A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)
Nagybákay Péter: A Rába alsó vizén levő molnárcéh kézi festésű bizonyságlevelei a veszprémi Baakonyi Múzeumban
a fentebb leírt és bemutatott malomkőguzsalynak nevezett, orsóval ellátott vasrúd felső végére volt felszerelve, úgy, hogy ugyanakkor a felső, forgó malomkőbe volt beeresztve és beerősítve, ami által a felső malomkő forgását biztosította. Ezt a keresztvasat láthatjuk az 1777-es bizonyságlevél bevezető szövege fölött elhelyezett szerszám- és alkatrész-összeállításban, a malomkeréktől balra. (7. sz. ábra) Ez a fecskefarok alakú keresztvas, a másik olyan malomalkatrész, amelyet a legtöbb molnár céhjelvényen a malomkerék fölött ábrázoltak. A malomkerék és a keresztvas annyira jellegzetes, Európa-szerte közismert és használt malomszimbólum volt, hogy pl. az elzászi Mülhausen (Mulhouse) város beszélő címerében a malomkerék 17 , a thüringiai Mühlhausen város beszélő címerében pedig a heraldikai sas szárnyaira helyezett két keresztvas 18 utal a város malomra visszavezethető nevére. Az 1810-es bizonyságlevél keretének felső, középső részén, a főhelyen egy őrlési jelenetet örökítettek meg. (8. sz. ábra) Két, egymással szemben álló, világos szürkéskék, ún. molnárkék színű, zsinóros magyar ruhába öltözött, csizmás molnárlegény — fejükön magas, hengeres, szemernyő nélküli, forgós csákó — egyegy gabonával teli vékát tart. A véka tartalmát éppen a kettőjük között látható garatba készülnek felönteni. A molnárlegények öltözete nyilván a korabeli molnárok ünneplő öltözete volt. Kétségtelen, hogy ezt akarták megörökíteni a díszes levélen. Hasonló kékszínű magyar ruhában ábrázolja a molnárokat az „Egervölgyi molnármesterek" egy 1800-ban Makiáron kiállított, ugyancsak díszes kézi festésű szabadulólevele is. 19 A garat (Gosse) a vízimalmok nagyon fontos és jellegzetes berendezése, alul, fölül nyitott, négyszög alakú faszekrény, amely lefelé elszűkül, és amelyből a gabona a megfelelő adagoló berendezés útján a forgó kő közepén keresztül a kövek közé kerül. Ennek az adagoló berendezésnek egyik legfontosabb része a malomgarat alatt függő kis medence, amelyből a szemek a kő alá hullanak. Ez a kis medence az ún. „tejké", 7. ábra. Malomalkatrészek és ácsszerszámok az 1777. évi bizonyságlevélen Abb. 7. Mühlebestandteile und Zimmermann-Werkzeuge an der Kundschaft vom Jahre 1777. 8. ábra. Őrlési jelenet az 1810. évi bizonyságlevélen Abb. 8. Eine Szene beim Mahlen an der Kundschaft vom Jahre 1810. szintén jól látható a képen, és jól érzékelhető az a feljárólépcső is, amely az ún. kőpad tetejére, a felöntő garathoz vezet. A kőpadon helyezkedik el a malomkőpár. 20 Az 1777-es bizonyságlevélen a malomkeréktől jobbra még egy malomberendezési tárgy szerepel. Ez minden bizonnyal a vastagfalú, négyszögletes talpvas, vagy malomserpenyő (Pfanne, Mühlpfandel) 2 í , a kőszálvasat, azaz a malomkőguzsalyt alul tartó vaspersely, amelyben a szálvas forog. A vízimalom zavartalan üzemeltetésének egyik alapvető feltétele volt, hogy a malomkövek alkalmasak legyenek az őrlésre. Az őrlőköveket ezért meg kellett vágni. A kő megvágása azt jelentette, hogy a két kő egymás felé néző felületét rovátkásra kellett kiképezni. A kő vágás rendszerint két hetenként történt, bár a Vas megye által kiadott 1786. évi Malomipari Rendszabás szerint „minden regvel" megtörtént az „keő vágás", 22 ami természetesen a molnárok feladata volt. Az ehhez használt szerszámokat is megismerhetjük a bizonyságlevelek gazdag indadíszei között. Az 1777-es levélre festett szerszám-összeállításban jobboldalt látható az a hosszú nyelű, hajlított acélszerszám, az ún. molnárkalács 2 3 vagy molnárcsákány (Müller-, vagy Mühl-Pille), amely a kő vágására szolgált. Ugyanezt a célt szolgálhatta az a kalapácsszerű, nyeles szerszám is, amelynek képe az 179l-es bizonyságlevél bal felső részén található. Ezen a rajzon világosan látszanak a kalapács mindként fokának kiemelkedő élei, amelyek a malomkő rovátkálását biztosították. Ez az ún. koronakalapács (Grädl-, vagy Krődel-, vagy Kron-Hammer, KrődelHacken, Krődel-, vagy Kronpille). 24 A vízimalmok néhány vasalkatrész és a malomkövek kivételével teljesen fából készültek. A malmokat maguk a molnárok építették és tartották karban. Ezért is nevezték a molnárokat sokfelé faragómolnároknak, és ezért alkottak igen gyakran közös céhszervezetet a molnárok és az ácsok. A vízimolnárok tehát egyúttal ácsok is voltak. így érthető, hogy a molnárok jelvényei között mindig ott szerepeltek az ácsszerszámok is. 231
