyen betegség volt a hasfájás, amelynek ellenszere a köménymag volt. Megfőzték teának, vagy parázsra téve füstje fölé tartották a csecsemő hasát és a pelenkáját. De itattak vele vöröshagymateát is. Városlődön hatásosnak bizonyult a 3 db összetört feketebors teába keverve — bár ez nem volt veszélytelen gyógyszer. A hasmenést a gyermek hasára kötött meleg ruhával kezelték. Egyesek, főként már az 1930-as években, rizsnyákot adtak ilyenkor a gyermeknek. Sajnos a diétát nem ismerték, orvoshoz pedig a legritkább esetben fordultak, így csak az idős asszonyok hagyományos gyógymódjára szorítkoztak. Ha felpuffadt a hasa a gyermeknek, akkor zsíros káposztalevelet kötöttek rá. Ha a kisgyermek hányt, akkor okként azt hozták fel, hogy kifordult a köldöke. Ilyenkor „kenőasszonyt" hívtak (ugyanezt felnőttel is elvégezték), aki hasra fektette a kis beteget, a hasától kiindulva húzta hátra a kezét, majd a derekánál a két csigolya között összefogta a bőrt és húzott egyet rajta, hogy pattant. Ezután hasonfekve pihent egy órát és rendbejött. A torokfájást hasonlóan gyógyították Városlődön. A torkát fájdító gyermeknek bezsírozott újjal „felhúzták' a manduláját." Az álla alatt kezdték, a feje tetejéig húzták, amíg pattant. Megyeszerte gyakorolt eljárás volt, hogy a torokgyulladásos gyermeknek petróleumos cukrot adtak, torkára pedig langyos vizesruhát és szárazkötést tettek. Ha köhögött is à beteg, hársfateát adtak neki. Szamárköhögés (pertussis) ellen pedig a szamár után megitatták a vödörből a gyermekeket is. A sebre pókhálót, a törött testrészre pedig vizelettel kevert agyagot („sárgafőd") vagy marhatrágyát tettek. Gyakori volt kisgyermekeknél a fertőző kötőhártyagyulladás, amit szemhurutnak neveztek. Leggyakrabban ezt úgy gyógyították, hogy kinyalták a gyermek szemét vagy anyatejet fejtek bele. Kevesen akadtak, akik kamillateával mosták a gyermek szemét, amíg helyrejött. A szájpenészt kristálycukorral próbálták ledörzsölni. Az álmatlan, sírós gyermekkel mákgubóból főzött teát itattak, ami rendkívül veszélyes volt, károsítva a gyermek idegrendszerét. Ahogy a vázlatos áttekintésből is kiderül, a betegségek nagy részét az emésztőszervek és a felső légutak megbetegedése okozta. A gyermekeket orvoshoz nem vitték. A házi gyógymódok többnyire csak tüneti kezelések vagy babonás eljárások voltak. Ha végképp nem tudták megállapítani a gyermek baját, akkor rontásra, szemmelverésre gyanakodtak. Ilyenkor a karácsonyi abrosz alatt (az az abrosz, ami szent estén volt az asztalon) a virágvasárnap megszentelt barkát meggyújtva, megfüstölték a letakart gyermeket. A másik gyógyszer a szenesvíz volt. 3 izzó parazsat (ha nem volt kéznél, megtette 3 izzó gyufafej is) egyenként egy zománcos bögrében levő vízbe ejtettek: az elsőnél: kalap alá — mondták. A másodiknál: konty alá, a harmadiknál: fejkötő alá. Amelyiknél leszállt a szén, az verte meg szemével a gyermeket. A készítményt ezután szentelménnyé tették: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében keresztet vetettek rá, majd Jézus nevében a gyermek homlokára keresztet tettek, megmosták az arcát, kezét, lábát, három cseppet ittattak vele a többit pedig beöntötték az ágy alá. Balatonakaiiban ólmot öntöttek. A gyermeket lefektették és egy lepedővel letakarták. A fejére rostát helyeztek, ebbe pedig a nyírágseprű vesszőjét és egy tál vizet. Ide ön20. ábra. Gyermekravatal Devecser 1933. Madarassy L. felv. Néprajzi Múzeum. F 47779. Abb. 20. Kinder-Aufbahrung in Devecser 1933. Aufnehme von L. Madarassy. Ethn. Museum F 47779. 255