A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nováki Gyula: Őskori és középkori földvárak a bakonyi Cuha-völgyében

1974). Ebből a szempontból tekintve Magyarország eddig ismert legkorábbi, de még kötőanyag nélkül rakott kőfalát látjuk a Kesellőhegyen. A későbbi kutatások bizonyára máshol is fognak hasonlót eredményezni, mert kősánc több helyen látszik már a felszínen is (pl. Kislázihegy, Somhegy, Kerekbikk). Az pedig, hogy a Kesellőhegy H-n a sánc 100 méteren belül két különböző, kő- illetve faszerkezetet mutat, és utóbbi sem teljesen egységes, jól példázza azt a sokak által megállapított tényt, hogy az őskorban az építkezés terén mennyire a természeti adottságokhoz, a helyszínen található nyersanyagokhoz alkalmazkodtak és ezért gyakran még ugyanazt a sáncot sem építették végig egyazon szerkezettel. Pl. Sopron—Várhely sánca, ahány átvágás készült, annyiféle szerkezetet mutat (PATEK 1976, 22, 1977, 150, 153). A Kesellőhegy II. D-i kapuja alatt a hegynyergen kb. 60 m hosszú, 3 m széles, 6—8 m magas mesterséges töltés vezet át. Legközelebb Várvölgy-Kislázihegyen találunk hasonlót, ahol a D-i nagy kősánccal kialakított kapuhoz 62 m hosszú, 12 m széles, 4—5 m magas töltés vezet át a hegy nyergen. A Kesellőhegy II. és Zöröghegy II. óriási területéhez képest a belső részeken végzett ásatások igen keveset jelentenek a telepek megismeréséhez. A Kesellőhegyen néhány kisebb tüzelés nyoma került elő, de ház egyiken sem bontakozott ki. A Zöröghegy II. ÉK-i szélén talált cölöplyukak rendeltetését nem sikerült tisztázni, ehhez nagyobb felület feltárása lett volna szükséges. Utóbbi hely gazdag leletanyaga mindenesetre azt mutatja, hogy ezen a környéken a településnek legalábbis egyik legsűrűbben lakott része volt. A belső területen, több helyen ásott árkok viszont semmit sem eredményeztek, legfeljebb egy-két cseréptöredéket. Ugyanezt tapasztaltuk a Kesellőhegy Il-n is. Az 1. munkahely sáncában és mellette viszonylag sok edénytöredék volt, amelyek csakis a közvetlen közelből kerülhettek oda, míg a belső területen ásott kutatóárkok ehhez képest általában jóval kevesebb cserepet eredményeztek. Ebből arra következtethetünk, hogy a lakótelepeknek inkább a sánc melletti szélét lakták, a belső területeket pedig kevésbé. Ez általános jelenség a késő bronzkori és kora vaskori nagyméretű földváraknál. Ezt állapították meg pl. Közép-Németországban Göttingen környékén (PETERS 1970, 136-139), DK-Németországban (COBLENZ 1967, 208-210), Lengyelországban (GEDL 1976, 17). Az óriási méretű váraknál ez érthető, hiszen ekkora kiterjedésben nem is képzelhető a teljes betelepültség. A házaktól mentes területek — amint erre többen is rámutatnak — szolgálhatott veszély esetén a beözönlő közeli lakosság és állatállomány befogadására, de valószínű, hogy kisebb földművelés és takarmánytermesztés is folyt rajtuk. A Zöröghegy I. teraszait a meredek hegyoldal miatt kellett kialakítani a lakóházak számára, erre sok példát említhetnék. Magyarországon hasonló korból a Börzsöny hegységben a Rustok, Magyarhegy és Pogányvár, a Bükk hegységben Dédestapolcsány—Verebec-tető, Ny-Magyarországon pedig Velem—Szent Vid-hegyen találunk mesterséges teraszokat. A kora vaskorból Sopron—Károly-magaslat ÉK-i oldalában húzódó teraszait említem. A lakótelepek vízellátásának a kérdése valamennyi őskori földvárnál felmerül, különösen a magas fekvésű, nagyméretű késő bronzkori és kora vaskoriáknál. A nagyszámú lakosságnak vízre volt szüksége, de ennek megoldása legtöbb helyen tisztázatlan marad. A legtöbb esetben a telepen belül forrás nincs, jelenlegi ismereteink szerint csakis a hegyek lábánál fakadó forrásokból, vagy az ott folyó patakokból nyerhették a vizet. Ezt látjuk a Zöröghegy I. és II. földváránál. Ennél sokkal jobb helyzetben volt a Kesellőhegy II. földvárának a lakossága, mert a sánc mögött, mélyen a belső területen folyik a mindig bővizű Csörgőkút forrásának vize, sőt a forrás előtt kisebb vízgyűjtő tavat is találunk, mesterséges töltés elmosódott nyomaival. Hasonló körülmények vannak Várvölgy—Kislázihegy fennsíkján is, ahol ugyan forrás nincs, de a nagy D-i kaputól ÉK-re, kb. 200 m-re, a belső területen nagyobb tó kiszáradt nyomait találjuk. Ugyanezen telep további részein még három vizenyős rétet találunk, amelyek egykor talán vizet is adtak. Pécs— Jakabhegyen is találunk egy mesterségesen kiképzett tavat, de az itt később felépült középkori kolostor miatt nem tudjuk, mennyiben köthető az őskorhoz. Mátraszőllős—Kerekbikk földvárában a sáncon belül, a telep Ny-i széle közelében kb. 100 m hosszú tó van ma is, ennek ÉK-i oldalán 40—50 m hosszúságban a mesterséges töltés ma is jól látszik. A telep legmélyebb részén, a DK-i szélén a sáncon belül ma egy kút áll, lehetséges, hogy az őskorban is víznyerő hely volt itt. Két forrás Szilvásvárad—Töröksánc belső területén is van. Mesterséges ciszterna feltárására egy közeli példát említek, a kora vaskor késői szakaszába tartozó Smolenice—Molpír (Szlovákia) földvárában 5,7 x 5,7 méteres, 1,6 m mély, sziklába vájt vízgyűjtőt (DUSEK 1974, 144). A Zöröghegy és Kesellőhegy késő bronzkori népességének temetőjét nem ismerjük. A Zöröghegy DK-i oldalán két csoportban 13, illetve 2 sírhalmot ismerünk. Az előzők közül a múlt században többet feltártak, de a leletek elkallódtak, így pontos korukat nem ismerjük. 12 sírhalom a szemközti Várbükk nevű hegy aljában is van. A Kesellőhegytől É-ra 2,5 km-re egy, DNy-ra pedig, hasonló távolságra, 15 sírhalom van, egyiknek sem ismerjük a korát. Távolabb, a Bakony hegység számos pontján ismeretesek még sírhalmok. Patek Erzsébet néhány korábbi és néhány újabb ásatás alapján, az egész Dunántúlra értelmezve, megállapítja, hogy az urnamezős kultúrán belül valamenynyi a BD—HAx korszakba tartozik, utána csak a sírhalom nélküli égetéses temetkezést találjuk, bár éppen a Bakony közeli területén, Zirc—Felsőtündérmajor és Alsómajor mellett még a HA-ban is dívott a halomsíros temetkezés (PATEK 1968. 81-83, 1970). 111