Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)
BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene
Ismerém a csengőt, Vót is a kezembe, Az egri vásárba Vettem az ürümre. Száz forint az ára, Rózsám a gazdája, Két aranybötűvel Van nevem rávágva. (op. cit. 15. dallam) A pásztor a kolomp szavát is mintha értené. Talán a ritmusára gondol, mikor erről énekel? A csengő, a kolomp szavát - valószínűleg saját lelkiállapota vetületeként - gyakran érzi szomorúnak: (Szalafő, 1968, Furián Kálmánné, 1901.) Nem akar a rézkölompos legelni, Rézkolompját szomorúan zörgeti. (op. cit. 20. dallam) (Kapolcs, 1969, Kálmán János, 1896.) Ol messzire hangzik annak a szállása, Mint a babám keserves zokogása. (op. cit. 2. dallam) Egy megriasztott, ideges állat kolompja másként, szaggatottabban szól, mint a nyugodtan lépegetőé. Ezt érezhette haragosnak az akli pásztor: (Akli puszta, 1965, Vind Jakab, 1909.) Nem akar a vezérürüm legéni, Csöngettyűjét haragossan zörgeti. (op. cit. 21. dallam) Mikor pásztorlakomára kerül a sor, néha a ,nagyharangos" is bográcsba kerül: (Pécsely, 1969, Ihász János, 1919.) -Ergye, fogd még azt a babost, A legszebbik nagyharangost! (op. cit. 10. dallam) Csörgősbot Vajkay Aurél írja le Szentgál című könyvében, hogy a csikósok régen csörgősbotot használtak. Ha ezzel egyszer megdobták a lovat, később elég volt már csak megrázni a csörgőjét, Figyelmeztetésére is hallgattak a csikók. Magam csörgősbotot a bakonyi pásztoroknál már nem láttam, egy visszaemlékezés azonban mégis igazolja, hogy használtak ilyet, de ez az adat kanászokra vonatkozik. Takáts Zoltán rédei származású tanár (szül. 1938) mondta el nekem, hogy családjukban gyakran elhangzó történet szerint dédapja bíró volt a faluban. A község apró termetű, de nagy haragú kanásza valami méltánytalanság miatt felháborodva ment panaszra a jól megtermett bíróhoz, és hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, csörgős botja végét erélyesen a földhöz zökkentgette. A bíró ekkor kijött a sodrából, elkapta a kanász csörgősbotját, és azzal kergette el a méltatlankodó pásztort. Timaffy László az Ethnographia 1963. évi II. számában (161-180) részletesen ismerteti a csörgősbotokra vonatkozó kutatásait. Megtudjuk, hogy ezt a környező népeknél is használt pásztoreszközt Magyarországon főként a Kisalföld ártéri legelőin és a folyók mentén alkalmazták. E bozótos, bokros területen nem volt elég hely az ostor pattogtatására. Ha nem is látta a jószág a pásztort, legalább hallotta a csörgősbot karikáinak pörrenéseit, és nem kószált messzire. Főleg gulyások használták, ők mesterien tudtak vele célba dobni is. A bojtároknak be is kellett mutatniok tudásukat, mielőtt alkalmazták őket. A Kisalföldről távolodva egyre fogy a csörgősbotokra vonatkozó adat, de azért eléri a Bakony északi peremét. Timaffy említi, hogy a következő, e tájon levő községekben emlékeznek még az idősebbek a csörgősbot használatára: Pápateszér, Vaszar, Döbrönte, Kéttornyúlak, Nagyalásony, a Somló vidéke. Gecsegyarmaton 1945-ig használatban volt a csörgősbot. A Bakonyba jöttek el jó csörgősbotnak való somfabotokért a rábapatonai pásztorok. Doromb Dorombon már senki sem játszik a bakonyi pásztorok közül, de korábban ismerték, tudtak, hallottak róla. Emlékét több népdal is őrzi, ezek mind cigányokkal kapcsolatosak. Feltehető, hogy a kolompárcigányok, cigánykovácsok készíthették régen ezt a kis, vasból való hangszert, amelyet szájba kellett venni, s a szájból kiálló kis, rugós nyelvet pengette a játékos, miközben szájüregét úgy változtatta, mint fütyülés közben, az így megváltoztatott hangzó öböl tette lehetővé a különböző dalok kipengetését. Hangereje azonban csak igen Bartók Béla azt írja a dorombról, hogy a Dunántúlon főként lányok, menyecskék használták. Gyermekdalokat volt a legkönnyebb kipengetni rajta. Még hangsorát is megállapította. 72. 363