Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

PETÁNOVICS KATALIN: Népi vadfogás emlékei Keszthely környékén

Népi vadfogás emlékei Keszthely környékén PETÁNOVICS KATALIN Az ember tevékenységére döntő befolyással van a környezete. A falusi ember környezete pedig - kivált Dunántúlon - mindenütt erdő. Kiváló terület a gyűjtögetésre, s a falusi ember él is a természet által nyújtott lehetőségekkel. Összeszedi mindazt, ami szükséges családja vagy gazdasága számára. így a vadakat is megfogja mindenféle furfanggal és módszerrel. Pák Diénes így foglalja össze a vadászat régi voltát: „. . .a' vadászat mindazon módok közt, mellyek védelem eledel s' ruházat-szerzés végett, a' magára hagyatott első embertől kezdve, jelen időkig gyakoroltatnak, méltán legrégibbnek tartathatik".

1 Az idők folyamán a vadászat és a vadászathoz való jog visszaszorította, sőt büntette azokat, akik vagy jobbágyok voltak, vagy a jobbágyság eltörlése után nem rendelkeztek vadászigazolvánnyal. Természetesen mindig a szegényekről van szó. Azokról, akik legjobban rászorultak a természet adta ajándékokra, és így e törvények létfenntartásuk egyik forrásától fosztották meg őket. Érthető, hogy nem hagyták magukat, mert nem hagyta el őket sem a szükség, és úgy szerezték meg élelmüket, ahogy éppen tudták. A természeti környezet, az erdő összetétele, nagysága meghatározza a benne élő vadak'fajtáit és menynyiségét is. Az előző századokban kiterjedt erdőségekről hatalmas vadmennyiségről és a vadak sokféleségéről adtak hírt a korabeli tudósítások.

2 Idővel megindult mindenfelé az erdőirtás, a szántóföldek területe egyre növekedett az erdő rovására. Ahogy zsugorodott az erdő, úgy fogytak a vadak. A kisebb terület kevesebb vad életlehetőségeit biztosította, vagy a vadállomány elkorcsosodását okozta. Hazánkban már a század elején foglalkoztak e problémával, és igyekeztek megszabni a helyes vadgazdálkodás mércéjét. Az 50-es években aztán kialakították „a helyes erdészeti és vadtervezési összhangot", amelynek az a lényege, hogy „. . .az erdő . . életközösségi rendjének fenntartása tekintetében egyaránt fontos szerepet tölt be minden növény és állat. . . Az életközösség egyik tagja sem szaporodhat el a többi rovására, mert akkor fölborul az életközösségi rend."

3 Az erdő vadeltartó képessége függ a terület kiterjedésétől, a rajta levő növényzet jellegétől és gazdagságától. Különböző nézetek születtek arról, hogy 1—1 azonos nagyságú terület hány nagyvadat tud eltartani. Édesapámnak Általános tapasztalat szerint 1000 hektáronként — a növényzettől függően — 6—12 szarvas élhet normális viszonyok között, 100 hektár 8—10 őznek biztosítja a megélhetést és zavartalan táplálkozást.

4 Ma a magyar nagyvadgazdálkodás eredményei és maga az állatállomány világhírű. Ezt csak gondos és alapos tervezés, selejtezés következményeként könyvelhetik el. A tervezésbe beleszólnak a ragadozók, tetemes kárt okozva különösen a néhány hetes vagy napos újszülöttek között, de tevékenységüket maguk a vadgazdák sem ítélik egyértelműen károsnak. T. i. ők az erdő selejtezői, elpusztítják a beteg és életképtelen egyedeket. A vadorzó már sokkal jobban beleszól a vadgazdálkodás terveibe. Először azért, mert számára nem létezik tilalmi idő, és a vemhes állatokat is megfogja, másodsorban azért, mert válogatás nélkül elpusztítja, ami éppen puskája elé kerül, vagy csapdájába akad. Bizony számtalan esetben éppen valamely kapitális vad élete végződik egy hurokban. Harmadszor egy-egy vadorzó nagyon sok vadat elpusztíthat egy-egy télen vagy éven át. S ha meggondoljuk, hogy az erdő melletti települések lakói közül legalább fele arányban éltek a lehetőséggel, akkor mérhetjük fel igazán a vadgazda gondját és azt a vágyát, hogy minél több orvvadászt kézrekerítsen. A vadak védelme gazdasági szempontból is fontos. Sok hasznot hajtanak, és hozzátartoznak az erdő fogalmához. A kiránduló örömmel gyönyörködik a vadakban, ha szerencséje van, és meglát belőlük néhányat. Maguk a falusiak is emlékeznek arra, hogy 1945 után szinte teljesen kipusztították egy év alatt az öszszes nagyvadat olyannyira, hogy évekig mutatóban sem láttak belőlük. Igaz, hogy „aranykornak" nevezték ezt az évet, de utána saját maguk is megitták a levét. Nem volt fogni való vad, és hiányzott szemüknek a vadjárás, ősszel a szarvasbőgés. Kihalt, üres lett az erdő. A rabsic Orvvadász, vadorzó — a név bármelyik alakját nézzük, az orv, oroz szóval van kapcsolatban. Czuczor— Fogarasi szerint „orvvadász: személy, ki tilos helyeken vadász/ Másutt: „tolvaj, ki idegen és tilalmas területen vadakat lop, orozva lő vagy fog,- máskép: vadlopó, vadtolvaj, orvvadász".

6 329