A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nagy László: A tűzikutya és a holdidol kérdése

lettek mellett hat, a miénkkel azonos jellegű, de bronzból készítve jóval karcsúbb és hosszabb napsugár fityeg (FORRER, 1942, 67, IX. t. 3. ábra.). Figyelemre méltó, hogy e bronz melldíszen a plasztikus napkorong és napsugár együtt szerepel a csizmaamulettekkel, akárcsak a békásmegyeri temetőben az asztrális agyagplasztikák és csizmaedények, még valószínűbbé téve hitvilágbeli összetartozásukat. A cavedinei bronz melldísz lova, a késó'bbi Apollo-quadriga naplova hiányzik ugyan leletegyütteseinkbó'l, sőt magából a temetőből is, de a mágia pars pro totó elvének megfelelően helyettesíti egy másik napállatnak, a bikának szintén fogantyús agyagszarva, amelyet az égitesteket ábrázoló jelképekkel és egy tojás alakú dunakaviccsal együtt tettek a már említett urnába (44.). Külön csoportot alkotnak, de szintén a többi asztrális, fogantyús agyagplasztikákkal fordulnak elő a rendszerint megnyújtott diszkoszt és sugaras napkorongot ábrázoló kis nyeles agyagkanalak. (46.) Aligha lehettek evőeszközök sepulchrális célra készített másolatai, vagy éppen gyermekjátékok. Alapformáik azonosságából és együttes előfordulásukból következtetve valami hasonló szerepet tölthettek be a kor termékenységi mágiájában, mint a többi asztrális agyagtárgy. Mindezek a termékenységet, jólétet előidéző varázseszközök ugyanazok lehettek, mint amiket az eltemetettek mágikus praktikáikhoz életükben is alkalmaztak. Hozzátartozóik, akik hittek halottaik lelkeinek továbbélésében, ezért tették nemcsak használati eszközeiket, a szakrálisukat is hamvaikhoz. Ismeretes, hogy az őskor emberei, akárcsak egyes természeti népek a testből eltávozó lelket többek között állati alakban képzelték eL A békásmegyeri temető népének hitvilágában ez a lélek a madár alakú aszkoszokból, tojásokból, tojásdad alakú dunakavicsokból és az elég gyakori tojás formájú sírgödrökből (41 a.) következtetve, minden valószínűség szerint az ősi vallások történetében sokszor szereplő madárlélek lehetett (MARINGER, 1956, 267, WILKE, 1913, 103-104.). E lélek a halott házából az urnából erre a célra készített különböző nyílásokon, szögletes ,ablakokon' (49.) és kerek ,léleklyukakon' (50.) keresztül közlekedve élte a maga sajátos temetői életét. Különösen a közölt fedeles urna léleklyuka tanúskodik erró'L Alsó részén ugyanis szabályos párkányt képeztek ki, mintegy pihenőül szánva a hamvakat tartalmazó fedett urnából kiröppenő, és ugyanide visszaszálló madárléleknek(51.). A békásmegyeri urnamezős korú temető asztrális — lunáris, szoláris agyagplasztikái ha nem is ilyen viszonylagos bőségben, telepeken is előfordulnak éspedig többnyire ott, ahonnan tűzikutyákat és holdidolokat is ismerünk, Szalacskán (DARNAY, 1908, 147, 52. ábra, 1912, 163, 17-20. ábra), Velemen (MISKE, 1907, 54-57. t.), Sághegyen (Lengyel, 1964, 60, 21. ábra), és a békásmegyeri temetőhöz tartozó telepen (BTM, В 54, 13, 138.). Emellett jelentkeznek velük azonos értelmű szoláris jelképek - mint leírtuk - magukon a tűzikutyákon és holdidolon is, barázdált „díszítésként", intarziásán bemélyítve, sőt teljesen be is építve, esetleg intarziáivá azok testébe. (V, 3, VI, 3, 5, VII, 1-2, 4, X, 9, XI, 3, XIII, 3.). E jelenségek ismeretében joggal tételezhetjük fel a tűzikutyák, holdidolok és az asztrális varázseszközök, illetőleg szoláris jelképek együttes, egymást kiegészítő szerepét szintén valamiféle, korukra annyira jellemző, termékenységi mágiában. Rekonstruálása, megfelelő lelőkörülményekkel is bizonyítható adatok híján, ma még alig lehetséges. Egy-két feltételezhető mozzanatára azonban, legalábbis hipotézisként, máikövetkeztethetünk. így mindenekelőtt a kézbevételre és mozgatásra is alkalmas fogantyús és nyeles agyagplasztikák alapján. A szoláris kerék kézbevételére, mozgatására és ennek kultikus értelmére vonatkozó megfelelő analógiát a skandináv sziklaképek jelenetein találunk. Igaz, hogy e rajzokon a napkerekek lényegesen nagyobbaknak látszanak a békásmegyerieknél. Ennek megfelelően többen tartják, rúdra helyezve hordozzák, szekéren, vagy csónakon mozgatják. (KÜHN, 1952, 156-191.). Nem egy őskori ábrázolás tanúsága szerint a napkorong elé állatokat is fogtak, és mint a trundholmi lelet bizonyítja, a diszkoszt kocsiztatták is. A vallástörténet és fenomenológia művelőinek egybehangzó véleménye szerinte cselekmények célja a nap kedvező működésének a befolyásolása lehetett egyfajta analógiás varázslás keretében. Valami ilyesféle szerepet tölthettek be az urnamezős kor termékenységi mágiájának szertartásában, ami kézbevételre és az éppen szükséges égi konstellációnak megfelelő mozgatásra alkalmas agyagplasztikáink is. Bár jóval kisebbek és nemcsak egy napkerék, vagy diszkosz, hanem többféle asztrális, lunáris és szoláris jelkép mozgatását tételezik fel. E feltételezett rítusnak azonban csak akkor lehetett értelme, ha benne tulajdonképeni célja - lévén, mint közismert, földművelő és állattenyésztő népről szól - az ezáltal termékennyé váló föld is szerephez jutott, és pedig olyan formában, amely az óhajtott égi áldás befogadására alkalmassá tette. Hipotézisünk szerint az urnamezős kor emberei a termékenységi, analógiás varázslás szertartásában ezt a szerepet a túzikutyának szánták. Ezért fúrták át lyukakkal, láttak el kisebb nagyobb egyéb nyílásokkal, alakítottak belőlük áttört idomokat és fejezték ki rajtuk magát, az óhajtott égi áldás befogadásának állapotát is napot jelképező korongokkal, kerekekkel, ezek intarziálásával, sőt a sugaras felkelő nap beépítésével a tűzikutya testébe. Néha úgy látszik, mintha meg is játszották volna a befogadás folyamatát oly módon, hogy az asztrális, szoláris agyagtárgyakat nemcsak mozgathatták a tűzikutya-föld fölött, hanem mint a Budapest—fehérvári úti példány (V, 1, 47.) tanúsítja, fogantyús nyúlványával be is illeszthették a testén átfúrt lyukakba, miközben termékenyítő melegét a melléje rakott tűzzel is táplálták. Csak így magyarázható az a jelenség, hogy a tűzikutya egyik fekete, füstös korommal borított oldalán az átfúrt lyukak körül éppen azokat a köralakú területeket nem érte a tűz, illetőleg annak korma, amelyeket a beillesztett diszkoszok födtek és a lyukakban, amelyeket fogantyús nyúlványaik megtöltöttek. Általánosan elfogadott fenomenológiai megállapítás, hogy a megtermékenyítő ég több ősi hitvilágban a férfi, a megtermékenyülő föld a nő - anya — szerepét kapta. A föld azáltal lesz termékeny, hogy az ég, főként annak erőközpontja a nap melegével, sugaraival, az általa adományozott esővel behatol a földbe. Igen valószínű, hogy a mi feltételezett varázsszertartásunknak e mozzanatát is ilyen elképzelés hozta létre. A napdiszkoszoknak és más asztrális, lunáris agyagképeknek, plasztikus sugaraknak beillesztése a tűzikutyák nyílásaiba szintén nem más, mint ennek a kozmikus ,szent nász'-nak a „hieros gamos"-nak rituális kifejezése. Arra, hogy a tűzikutya-földet, legalábbis az urnamezős korban, szintén nőként, anyaként „terra mater"-ként fogták fel, utalnak a tűzikutyák és holdidolok felső sarkain levő, minden valószínűség szerint nőstény bovidák protomjai, és ezt igazolhatja főként az a zöröghegyi példány, amelynek keskeny oldalaira, a fejek alá még női mellet is formáltak (5.). A termékenyítő ég és a megtermékenyülő föld szerepeltetésével végzett analógiás rítusok nem voltak és nem is lehettek, még az urnamezős korban sem egyformák. Hiszen a békásmegyeri temetőben a kultikus eszközkészletnek is hol az egyik, hogy a másik darabját tették a sírokba. Elhelyezésük módja és mennyiségük is változó. Előfordult, hogy többféléből többet is helyeztek a szórt hamvas sír aljára, vagy az urnába a kalcinált csontok közé, sokszor csak egyféléből csak egyet, sőt egyet sem. A kultikus tárgyaknak nem alkalmazása, csupán értelme volt azonos. Az élők termékenységi varázsszertartásában, a tűzikutyákkal kapcsolatban is, többféle variációt kell feltételeznünk, de mindig azonos termékenységet varázsló céllal. Egyébként sem lehet merev, mindenkire egyaránt kötelező, előírásszerű rítusra gondolni ott, ahol a hitvilág még alig juthatott túl az animisztikus fokon, ahol a szertartásban szereplő kultikus eszközöket házilag készíthették és a szertartást nem a törzs varázslói, még kevésbé valami67