Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

MOLNÁR LÁSZLÓ: A herendi porcelángyár az 1873-as bécsi világkiállítás idején

termelésben foglalkoztatottak számát 60 ezerben, az évi termelést pedig 30 millióban jelölte meg. Ugyanakkor Herenden, a soproni kamarai jelentés szerint, összesen 60 munkást alkalmaztak és az évi termelés 60 000 forintra tehető,

4 a Fischer által szolgáltatott adatok alapján. Az összehasonlítás igen meggyőzően mutatja a nagyméretű elmaradást, amelyből a technikai felszerelésre, a gyártmányok milyenségére is következtethetünk. A hazai állapotoknak még szembetűnőbb mutatói azok a statisztikák, amelyek ezekben az esztendőkben a kivitelét és behozatalát őrizték meg számunkra. A folyamatos adatközlésekből a porcelán mennyiségek nem mutathatók ki, az adatok finomkerámiára vonatkoztak, amelyben a kőedény és az akkor fejlődésben felfelé ívelő fajansz és majolika is szerepelt. Mégis a számok áttekintése is alátámasztja azon megállapításunkat, amely a herendi gyár elmaradt termelési viszonyaira utal. A nemzetközi kiállításokra való készülésre és szereplésre berendezkedett manufaktúra termelése mennyiségben olyan elenyésző, hogy például a hatvanezer forint érték, súlyra átszámítva az alábbi statisztikában csekélysége miatt nem érzékelhető.

5 Behozatal: 1870 264 q 50 libra 1871 289 q 83 libra 1872 339 q 54 libra 1873 569 q 13 font 1874 451 q 11 font 1875 182 q 56 font 1876 127.885 kg A gazdasági válság időszakának esztendeiben a kivitel teljesen szünetelt, de a behozatal is egyre csökkenő tendenciát mútatott. Az értékesítési nehézségek, amelyek a hazai piacokat is érintették, közvetlenül hatottak a herendi vállalkozásra is, amely abban az időszakban már egyértelműen a gazdasági csőd elkerülhetetlen állapotát mutatta. Ugyanebben az időben az iparművészet pártolásának olyan gesztusával találkozunk, mint az Iparművészeti Múzeum létesítése, amely korábban mint a Magyar Nemzeti Múzeum egyik tára működött. Az új létesítményt 1872-ben hívták létre, és első nagyszabású gyűjtemény gyarapítását a következő esztendei bécsi világkiállításon bonyolították le a kormányzat által biztosított ötvenezer forint összegből. Ettől az időtől kezdődően tekinthető a hazai iparművészet irányában való fokozottabb érdeklődés felkeltése, amely előbb a vidéki, majd a pesti ipari és műipari kiállítások, — mint propaganda rendezvények — megszervezésében jutottak kifejezésre. Az időtájt fokozottabb támogatást kaptak az iparűzők, a gyárosok, s mindazok, akik valamilyen vonatkozásban a termelésen kívül, de azzal összefüggésben a tervezéssel, minták készítésével, összességükben iparművészeti tevékenységet fejtettek ki. Ez természetesen az európai fejlődéstől időbeni fázis eltolódással és jellegzetesen provinciális formában mutatkozott meg. Olyan időszak volt ez, amikor már több évtizede működött Angliában William Morris műhelye az ipar megnemesítésére, egyre nagyobb teret hódítottak Anglián kívül is John Ruskin elméleti tanításai az iparművészettel kapcsolatban. Itáliában olyan a fejlődés, hogy a firenzei Ginori gyár, 1875-ben például egy gazdagon illusztrált albumot adott ki, mint mintarajzkönyvet művészi készítményeiről, szobrokról, plasztikus tárgyakról, edényekről.

6 A pécsi Zsolnay-gyár ekkor már gőzerővel működtetett gépi berendezésekkel biztosította a termelés gazdaságosságát, — szemben a herendi gyár egyetlen lójárgányával. A különbözőség szembetűnő és bizonyítója annak, hogy a fejlődő hazai kapitalizmus időszakában egyrészt milyen jelentősége van a nagyobb tőkének és annak a társadalmi szükségszerűség felmérésének, amely a tömegtermelésben jutott kifejezésre. Bár a pécsi Zsolnay vállalkozás nem olyan egysíkú, mint a herendi, de az épület- és művészi kerámia, a színes fajansz gyártása feltétlen az iparművészet körébe tartozik. Mint korábban a XIX. század közepe táján Fischer kitűnő érzékkel ismerte fel a klasszikus porcelánok utánzásában rejlő lehetőségeket, ugyanúgy Zsolnay ezekben az évtizedekben helyesen, nem a feudális arisztokrácia igényének kielégítését tűzte ki célul, hanem a kiegyezést követően a hatalomra került és uralmát kiszélesítő egyre többet építkező burzsoázia szükségletének megfelelően alakította termelését. Ezen célkitűzés megvalósítása annál is könynyebb volt számára, mert azokban az évtizedekben az európai porcelánművészet a hanyatlás időszakát élte. A csillogó színű, különböző alapanyagú, gazdagon festett és aranyozott fajanszok és majolika készítmények voltak a nemzetközi kiállítások érdeklődésének középpontjában.

7 A teljes kép kialakításához lényeges megállapításokat őrzött meg számunkra az 1870-1875 közötti időszakot összesítve értékelő kamarai jelentés, amely feltehetően a nemzetközi, de legalább a monarchián belüli viszonyokat is vizsgálta. Az értékelés megállapította, hogy a finomabb porcelánok gyártásában — és itt minden bizonnyal a technológiai minőségre utalt — Magyarország versenyképes nem lehet, mert lényeges nyersanyagok hazánkban nem találhatók, azokat külföldről, különösen Felső-Ausztriából kellett beszerezni, ami megdrágította a termelést. Fokozták ezt még a rossz útviszonyok, valamint a tüzelőszerek drágasága. A jelentés a munkaerő kérdésével is foglalkozott. Megállapította, hogy a magasabb színvonal eléréséhez megfelelő szakmunkások itthon nem léteztek, csak alacsonyabb képzettségűek, kevésbé iskolázottak, a külföldiek viszont magas bér ellenében vállaltak csak munkát. Ebből következett a versenyképtelenség, ami konkrétan megmutatkozott a Monarchia más országainak gyáraival szemben.

8 A herendi manufaktúra történetének sokoldalú vizsgálata, a hiteltérdemlő statisztikai adatok bizonyítják a fentieket. Az idézett Kivitel: 82 q41 libra 123 q 15 libra 45 q 32 libra * _ _ ** *** **** 65.501.5 kg **** 274