Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)

SZVEZSÉNYI LÁSZLÓ: Adatok a fehérvárcsurgói víztároló és környékének madárvilágához egyéves megfigyelés alapján

Adatok a fehérvárcsurgói-víztároló és környékének madárvilágához egy éves megfigyelés alapján Bevezetés Hazánk legnagyobb völgyzárógátas létesítményének, a Keleti-Bakonyban létesített Fehérvár csurgói víztárolónak madártani kutatására először TAPFER DEZSŐ Bakony-kutató ornitológus hívta fel a figyelmemet 1976-ban, amikor én meg is látogattam a területet, de munkahelyi kötöttségeim nem tették lehetővé behatóbb vizsgálatát. 1977—78-ban már mint a Bakonyi Természettudományi Múzeum munkatársa, több alkalommal felkerestem e fiatal létesítményt és ott megfigyeléseket végeztem, amelyek közül jelen munkámban a víztárolóról és annak közvetlen környékén tett észleléseimről kívánok tájékoztató áttekintést adni. Mivel a víztároló madárvilágáról még semmilyen leírás sem jelent meg, szükségesnek tartom a terület bemutatását és a madáréletére vonatkozó megfigyeléseim közzétételét, annál is inkább, mert a Velencei-tó és a Balaton közé ékelődik a maga 100—150 hektárnyi víztükrével, amelyen az É—D-i irányba vonuló vízimadarak is gyakran megpihennek. Egy év alatt összesen 16 alkalommal kerestem fel, a következő időpontokban: 1977: II. 5., III. 5., Iü. 11., IV. 8., TV. 16., VI. 21., IX. 4., DC. 8., IX. 24., XI. 4., XII. 22., 1978:

1. 5., III. 6., III. 16., III. 24., IV. 13. A terület részletes leírása A víztároló a Kincsesbányai Rákhegy II. bauxitbánya kapcsolódó beruházásaként épült meg 1970-72 között, Fehérvárcsurgó községtől Ny-ra a Gaja-patak ún. Vaskapu szurdoka felett kiszélesedő völgy szakaszon és 1973-ban kezdett üzemelni. A medencét kialakító fő törésvonalak, D-en a Vaskapu és a Kopasz-hegy, É-on a Vár- és öreg-hegy. Lefutása a Móri-árokkal párhuzamosan halad ÉNY-DK-i hányba. Építésének az volt a célja, hogy a Gaja-patakot egy az előzővel párhuzamosan haladó oldalmederbe terelhessék és a bauxitbánya területét a felszíni vizekből származó beszivárgásoktól a lehető legjobban megvédjék. Ehhez azonban a völgyet völgyzárógáttal le keüett zárni. A vízhasznosítási céllal épített tárolókkal szemben ennek a tárolónak az árhullám visszatartására biztosított hasznos térfogatát lehetőleg műidig üresen kell tartani az újonnan érkező árhullámok befogadására. Vízgyűjtőterülete a Keleti-Bakony és a Bakonyalja, összesen mintegy 273 km*. A víztároló É-i és ÉK-i oldalát túlnyomórészt mezőgazdasági terület határolja (kukoricatáblákkal) ami a NY-i végében egy fiatal nyárfatelepítésbe megy át, s ez a patak és a műút közötti részen majdnem a Gaja-patakon átívelő közúti hídig terjed. A híd és a víztükör közötti részen a patakot kezdetben akácfacsoportok (Robinia pseudacacia) szegélyezik, majd a patak több ágra oszlik és egy kis ártéri erdőt hoz létre. Az itteni erdőállománynak kb. 60%-át a fűz (Salix alba) teszi ki, de van éger (Alnus ghitinosá), nyár (Populus tremula) és elszórtan akác is. Az aljnövényzetet a sűrű fekete bodza (Sambucus nigra) bokrok képezik és helyenként erdei iszalag (Clematis vitaiba) is felfut a bokrokra. Az ártéri erdő később nádasban folytatódik, amit majd a nyílt víztükör követ. A víztárolónak nádfoltokkal tarkított felső végében igen sok kiszáradt facsonk és bokor látható, melyek félig a vízben állnak. Ezek kedvelt pihenőhelyei a szürkegémnek, szürkevarjúnak, valamint a tőkésrécék is előszeretettel használják napozásra. DK felől a két völgyzárógát, DNY-ról pedig szántóföld és háztáji szőlők ölelik körül. Délnyugati partszegélyét nádfoltok és elszórt rekettyefűz (Salix cinerea) bokrok tarkítják, s itt ugyancsak sok a vízben álló kiszáradt fa. Keletről a völgyzárógát mögött egy kopár domb, az ún. Kopasz-hegy emelkedik, amelyen a gátőrház áll. Uralkodó szélirány a NY-i. Az észlelt madárfajok ismertetése 1. Búbos vöcsök (Podkeps eristatus) Mindkét tavaszon viszonylag korán megjelent. 1977. III 11-én közvetlenül a völgyzárógát előtt, a szélvihartól erősen hullámzó vízben bukdácsolt két példány. 1978. III. 16-án Nagy Évával figyeltünk meg egy példányt a víztároló nádasokkal tarkított felső végében. IV. 13-án 5 példány úszott egy csoportban a nyüt vízen. 2. Gólya (Ciconia ciconia) Egy korán visszatért példányát figyeltük meg 1978. III. 16-án Nagy Évával. A madár a nádas felett keringett, majd leereszkedett és eltűnt a bokrok között. 3. Tőkésréce (Anas platyrhynchos) A víztároló leggyakoribb és legközönségesebb kacsaféléje. Áttelel. Mmden egyes megfigyelés során találkoztam vele. 1977. U. 5-én az egész vízfelületet jégpáncél borította, kivéve a Gaja-patak több ágra oszló és nádasokkal, bokrokkal tarkított befolyási szakaszát, ahol kb. 100-200 db gyűlt össze, hangos lármával. Később valamitől megriadtak és egy részük felszáüt, kb. 80-100 db, amelyek között néhány kerceréce (Bucephala clangula) is volt. III. 5-én erős szélvihar tombolt és a víz nagy hullámokat vetett, ezért a nyílt vízen egyetlen kacsa sem tartózkodott, ellenben az ártéri erdőtől és nádasoktól védett öblökben kb. 200-250 db volt. Egy kisebb részük pedig a D-i partszegélyen a parton és a nyílt szántáson tollászkodott és feltűnően bizalmas volt. A partszegélytől kb. 50-60 m-re húzódó műútról nyugodtan szemlélhettem őket, nem zavartatták magukat. III. 11-én ugyancsak szeles időben kb. 350-400 példányt figyeltem