A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Természettudomány (Veszprém, 1978)
Tapfer Dezső: A gyurgyalag
A gyurgyalag (Merops apiaster L.) a Keleti-Bakonyban TAPFER DEZSŐ ELTERJEDÉS 1943 óta, tehát idestova harminc éve figyelem rendszeresen a gyurgyalag, e színpompás megjelenésű, trópusi madarunk megtelepedését, fészkelését a Bakony keleti szegélyén. A negyvenes évek elején még csak Iszkaszentgyörgy, Csór és Bakonykúti határában volt néhány pár, a községekhez tartozó homokbányák partfalaiban. A negyvenes évek második felétől lassú terjeszkedésük volt megfigyelhető: először egyes párok jelentek meg csupán az alkalmas, akár egészen kis löszös partszakadásoknál (Bittó, Fehérvárcsurgó, Bodajk, Balinka, Mecsérpuszta, Bakonycsernye), majd a későbbi években az „előőrs" egy-egy pár után kisebb telepek is kialakultak: pl. Guttamási, Isztimér határában, és másutt is a közeli alkalmas helyeken. Az általam ellenőrzött területen a negyvenes évek első felében a fészkelő párok számát mindig 15 alatt találtam, az évtized második felében viszont már egyes években az 50 párt is meghaladta az állomány a keleti részeken. Váltakozva 10-12 különböző fészkelőtelepet és néhány helyen egyes párokat tarthattam nyilván. Az ötvenes évek első felében volt a legerősebb, a legnépesebb a gyurgyalagok állománya a Keleti-Bakonyban. Több éven át új, bár kisebb telepeket is megfigyelhettem Inota, Moha, Csatka, Sur határában is. A fészkelő állomány ekkor meghaladta a 70—80 párat, közel 20 költőtelepen. Egyes években az iszkaszentgyörgyi (legnépesebb) két-három telepen egyedül 40—60 pár is költött. A homokbányászás, kíváncsiságból történő, kiásás, szőlősgazdák tudatlanságából eredő pusztításai csak kis mértékben gyérítették az állományt. Katasztrofális hatása volt viszont nem egy tavasszal, koranyáron a rendkívüli időjárásnak. A nagyfokú lehűlés, a hetekig tartó, szinte szünet nélküli esőzések (pl. 1954, 1958, 1959 tavasza), a repülő, nagyobb testű rovartáplálék teljes hiánya miatt a felnőtt gyurgyalagok egy része gyakorlatilag éhenpusztult. Az elhullott madarak többször a feszkelőüregek előtt hevertek, olykor mintegy 25—30%-os testsúly-veszteségekkel is. A hatvanas évek elejére az állomány már nem érte el a 20 fészkelő párt (6—8 helyen). Az iszkaszentgyörgyi telepekeri például mindössze 2—4 pár maradt meg. A húsz évvel azelőtti elterjedési, gyakorisági „csúcs"hoz viszonyítva a gyurgyalagok száma tájunkon mintegy az ötödére esett vissza és ez az állapot jelenleg már több mint egy évtizede fennáll. Egyik oka — véleményem szerint — területünkön a megváltozott, hűvös, csapadékos májusi—júniusi—júliusi időjárás csaknem minden évben való visszatérése a közelmúltban. Nem mondható ma még ritkának a gyurgyalag a Bakony keleti, északkeleti szegélyén, de a 15—20 fészkelő pár visszaesésnek tekinthető egy közel 900-1000 km 2-es területen. 200-250 m tengerszint feletti magasságoknál — és e fölött — madarunk már általában nem talál fészkelésre alkalmas löszfalakat, továbbá változik - ritkul — a magasabb régiókban a nagyobb testű repülő rovarvilág is, úgy hogy a gyurgyalagok megtelepedésére továbbra is elsősorban az általam jelzett települések határában számíthatunk a Keleti-Bakonyban. (A Bakony egyéb részeit is bejárva, ilyen, viszonylag népes fészkelő állományt, ennyi telepet sehol nem találtam. A Bakony magasabb részein meg sem telepszik madarunk). TAVASZI MEGÉRKEZÉS A gyurgyalagok lényegében déli, az év nagyobbik részében egészen a trópusokig lehúzódó madarak, a nálunk (is) fészkelő faj az egyedüli, mely költési területét ilyen messzi, északra is igyekezett és igyekszik kiterjeszteni. Általában május elején érkeznek meg a bakonyi tájakra, nagyrészt afrikai téli szállásaikról, melyek nagy területékre széthúzva - Nílus deltaTanganyika-Uganda - inkább kóborlás! zónáknak is nevezhetők. Kedvező, tartósan meleg április esetén 1-2 héttel korábban is megérkezhetnek. Hideg, esős koratavasz a már megérkezetteket is visszaűzheti újra, akár a mediterrán partokig (pl. az ötvenes évek végén, vagy 1965ben). Mindig csoportosan érkeznek, vonulnak, néhány 100 méter magasságban, közben gyakran jellegzetes hangjukat hallatva: mely lágy, gurgulázó, tilinkószerű, és legtöbbször már akkor jelzi a gyurgyalagokat, amikor még meg sem pillantottuk őket. Részletes megfigyeléseim több éven át azt igazolták (Iszkaszentgyörgy, Isztimér, Fehérvárcsurgó határában), hogy ugyanazok a párok évről évre szívósan 77
