A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nagy László: A tűzikutya és a holdidol kérdése

a hallstatti kultúra emlékanyagát vaskés és buchero díszű edénytöredék képviseli. Míg Lengyelen az urnamezó's kultúra idejéből alig maradt ránk tűzikutya, az újra fellendülő hallstatti korból már több idol töredékét sorolhatjuk fel a telep gödreiből. A gödörszámok rendjében: a 88-ból nyaktöredéket (XIII, 4.), a 93-ból egy viszonylag ép darabot (XIII, 3.), a 135-ből nyak felé hajló törzstöredéket egy lábbal és támasztóléc csonkjával (XIII, 5.). Nem közölte Wosinsky a képét, ezért biztosan nem azonosítható a 95. gödör nyaktöredéke, ugyancsak támasztóléc csonkjával (XII, 2.) és a 120. munkahely mélyített lencsedíszekkel borított szintén nyaktöredéke (XIII, 2.). Nem került elő a háborús károkat ért Szekszárdi Múzeum anyagában és Wosinsky közlése alapján nem voltak kielégítően meghatározhatók a 104, 154, 174 és 177. gödörbóf kiemelt töredékek típusai. Közülük néhány D jellegűnek is gyanítható. A gödrök kísérő leletei a D típusúak esetében sem alkalmasak a hallstatti időszakon belül további periodizációra. Neolitikumtól a római korig lakott Nagyberki-szalacskai magaslati telepnek a második vüágháború alatt jórészt elpusztult anyagából tudomásom szerint két idoltöredék maradt meg. A keszthelyi Balatoni Múzeum őriz egy tarkóján mélyen árkolt, csavart szarvú kosfejtöredéket. Minden valószínűség szerint igen nagy méretű hallstattkori D típusú idol része (XV, 1.). Darnay Kálmán még 1906 előtt találta. Az általa említett kísérő leletek: kúp alakú agyagnehezékek, orsógombok és - mint írja - „különféle agyagedények" nem adnak módot közelebbi keltezésre (DARNAY, 1906, 428429, 53. ábra). Szálacska a lelőhelye annak a Magyar Nemzeti Múzeumban levő, kisméretű idolhoz tartozó törzstöredéknek is, amelynek oldalait háromszögekké formált többszörös árkolások díszítik, belsejükben egy-egy mélyített ponttal. (XV, 2.). Lelőkörülményeit nem ismerjük. Díszítő elemeinek technikája és elrendezése, hevenyészett kivitelben ugyan, de lényegében megegyezik a Patek E. által 1971-ben a SopronVárhelyen feltárt, a HC második felébe keltezett idol ornamentikájával (PATEK, 1972, 5. kép 2. ábra.). A tipológiai sort, amelyet több mint másfélszáz tűzikutya és holdidol, főként töredék, összehasonlító vizsgálata alapján állítottam össze, időrendjük is igazolni látszik. A sor elejére tett A típusú példányok kronológiája még megoldatlan ugyan, az azonban bizonyos, hogy а В és С típuscsoportok az urnamezős korba keltezhetők, közülük a B, típusúak minden valószínűség szerint a kor elejére, a C

? típusúak a kor végére, A közbeeső változatok kialakulásának folyamata nyilván a kettő között mehetett végbe. Az urnamezős kor С típusú idoljait a D típusú kalenderbergi stílusú relief díszítésű idolváltozatok követték az urnamezős kort felváltó klasszikus hallstatti kultúra leletanyagában. A soproni csoport területén főként a HC periódusba sorolhatók. Időbeosztásukat több más dunántúli lelőhely D típusú idolja is támogatja. Az egész tipológiai sor időrendüeg még hiányzó, egyetlen közbenső láncszemét a HB=HC átmeneti kor idoljában kell keresnünk. Valószínűleg olyan jellegű típusváltozatban, amelynek díszítetlen nyak- és fejformája a Zalaszentiván- Kisfaludi-hegyen gyűjtött szórványtöredék (X. 8.) megfelelője. A legközelebbi továbbfejlesztett támasztóléces változatot Sopronkeresztúrról (C. 9.), kísérő kerámiája is talán már a HC elejére utalja. Időrendjüknek megfelelően a tűzikutya- és holdidolleletek topográfiai képe általában egybeesik korszakaik elterjedési térképével (XIX.). Eltekintve a kronológiailag problematikus A típusú példányok Szeghalom-környéki lelőhelyeitől, a biz61