Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

56. ábra. A kádártai „ódalfujós". Fig. 56. The sideblower of Kádárta. „Hogy egy kis formája legyen!" - mondja róla készítője, Csatári Gábor. Bizonyára a megrepedés ellen is jó szolgálatot tett e megvastagított hangszerfal. E kicsiny, kiszáradt ódalfújós furuglának csak az alaphangsora szólalt meg. 132. Ács Gergő zirci, majd dudari pásztor szerint az „ódalfujós furugla" általában hosszabb szokott lenni, mint a „végrűfujós". Körülbelül 45 cm-es méretet mutat. „Ódalfujós furuglát" sokat készített Lénárt Jánosné kanászné (1890) édesapja is. „A jóbarátoknak elosztotta, de ugy pinzér nem csinát. Másoknak is (csinált). Akik kezdők vótak, mindenkinek, eéknek a fiatal pásztorgyerSké'knek." A dudari Ács Gergő a „furuglakészítést" Bakonybélben tanulta: „Tudja fene m&nnyit csinyátam, a legtöbbet legénykoromba. Télén awá bajkulódtunk odahaza. Bakonybélbe vót é'gy tehenes, oztán attú tanútam én is. Egész télén az ráért, nem dógozott, otthun vótunk. Molnár Istvánnak híták, má az se él. Körűbellű annyi idős lehetett, mind az idesapám. 90 éves 15nne, ha élne". Ha a két kardosréti „furuglánkat" összehasonlítjuk egyéb tájak „furugláival", kitűnik, hogy a mieink nagyobbak a országos átlagúaknál. Az Országos Néprajzi Múzeumban az 5131105 sz. dunántúli furulya hossza 472 mm, míg a mi egyik hangszerünk 514 mm, a másik pedig 540 mm hosszúságú. Ez utóbbinak mind a külső, mind pedig a belső átmérője nagyobb az ott találhatóaknái. Sárosi Bálint 450-500 mm-ben állapítja meg az átlagos hosszúságot. Kádártai kis ódalfújósunk pedig sokkal kisebb az országos átlagnál, mindössze 343 mm a hossza. A megszokottól eltérő méretek miatt „furugláink" hangolása is eltér az országos átlag hangolástól. Kardosréti 540 mm-es furulyánk alaphangja nagyszekunddal szólal meg mélyebben az átlagos alsó határnál. így alaphangja esz. Kádártai kis flótánk pedig nagyszekszttel magasabb alaphangú a szokványos méretűeknél. Itt jegyezzük meg, hogy vidékünkön a pásztorok az „ódalfujós furuglát" a diszeli Kiss István kivételével minden a szájuktól jobb irányban tartva fújták. b) Furulya, „előfujós-, végrűfiijós-, végrüfujó-, réceszáju furugla, furugla, furullya, pikuld' Ennyi féle néven nevezik környékünkön a köznyelvben egyszerűen furulyának hívott ajaksípot, amelyet minden pásztorunk ismer. Bár főként a juhászok hangszere volt, megtalálható volt a gulyásoknál és kanászoknál is. Bodzafából vagy ritkábban jávorfából is készítették, sőt van egy öreg kanászunk, aki már fiatalabb korától kezdve megkísérelte, hogy a fán kívül a fémeket, legújabban pedig a műanyagokat, a PVC-t is kipróbálta. Készítése A „végrűfujós furugla" készítési módja nagyjából azonos az „ódalfujóséval", csak a hangrés kivésése teszi ezt kissé komplikáltabbá, több szakértelmet kívánóvá. Ács Gergő el is mondja, hogy készítette furulyáit: „Bodzafát levágok, olyan belesset, ami hát gondulom, hogy jó. Oan két éves fának köll lennie. Kinyomgya a bélit az ember "egy másik kifaragott fával, megcsinálja a likakat. A hármat aztat é'gy hüvelykujjnyira, a középsőt a hat között azt m'ég valamivel szélesebbre. Kisüti az ember. Mind a fé karom [olyan hosszú legyen a furulya]." Amikor kicsiny volt a furulya belső nyílása, ki szokták égetéssel tágítani. „Ezt az előfujóssat könnyebb csinyáni. Hüvelykujjnyi hosszúságra kell lenni a végitől"[ a hangresnek.] ] Ettől egy fél suknyira (kb. 16 cm) kezdődnek a lyukak, dróttal égeti őket. A szép hang titka, hogy vékonyra kell faragni a furulya falát. Molnárné férje szintén pásztor volt Pécselyen, de már nem él. A felesége azonban sokszor látta, mint vesződik ura a furulyák készítésével, és ennyit mégis tudott róla mondani: „Levágott egy nagy borzafát, a bésejét kikupáta, kifújta belülle, kiégette úgy, hogyhát annak nem maradt semmi foszlánya sé bent. És csinált bele sípot, lukat rája. így készűt el a furulya." Ha meg nem volt olyan szerencséje a fiatal pásztorgyereknek, hogy ajándékba kapjon egy jó „réceszájú furuglát", hát hozzáfogott maga a készítéséhez. Akinek nem sikerült, mint a zirci kanásznak, Molnár Eleknek, az gombos harmonikát vásárolt. Farkas Antalnak sem sikerült olyan hangú furulyát készítenie, mint amilyenre vágyott, ezért gyárit hozatott helyette, majd okarinán is megtanult. A vigántpetendi kanászlegény ügyesebb volt: „Majdnem azon tanultam mSg először valamennyire, amit magam csinátam. . . Régente gyerekkoromba teknőscigányokná vót égy ilyen kis helyes kifaragott (furugla), elkértem a cigánytú, lenéztem róla, csinátam egy jó kis furuglát. Én aon tanútam még naggyábú furuglányi. Bodzafábú vót. Bodzafát kifúrtam, 'sztán nekiláttam: Jó bicskáim vótak, szépén ki tudtam faragni. A cigánynak a furugláján lemértem a távolságot, meg mekkora lik van rajta. Egyik kissebb vót, a másik égy kicsit nagyobb vót. Ugyanakkorára csinátam a 394