A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)
Nováki Gyula: Őskori és középkori földvárak a bakonyi Cuha-völgyében
19. Kesellőhegy II. Sáncátvágás (= 3. kutatóárok). Abb. 19. Kesellő-Berg II. Durchschneidung der Schanze (= 3. Forschungsgraben) . bó'l rakták, különösebb építési mód nélkül. A fal megmaradt magassága belül 100, kívül 120-130 cm, alapszélessége átlag 210, felső szélessége 190 cm körüli. Ezek a méretek azonban változnak, mert a szélessége néhol eléri a 280 cm-t is, máshol viszont 100 cm-re összekeskenyedik. A fal a sáncnak megfelelően egyenes vonalban halad, csak az oldala mutat több szabálytalanságot. A falat 28 m hosszúságban tártuk fel (1417. kép). A szelvény Ny-i felében megszakad a kőfal, de ez nem jelentett határozottan befejezett falat, inkább leomlott köveket találtunk. Az ehhez közvetlenül csatlakozó két kutatóárok és a 40 m-rel távolabb ásott 3. kutatóárok szerint a sánc többi szakasza már tiszta földből áll. A fal másik, К felé eső végét nem tártuk fel végig, de erre sem folytatódhatott sokáig, mert az itt kiásott, a szelvény K-i szélétől ugyancsak 40 m-re eső 2. kutatóárok is már tiszta földsáncot eredményezett, így a fal teljes hosszúsága nem lehetett több 40-50 m-nél. A fal mellett, elsősorban a külső oldalon, sok nagy kő hevert, szemmel láthatólag a kőfalból hullottak le, részben a falhoz csatlakozó égett réteg felett, részben benne voltak. Ha ezeket is számításba vesszük, a kőfal magassága közel 2 m lehetett. Mivel azonban az altalaj is csupa kő, vörös agyagba ágyazódva, a lehullott kövek nem voltak mindig elválaszthatók az utóbbiaktól. A feltárt helyen a fal kb. 8 m-es szakaszon teljesen hiányzott, csak kevés leomlott kő volt ezen a részen. Itt maga a sánc földtöltése is erősen lelapult és ugyanitt a lejtőn kissé bemélyedő, elhagyott út nyoma látszik, feltűnően fekete erdei földdel kitöltve. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy talán kapu lehetett. Ennek azonban ellentmond az, hogy a falmegszakadás 8 m szélességben túl nagy kapunak, másrészt sem kapuszerkezetnek, sem a feltételezett kocsiútnak nem találtuk határozott nyomát, bár ezt több keskeny kutatóárokkal kerestük. Valószínű, hogy újkori bolygatás szakította meg itt a sáncot. A feltárás elején úgy tűnt, mintha a sáncon kívül, a lankás hegyoldalban még két kőfal is lett volna. A nagyobb felület kibontásakor azonban más eredményre jutottunk. Kitűnt, hogy a sánc kőfalát a felszínen összegyűjtött vagy könnyen kiszakítható kövekből rakták fel. Az erősen sziklás altalajba nem tudtak mélyen leásni, így árok sem képződött (16. kép). A sánctól lefelé 6 m-re különösen erős, szálban álló sziklákra akadtak, ezeket 2-3 m szélességben bennhagyták és lejjebb folytatták a kövek összeszedését. A sánctól mért 14 m távolságban ismét sziklás, erősen köves részhez értek és ezeket is érintetlenül hagyták. A sánctól 20 m-re csak hpmokos - löszös talajból áll a felső réteg, kő már nincs. így alakult ki látszatra két külső ,védővonar, de ezek eszerint mint20. Kesellőhegy II. Sáncátvágás (= 3. kutatóárok). Elszenesedett fatörzsek maradványai. Abb. 20. Kesellő-Berg II. Durchschneidung der Schanze (= 3. Forschungsgraben). Reste verkohlter Baumstämme. egy véletlenül alakultak ki és a védelemben nem volt szerepük. Az ,előfalak' felső kövei eső által legömbölyítettek, az alul lévők nem, ez is a természetes eredet mellett szól. A kőfal Ny-i végénél a sánc ismét megszakad. Ezt a helyet ugyancsak megvizsgáltuk kutatóárkokkal, de kapunak vagy kocsiútnak nyomát itt sem találtuk. A sáncnak e két nyílása tehát nem volt kapu. Tengelyük egymástóli 20 m-es távolsága is ellene szól, nincs példa őskori sáncoknál két kapu ilyen közelségére, feltétlenül újkori átvágásnak kell tekinteni mindkettőt. A kőfalhoz csatlakozó földrétegek, amelyek a sánc két oldalán jelentkeztek, végig erős égés nyomát mutatják. Nagyjából három réteg volt megkülönböztethető. Felül 30-40 cm kevert föld, égésnyomokkal. Ez alatt különösen sok égésnyomot mutató, vöröses színű réteg következett, a sánc belső oldalán átlag 30, a külsőn 60-80 cm vastagságban, majd a 15 cm vastag eredeti fekete humusz legalul, amely a kőfal alatt is folytatódott. Ez azonban kissé sematizált képe a rétegződéseknek, a valóságban gyakran nem lehetett elkülöníteni ezeket egymástól. A már említett, a falból lehullott kövek egy része pirosra égett, vagy kormos volt. Magát a kőfalat is átvágtuk egy helyen, a kövek között végig sok vörösre égett föld és kő volt, utóbbiak azonban csak a fal alsó részében kerültek elő. Sok apró kis faszéndarabka is volt a kőfalban és a sánc földjében, de nagyobb darab alig került elő. A fal K-i szakaszának külső oldala mellett egy 20 cm hosszú, 11 cm vastag 87
