Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

S még egy utolsó érdekesség: a dunántúli dudák között olyan is akadt, amelynek dudatömlőjén rajtamaradt kívülről a birka vagy a kutya szőre, bundája. Talán azért van, hogy mikor tréfás pásztorok duda nélkül is dudamuzsikát akarnak rögtönözni, s „megszemélyesítik" a duda szólamát, az így kezdi a bordósíp orgonapontjának utánzását: „Bunda, bunda, szőrös bunda, Csiligári, csalogári cifra bunda." (Vigántpetend, Tóth I.) Míg itt az első szövegsor a bordósíp monoton zúgását utánozta, a második sor ezzel szemben a dallamjátszó síp szapora „apraja" - motívumát imitálta. Ügy látszik, az öreg vándordudásokkal, öreg pásztorokkal a dudakészítés tudománya is kiveszett a Bakonyban, mert az első világháború éveiben már egy szerb hadifogoly tanította meg dudakészítésre az egyik hegyesdi pásztort: „A bátyámnak is vót ollyan! Gidabőrbű csináta. Mikor atizennégyes háborúba kinn vótak foglyok munkán a magyar falukba, égy szerb mutatta a bátyámnak. Aztán mondta a bátyám neki: >>Hát segéljetek mégcsináni! Én is szeretnék evvé megtanúni." « „Hát meg is tanút vele, szépén játszod vele, hát é'ggyik felű fújta bele az ember a levegőt, a másik felin még egy siptya még szót csak egyformán. Av vót neki a kottája. A másik még, amivé fújta lé a nótákat, biliégette, mind a flótát vagy a furullyát, még másféle hangszereket. A siptyát valamiféle puhafábú csináták, az által szót." Az utolsó vándordudás 1928-ban búcsúzik el a Bakony vidékétől: „Erdőőr vótam. Borzavár cs Kardosrít között [találkoztam vele az erdőben.] Én mondtam neki, hogy dudáljon éggyet neke'm, hadd halljam, hogy szóll a duda. ő fölfujta a dudáját és a hona alá vette, billé'gette, de gyönyörűjjen. Ez huszonnyócba vót. N£m ide való vót az az ember, vándordudás vót." (Kardosrét, Reiter) Két dudánk maradt fönn mindössze. Az egyik az Országos Néprajzi Múzeum raktárában található, a másikat a veszprémi Bakonyi Múzeum őrzi. Az Országos Néprajzi Múzeumban található a 131.163 leltári számú 1932. VII. 11-én leltározott, szájjal felfújható kecskefejes dudát, amelynek lelőhelyeként Veszprém megyét jelölik meg, a helység nevét azonban nem közlik. (74. ábra) A duda leltári lapján Sárosi Bálint így írja le a hangszert: 74. ábra. Veszprém megyei duda az Országos Néprajzi Múzeumban. Fig. 74. Bagpipe from Veszprém County in the National Ethnographic Museum. „Tömlőjének anyaga kívül szőrös (pej) csikóbőr. A kecskefej bal füle letört, homlokán fél-ovális tükörbetét, szemei helyén és szája körül ólombeöntés van. Tükörbetét van a kettős sípszár jobb felső oldalán, valamint ugyanilyennek 75. ábra. A Veszprém megyei duda feje az Országos Néprajzi Múzeumban. Fig. 75. The head of the bagpipe from Veszprém County in the National Ethnographic Museum. helye a bal alsó sarkon is. A kontra hosszabbítóján leginkább M betűhöz hasonlítható (erősen stilizált virág? ) figura van. (75. ábra) A hangolónyílás a hosszabbító külső oldalán van. A három részes bordószár alsó darabja tölcsérben végződik. A bordószárat leginkább gyűrűs faragások díszítik: ezenkívül a bordótőkén ólombeöntés, a szár 2. és 3. darabján rézgyűrű van. A bordószárra zöld zsinóron kettős pamutbojtot kötöttek. A tömlő alsó végén négyrészes bőrbojt lóg. „Sajnos nem szólaltatható meg, egyik hangnyílása el van tömve, a másik hangnyílás sípja pedig hiányzik.' A duda milliméterekben megadott adatai a következők: a kettős sípszár hossza a dallamsíp végéig 195, szélessége 25, magassága 12. A dallam- és a kontrasíp belső átmérője 6. A dallamsíp külső oldalán levő hangolórés mérete 15x6. A hanglyukak alulról számított távolsága a következő: I 33, II 22, III 22, IV 18, V 21, VI 27. - A kontrasípon a hanglyuknak a síp végétől mért távolsága 18. A hanglyuknak a hangréstől való távolsága a kontrasípon 63. A bordószár hossza tölcsér nélkül 620, tölcsérrel 805. A bordószár belső átmérője 10. A sípok jávorfából készültek. Vizsgáljuk meg most a másik Bakonyban fennmaradt bőrdudát. (Leltári száma: 4086 - P 126, lelőhelye nem ismert) E hangszer, struktúrája szerint, a délvidéki dudák csoportjába tartozik, amelyet a palóc-dudával szemben nem tüdőből fújt levegővel, hanem kézifújtatóval táplálnak. A fújtatós duda a 19. század közepén Kecskemét, Kiskunhalas, Szeged környékén tűnik fel, de előfordul Somogy megye déli részein is, amint ezt Sárosi (op. cit.) Borszéki 1961-ben írt tanulmányából idézi. így e fújtatós duda e fajtának eddigi legészakibb előfordulása, de az is elképzelhető, hogy valamelyik vándordudás közvetítésével került ide. (76. ábra) Ezen a dudán nem találunk állatfejet. A sípszár három egynyelvű, nádból vágott fúvókát foglal magába: 407