Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

Paptelepen a menyecske és húga. Népünk íratlan törvényei szerint a citera, a sípokkal ellentétben, tehát nó'i kezekbe is való hangszer. Erró'l vall a negyedik citerázó nó't, Bözsikét megemlegető' vigántpetendi Tóth István is. A régi pásztormulatságok, pasziták, tollfosztók, tollasbálok hangszere a Termelőszövetkezeti Csoportok közösségeiben újra éled, házi összejövetelek alkalmával hangulatos dalkíséretet ad, ha kell tánczenét is biztosít, mint ezt a paptelepi citerás zárszámadásról szóló beszámolójában is hallottuk. V. AEROFON HANGSZEREK A pásztorok hangszereinek túlnyomó többsége ebbe a csoportba, a fúvós hangszerek csoportjába tartozik. Tekintsük át sorra ezeket a legprimitívebb ,alkalmi'hangszereket, a különböző levelekből, fák kérgeiből készült sípokon át a kanászok fontos hangszeréig a csont- és bádogkürtig, és az ugyancsak fúvókával megszólaltatott háncsdudáig.. Külön családot képeznek az aerofon hangszereken belül a különböző ajaksípok. Ide tartozik a két fajta furulya: az „előfujós", az „oldalfujós", valamint ezeknek egy távolabbi változata: a fűzfasíp. Az agyagból készült ajaksípokat a háromlyukas kis „sidósip" és az igen népszerű okarina képviseli. A fúvósok harmadik népes családja a nyelvsípok tábora. A primitívebbek felől haladva itt a sorrend így alakul: lúdtollsíp, nádsíp, búzaszársíp, töklevélszár-, bürökduda, gigamuzsika, kéregoboa, duda, klarinét, tárogató. Lev él sípok A legegyszerűbb hangszerekként a fák levelei kínálkoztak a pásztorok számára. Az volt a legjobb, amelyik a legerősebb, bőrszerű volt. „A vadkörtefalevél, aj jó vót! Avval I£het sipónyi szépén! Csak tavasszal"! (Vigántpetend, Tóth) Rozslevéllel kétféle módon is szoktak sípolni: Vagy a két hüvelykujjuk közé fogták be a levelet, s utána nagy erővel belefújtak az ujjaik ívében feszülő levélbe, erre az rezgésbe jött. Ez a sípolás általánosabb módja. Előfordult azonban az is, hogy fából faragtak két „pofát", amely közé a rozslevelet beszorították, s így fújták meg. Ezt rozssípnak nevezték. (Bánd, Farkas) (30. ábra) Bébicsíp A bébicsíp nevét a bébic nevű madárról kapta. E szárnyast más vidéken bíbicnek is mondják. Sípunk ennek a hangját utánozza. Hasonlít azonban a hangja a kis őzek sírására is. Ma már csak gyermekjáték, de régen a madarászok használták. Sárosi Bálint írja, hogy e változat csak a Dunántúlon ismert, itt is csak Veszprém, Zala és Vas megyék területén. Működési elve teljesen azonos a rozs-sípéval, de itt a könnyen szakadó levél helyett magából a fából hasítottak ki néhány tized milliméter vastagságú nyelvet, amely azonban egyik végén összefüggött a bébicsíp törzsével. (31. ábra) 31. ábra. Bébicsípon játszó gyermek (Szentgál). Fig. 31. Child playing on lapwingqpipe. (Szentgál) Készítési módja: „Egy darab fát kifaragtunk, úgy hogy a közepit kifaragtuk oany vékonyra, hogy össze lehefétt hajtani. Az eggyiknek csinátunk fábul égy kis nyelvit, a végit összekötöttük egv kis raffiával, belefújtunk. Oan éléssen szót, mint annak a rendje! Inkább a gyerekeknek szoktunk ilyel csinyáni, de zenézni ewe nem lébetétt. Hát ez is valamüyen kis hangszer vót, de nótát ewe n'ém lehetett kikompénányi." (Vigántpetend, Tóth) Szentgálon mogyorófavesszőből készítettek bébicsípot (T. Molnár). Bakonyoszlopon Magyar Ferenc készített bébicsípot a számomra. (32. ábra) Nyírfasíp, meggy fahéjsíp A falevélsípokkal csak tavasszal lehetett muzsikálni, míg a nyírfakéregből készült síp egész éven át alkalmas volt a zenélésre. „(A nyírfának) annak ollyan bőre vót, azt lehúzta az ember, szét lehetett vékonyan szedegetni, azt télen is, "égy 378