A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Müller Róbert: A Keszthely-fenékpusztai erőd északi kapujának feltárása 1971-ben

D-i felében csak tapasztásrögöket találtunk a járófelületen, amely nem képzett összefüggő réteget. Az agyagtapasztás a torony É-i felében az egész felületet boríthatta, mert egészen a falak kibányászásának bolygatásáig mindenütt megtalálható. Sőt, nyomai még az erődfaltól É-ra is megfigyelhetők. Ez lehetett az erőd használatának utolsó periódusa. Ekkor valószínűleg már csak a legkülső kapu védte az erőd bejáratát. A legbelső helyén nem találtunk összefüggő tapasztást. A küszöbkövet pedig 10 cm vastagon borítja az új padló, tehát valószínű, hogy a középső kaput sem állították helyre. A járószint felszínén alig besüppedő, K-Ny irányú foltokban faszenes csíkokat találtunk. Ezek nem tartozhattak a beszakadt tető gerendázatához - mint kezdetben véltük -, mert a II. szelvény feltárásakor ugyanezeket a foltokat az É-i erődfal nyílásában is megtaláltuk. Ott pedig csak boltív fedhette a bejáratot. Az összefüggő foltok 15-40 cm szélesség között változnak, hosszúságuk 0,60-2,10 m. Ezenkívül több kisebb alaktalan foltban is jelentkezett a faszén. Ez arra mutat, hogy a IV. járószint is deszkázott lehetett. Párnafa vagy sárgerenda helyét azonban nem találtuk. Elképzelhető, hogy a párnafák a bolygatott területre estek, hisz a III. járószint ÉK-i párnafáját is csak részben rögzíthettük a későbbi bolygatás miatt. Az égés és a bezuhant tetőmaradványok következtében nem figyelhettünk meg a III. járószint alsó rétegéhez hasonló határozott deszkalenyomatokat. Az erőd életének utolsó periódusáról lévén szó, a bezuhant tetőmaradványokat eredeti helyükön találtuk meg. Az erődkapuban a padlót nem emelhették meg tetszés szerint, ezért a korábbi pusztulások utáni helyreállítás során az útra hullott pusztulási törmeléket mindig letisztították. A IV. játószint felett ez természetesen nem történt meg, így itt a tető fedésének módjáról is értékes adatokat kaptunk. A legérdekesebb eredmény, hogy a torony D-i és É-i felét különbözőképp fedték. Az É-i részben, ahol a járószint is jobb minőségű volt, a vastag agyagtapasztás felett megközelítően egyenletes, 12-18 cm vastagságú tegula- és imbrextöredékekből álló réteget találtunk. Föld alig volt a tetőzetmaradványok között, csak különböző nagyságú elszenült gerendadarabokat találtunk. Az esetleges feltöltés lehetőségét kizárja, hogy kizárólag tegula- és imbrexdarabok alkotják a réteget. Gondos keresés során sem találtunk tégladarabokat benne. A küszöbkőtől D-re hirtelen megszűnik ez a réteg, akárcsak az É-i erődfal kapunyílásában. Az erőd legutolsó periódusában tehát még a hagyományos római módon, tegulával és imbrexszel fedték a torony É-i felét. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a népvándorláskor végén még ilyen tetőfedő téglákat tudott volna készíteni az erőd népessége. Valószínűbb, hogy más, még álló épületekről vagy romokból válogatták ki, gyűjtötték össze a tegulákat és imbrexeket. Ezek korlátolt számával magyarázhatjuk, hogy csak a torony külső, É-i felét fedték ily módon, ahonnan az ostrom idején a tűzveszély fenyegette a bejáratot. A gerendamaradványok helyzete alapján nyeregtetős fedése volt ennek a toronyrésznek. A gernicszelemen K-Ny irányú volt. Erre mutat az is, hogy a tornyon kívül nem találtunk tegulatöredékeket, az egész tetőszerkezet a toronybelsőbe zuhant. A torony D-i felét, amely csak hevenyészett járószintet kapott ebben'a periódusban, ugyancsak lefedték. A fedés anyaga szalma vagy fa lehetett. Égésének maradványait a toronybelsőben éppúgy megtaláltuk, mint a tornyon kívül, attól K-re. A tegulás-imbrexes réteggel egy szintben itt barna földet találtunk, amelyben faszén és kevés habarcs mellett D felé haladva egyre több kő volt. Itt el is mosódik a határ a következő réteggel, amely egy szürkésbarna, kevéssé meszes, köves, kavicsos réteg. Felső szintje 113,20-113,44 m A. f. magasságú. A kisebb faszénszilánkok mellett az I. szelvény K-i felében, éppen a torony D-i felében 112,90-113,08 m magasságban egy 2-12 cm vastag, 1,38 m hosszú szenült gerendát vágtunk át (IX. t. 6.). Az I. szelvény D-i falában vastag hamus réteg borítja ezt a földet. A tetőzet és égésmaradványok felett nem következik újabb járószint, az erődöt tehát nem építették többé újjá. Nem tartjuk valószínűnek, hogy későbbi bolygatással elpusztítottak volna egy V. járószintet, hisz a pusztulásréteg felső szintje 0,82-1,05 m-re van a mai felszíntől. A következő réteg fehér és sárga színű, erősen meszes, amely D felé vastagodik (8-40 cm), és egyre nagyobb kövek vannak benne. Úgy véljük, ez a réteg az erőd használatának megszűnése utáni több évszázados természetes pusztulás, az erózió eredménye. Az É-i fele azért vékonyabb, mert a falak kibányászásakor az alapozás árkát részben ebből a földből töltötték be. A felszín is fokozatosan emelkedik D felé (legmagasabb pontja az I. szelvény K-i falában 114,12 m). A mai felszín és a természetes pusztulás rétege között csak egy bolygatott, habarcstörmelékes, erősen köves réteg és a humusz helyezkedik el. Meg kell még említenünk egy K-Ny irányú, meglehetősen szabálytalan árkot, amelynek alja metszetünkben 113,04 m magasságban volt. Ez valószínűleg Csák Árpád kutatóárka lehetett, amellyel átvágta a belső torony falait, a játószinteket azonban nem bolygatta meg. Az I. szelvényben a játószintek feletti kevert földben és bolygatásban elsősorban az erőd építését megelőző korszak leletanyaga került elő. Többségükben barnásszürke, ill. téglaszínű, vízszintesen futó, sűrű karcolással díszített oldaltöredékek, és sötétszürke, vastag falú porózus anyagú hombáredények töredékei, a vállon bekarcolt hullámköteg díszítéssel (ltsz.: 72. 138. 1-3., III. t. 12., 14. és 11.). Valamennyien kora rómaiak. Egy erősen soványított oldaltöredék és egy behúzott peremű tál darabja (ltsz.: 72. 138. 7'., III. t. 10.) késő római, egy sötétszürke, kívül besimított díszű edény oldaltöredékei pedig IV-V. századiak. Ezenkívül egy medvefog került itt elő (ltsz.: 72. 138. 36., III. t. 13.). A II. szelvény játószintek feletti részén is megtaláljuk a seprűs díszítésű oldaltöredékeket, a porózus anyagú szürke darabokat és egy szürke, víszintesen küiajló peremű töredéket (ltsz.: 72. 139. 1.), amelyek még az erőd felépítését megelőzően készültek. Az anyag többségét a késő római jellegű téglaszínű és szürke, néha mázzal bevont perem-, oldal- és fültöredékek alkotják. A római kort követő időszak anyagát egy karcsú tölcséres nyakú edény töredékei képviselik, amelynek vállát besimított rácsminta díszíti (ltsz.: 72. 139. 34., 1.1. 2.). A IV-V. századra keltezhető több fekete, részben besimított felületű oldaltöredék is. Az erőd fennállásának utolsó századában, a IX. században készült egy fekete, csillámos anyaggal soványított agyagból kézikorongon készített edény peremtöredéke (ltsz.: 72. 139. 42., IV. t. 1.). A kerámiaanyagon kívül a következő tárgyak kerültek elő. Az erődfal bolygatásából egy sárga, puha homokkőből faragott gyöngysordíszítésű kő (h: 12,3 cm, legnagyobb sz: 5,8 cm), melyen piros festésnyomok figyelhetők meg (ltsz.: 72. 139. 43., I. t. 3. a-b.). Valószínűleg az erőd építésekor került az alapozásba. Ugyancsak a kiszedett fal helyén került elő egy fekete paszta karperec, amelyen ováüs alakú benyomott díszítés fut körbe (ltsz.: 72. 139. 44., III. t. 6.), és egy kis bronz ruhatű. A kissé görbült tű eredeti hossza 7,0 cm, egyik vége hegyes, másik kanálszerűén szétkalapált (ltsz. 72. 139. 45., III. t. 8.). Mindkettő késő római, a IV-V. században készülhetett. Egy másik, nagyobb ruhatű is görbült (eredeti h: 12,2 cm), egyik vége hegyes, másik ovális alakú, kanálszerűén szétkalapált. A szétkalapált végéhez közelebb eső harmadban öt csoportban 4-4 körbefutó rovátkával díszített (ltsz.: 72. 138. 39., III. t. 3.). A Fenékpuszta „B"-temetőben talált párhuzamai alapján a VI-VII. századra keltezhető. Egy rossz megtartású kis bronzérmen kívül csak keltezésre alkalmatlan bronz lemeztöredékek, különböző nagyságú vasszegek, mindkét végén hurkos, ívelt vastárgy és egy gyalukés (ltsz.: 72. 139. 49., III. t. 5.) került még elő. Utóbbi 9,3 cm hosszú, élezett végén 3,6 cm széles. Először ívelten keskenyedik, majd a másik végétől 2,4 cm-re hirtelen 0,7 cm-re szűkül, vége 0,6 cm széles. A közepén a legvastagabb, 0,6 cm. Éle kopott, két szélén ívelődő. A legalsó járószintről keltező anyag nem került elő. A II. járószinten az É-D-i átvágásból, a középső pillér mellett egy erősen korrodálódott, rossz megtartású bronztű került elő 136