Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

CENNERNÉ WILHELMB GIZELLA: A dunántúli végvárábrázolások tipológiai kérdései

A dunántúli végvárábrázolások tipológiai kérdései CENNERNÉ WILHELMB GIZELLA 1880-ban, közel száz esztendeje jelent meg Bubics Zsigmond katalógusa az akkor még az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött magyarországi várábrázolásokról és a XVn-XVIII. század topográfikus-történeti irodalmának magyar érdekű műveiről.

1 Ez az úttörő munka még természetszerűen nem tárgyalhatta az egyes lapok ikonográfiái összefüggéseit, de nem is ez volt a célja, hanem az anyag első közzététele. Kora történeti forrásokat rendszerező, közzétevő elgondolásai szerint fel akarta kelteni az érdeklődést egy olyan gyűjtemény iránt, amely eddig éppen könyvtári elhelyezése folytán nehezen válhatott a várostörténészek közkincsévé. Az önálló grafikai lapok néhány évvel Bubics könyvének megjelenése után átkerültek az 1884-ben alapított Magyar Történelmi Képcsarnokba,

2 míg a könyvanyag továbbra is a Széchenyi Könyvtár őrizetében maradt. Bubics Zsigmond nyomába azóta új szakemberek léptek, akik tisztázták az autenticitás kérdéseit, megvizsgálták, mely metszetnek lehet helyszínen készült előképe, hogyan vették, illetőleg alakították át a grafikusok a mintául választott korábbi lap táj-, és városképi elemeit.

3 Az esetek többségében megcáfolták Bubics és közvetlen utódai feltevését, hogy a hazai várakat és hadieseményeket megörökítő rézmetszők maguk is jártak Magyarországon. Jelenleg városaink műemléki vizsgálatával és a műemléki topográfia időről időre megjelenő és előkészületben lévő köteteinek anyaggyűjtésével párhuzamosan halad a munka, és az anyaggyűjtés nagy vonásokban befejezettnek tekinthető. Az eddigi publikációk eredményei világosan kimutatták, hogy hazai váraink és városaink XVII-XVIII. századi ábrázolásai külföldön készültek. A metszők és rajzolók a kapott helyszíni vázlatokból, és a szóbeli tájékoztatásokból úgy komponálták meg művüket, hogy az illető vár, vagy város erődítésrendszerének elemeit és a kiemelkedő épületeket (székesegyház, vagy városi plébániatemplom, kastély, belső vár) vették alapul, és a helység közvetlen környékét, az utcák belső elosztását már a térkitöltés művészi egyensúlyának figyelembevételével alakították hozzá. Ábrázolásukon tehát mintegy summázták az illető település jellegzetességeit. Az ország három részre tagoltsága és az állandó helyi csatározások miatt szó sem lehetett arról, hogy a rajzolók a helyszínen, igazítsák ki a magyarországi települések képeinek tévedéseit és pontatlanságait. így azok a régebbi ábrázolási alaptípusok, amelyeket felhasználhattak, még nagyobb jelentőségre tettek szert. Ennek eredményeként az ábrázolások köre egészen a felszabadító háborúkig meglehetősen korlátozott, és alig gazdagodott újakkal, sőt még a felszabadító háborúk alatt napvilágot látott újabb és újabb sorozatok amelyek a közönség érdeklődését és a háború eredményeinek publikálási igényét voltak hivatva kielégíteni, legtöbbször a XVII. század elejének ábrázolási típusaihoz nyúltak vissza, esetenként az 1664-es hadieseményeket kísérő illusztrált irodalom közvetítésével. Jelen értekezésünkben az ikonográfiái alaptípusok vándorlását kívánjuk a dunántúli végvárakra vonatkoztatva végigkísérni, de úgy gondoljuk, hogy a probléma felvetése más területek várábrázolásainak tipológiáját is segíti megvilágítani. Munkánk lényege az ikonográfiái motívumvándorlás történeti tárgyalása, amely magában foglalja a gazdagodás, új elemek jelentkezésének regisztrálását is. A dunántúli végvárakra vonatkozó első imert ábrázolás az 1532-es kőszegi ostromot megörökítő fametszet. Erhard Schön nürnbergi mester lapja Hans Sachs verseivel jelent meg.

4 A német művész magyar vonatkozású más művén, Buda 154l-es császári ostromának nagyméretű lapján helyszíni vázlatot használt fel. Várostörténészek véleménye szerint e műnél is helyszínen készült rajzra támaszkodott. Ábrázolása nem hatott a későbbi városképi motívumkincsre, mert Kőszeget a török hadak a XVI-XVII. században többé nem háborgatták, és a város így nem szerepelt a török hadjáratok állomásait bemutató topográfikus és röplapirodalomban. Harmincnégy esztendővel később nem győzelmet ünnepeltek, hanem aggodalommal figyelték a Magyarországon folyó küzdelem kimenetelét, és ez meglátszik a Szigetvár ostromáról készült lapok számán és beállításán. Szokványos, török-keresztény összecsapást, vagy várvívást ábrázoló fadúcok felhasználása mellett német és olasz földön egyaránt feltűnik a mocsárra épült négyes tagozódású település, és a körülvevő török tábor képe.

5 Ez a Mathias Zündt, illetőleg Antonio Lafreri nevéhez fűződő ábrázolási forma fordított állásban a felszabadító háborúk koráig egyedüli megjelenítési módja a hősies ellenállás után elesett várnak.

6 Szigetvár vesztét tétlenül nézte végig a Győr mel139