Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Természettudomány (Veszprém, 1979)
DR. RÉZBÁNYAI LÁSZLÓ: Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony nagylepkefaunáján II.
7. térkép: Éjszakai nagylepke-gyűjtőhelyek az Északi-Bakonyban. Fénycsapdák: 1. Fenyőfő, 2. Somhegy-puszta, 3. Ráktanya, 4 Zirc-arborétum, 5. Porva-Csesznek vasútállomás,6. Bakonybél, 7. Huszárokelőpuszta, 8. Iharkút,9. Farkasgyepű — erdészeti fénycsapda Az előfordulási napok száma (III. c. táblázat) alapján ismét általában a legggyakoribb fajok kerültek az első helyekre, csak kissé más sorrendben. Az 1971-ben első helyen álló S. clathrata L. pl. egyedszám szerint csak 7., míg az ott kiemelkedően első A. c~ nigrum L. itt csak 3. lett. Erősen eltérő ebből a szempontból pl. a gyakori, de rövid idő alatt rajzó O. brumata L., P. plumigera Esp., E. defoliaria Cl. és E. imbecilla F., így ezek a IV. c. táblázatban kerültek az első helyekre. Viszonylag kisebb egyedszámot, de sok előfordulási napot mutattak pl a C. porcellus L., D. trifolii Hufn. és A. gamma L. Az előfordulási naponkéti átlagok és maximumok a Hgcsapdánál, Fenyőfőhöz hasonlóan erősen megemelkedtek (IV. c táblázat). A családok szerinti megoszlásban ismét a Hg-csapdára jellemző változások mutatkoztak (V. c táblázat). Erősen megemelkedett a bagolylepkék egyedszáma, valamivel kevésbé a sarlós-szövőké és szövőlepkéké, míg az araszolóknál alig változó egyedszámátlaggal jelentősen csökkent az évi tömegrészesedés. Som-hegyen is mutattak a szenderek jelentős faj- és egyedszám-emelkedést, azonban nem olyan rendkívüli mértékben, mint Fenyőfőn. A medvelepkék egyedszáma valamivel meghaladta a normálégős fogás átlagát, így tömegrészesedésük csak kevéssé csökkent. VESZPRÉM rA^ 1 Alkalmi lámpázó helyek: 10. ősfenyves, 11. Odvaskő-hegy, 12. Száraz-Gerencevőlgy, 13. Somhegy-tető és Plötz-oldal, 14. Szömörke-völgy Karte 7: Nächtliche Sammlungsplätze im Nord-Bakony Gebirge (1—9: Sammlung mit Lichtfallen, 10-14; personliche Sammlungsplätze) A normálégős eredményekhez viszonyítva erősen növekedett Som-hegyen is a csak lombkoronaszinti fajok részesedése, míg a cserje- és gyepszinti fajoké csökkent (VI. c táblázat). Ebben a táblázatban figyelembe kell vennünk azt is, hogy az avarszintet összevontam ezúttal a gyepszinttel, így a számok látszólag a nomálégős csapdánál nagyobbak, mint a VI. a táblázatban. Ennek oka az, hogy sok esetben nehéz meghatározni, e két szint közül nyelyikben él, vagy táplálkozik a kérdéses hernyó. Fenyőfővel szemben tehát jelentős eltérés, hogy Som-hegyen a Hg-csapdával fogott anyagban a gyepszint rovására is történt a lombkoronaszint részesedésének növekedése. A lombkoronaszinti fajok és egyedek számának és részesedésének növekedése a VII. c táblázatban is megfigyelhető, különösen a monofág-oligofág fajoknál. Ennek oka ismét lehet a Hg-égő nagyobb hatóköre is, hiszen e növényfajok nagy része a csapdától viszonylag messze, bár a látótávolságon belül található (lásd a 6. tárképvázlatot). Ezzel magyarázható a nedves területeken fejlődő fajok részesedésemelkedése is, hiszen ezek rendszerint különösen ragaszkodnak, az itt csak meghatározott és kis területű optimális biotópjukhoz (forrásláprét). Ezúttal már több fenyőn élő, adventiv faj és egyed került a csapdába, közöttük néhány érdekesebb is (Th. obelis140
