A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)

Nagybákay Péter: A Rába alsó vizén levő molnárcéh kézi festésű bizonyságlevelei a veszprémi Baakonyi Múzeumban

A Rába alsó vizén levő molnárcéh kézi festésű bizonyságlevelei a veszprémi Bakonyi Múzeumban NAGYBÁKAY PÉTER A céhiratok egyik közismert típusa az ún. „bizonyságlevél", németül „Kundschaft", latinul „Testimonialis", amelyet mai szóhasználattal bizonyítványnak nevezhetnénk. Ezt az iratot az egyes céhszervezetek azzal a céllal állították ki a kötelékükben dolgozó mesterlegények számára, hogy azok kötelező vándorlásuk

4 során ennek felmutatásával igazolhassák szakképzettségüket és megbízható magatartásukat. Ilyen értelemben a mai munkakönyvek, illetve ezeket megelőző ún. vándorkönyvek, sőt bizonyos értelemben az útlevelek előzményeinek is tekinthetők. A bizonyságlevelek kötelező használatát 1731-ben írta elő a Német-Római Birodalom kézművesipari rendeletének 2. §-a,

1 de ilyen jellegű okmányok kiállítása már jóval korábban, a 17. században is szokásban volt. Bár Magyarország tudvalevőleg sohasem tartozott államjogilag a Német-Római Birodalomhoz még a legabszolutisztikusabb Hasburg-időkben is külön magyar királyi kormányszékek működtek — a céhrendszernek szinte a teljes Európára kiterjedő, nemzetközi hálózata folytán — amelyet természetesen elsősorban a legény vándorlás intézménye teremtett meg — hazánkban is hamar elterjedt a bizónyságlevelek használata. A bizonyságlevelek szövege és formája az azonos funkció miatt lényegében megegyezett a birodalom területén rendszeresített, illetve kialakult kundschaftokévâl, különösen a XVIII—XIX. század fordulójától kezdve, amikor az, előrenyomtatott, városképpel ellátott, díszes bizonyságlevelek

2 jöttek divatba Magyarországon is. Korábban, illetve a kisebb települések kisebb létszámú céhszervezeteinél ilyen űrlapok bevezetésére nem került sor, mert nagyobb mennyiségben akkor és ott ezekre nem is merült fel igény. Később ugyan használatba került néhány teljesen uniformizált, előre nyomtatott, városkép nélküli űrlap-, illetve szövegformula, de éppen а kisebb települések korábbi bizonyságlevelei gyakran díszes, kézi festésű, egyedidarabok voltak, amelyeken a népi díszítőelemek mellett jelentős szerep jutott a mesterségjelvények, a mesterség szerszámai, munkafolyamatai és termékei* ábrázolásának is. Az ilyen céhbizonyságlevelek publikálása tehát már ezek miatt is igen érdekes és hasznos, de talán még jelentősebbek azok a különféle tanulságok, amelyek a szövegük változatos tartalmából és adataiból szűrhetők le. Az ilyen egyedi, kézzel festett és írott bizonyságleveleket többféle névvel is illették: „Bizonyságtevő levét', „Testimoniális lever, vagy egyszerűen csak„fevéF, de sok helyen „TanulólevéV néven is szerepeltek. A szakirodalomban leginkább „Szabadulólevéf elnevezéssel emlegetik, mert legtöbbször elsősorban azt igazolják, hogy az illető a mesterséget kitanulta, felszabadult és mint legény a szakmában munkavállalásra alkalmas és jogosult.

4 A veszprémi Bakonyi Múzeum három érdekes, díszes, kézzel festett és írott molnár bizonyság-levelet őriz. Fényképüket az 1., 2., és 3. sz. képünk mutatja, betűhív szövegüket a „Függelékében közöljük. A bizonyságlevelek közül - az egyiket „Tekéntetes Nemes Sopron, Győr és más Vármegyékben a Rábo alsó Vizén lévő Nemes Molnár Czéhbeli Mesterek" 1777-ben, - a másikat „Nemes Sopron, Győr és Wass Vármegyékben lakó és az Alsó Rábo vizén levő Molnár mesterek" 1791-ben, - a harmadikat „Tekéntetes Nemes Sopron, Győr s: Wass, Wármegyékben Rábo alsó vizén lévő Bötsületes Tzéhbéli Molnár Mesterek" 1810-ben állítottákJci. (1., 2., 3. sz. ábra) Egy negyedik céhirat a Pápai Helytörténeti Múzeumban található. Az egyszerű, előrenyomott szövegű felszabaduló levelet a „Vas, Soprony és Győr megyékből összvekapcsolt alsórábai b. Molnár Czéh" adta ki 1853-ban, de ez utóbbi nemcsak őrzőhelye, de elsősorban sablonos, uniformizált volta miatt sem közvetlen tárgya ismertetésünknek. A bizony ságlevelek szövegének tanulságai Mindhárom, illetve négy bizonyságlevél tehát a Rába alsó vizén levő molnárcéh irata. Ez a céh a magyarországi céhtörténeti szakirodalomban jóformán ismeretlen. Szádeczky említ ugyan egy Rába folyón levő molnárok részére 1844-ben kiadott kiváltságlevelet az Országos Levéltárból,

5 de egyrészt ennek évszáma jóval későbbi, mint az említett 3 bizonyságlevél dátuma, másrészt ezt nem a Rába alsó szakaszán működő molnárok kapták, amit kétségen kívül az is bizonyít, hogy ugyanezt a céhlevelet Eperjessy a Vas megyei céhek között mint a Rába és Lapines folyókon levő molnárok céhlevelét sorolja fel,

6 amiből az 225