A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Természettudomány (Veszprém, 1978)

Schmidt Egon: Adatok a Szigligeti Arborétum és környékének kisemlős faunájához erdei fülesbaboly (Asio otus) köpetvizsgálatok alapján

ellenére is hiányzott. Feltehetően nem szerepel a környék kisemlősfaunájában. Rendkívül érdekes volt a törpe egér (Micromys minutus) számának alakulása a gyűjtési időszak végén. 1968-ban, de gyakorlatilag 1969-ben is, csak időnként, egy-egy példányban szerepelt a köpetekben (1. tábl.), ami meglehetősen alacsony egyedsűrűségre utalt. Az 1969 november—decemberi összevont anyagban viszont számuk rendkívüli módon megnövekedett úgy, hogy az egyedszámot tekintve még a mezei pockot is felülmúlták. Az emlősanyaghoz viszonyított százalékos értékek: Microtus arvalis 33,8%, Micromys minutus 38,0%. A törpe egérnél, mint általában a rágcsálóknál, bizonyos periódusként túlszaporodás lép fel. Ilyen gradációt hazai viszonylatban éppen erdei fülesbagoly köpetek segítségével legutóbb 1966/1967-ben lehetett Magyarországon regisztrálni (SCHMIDT 1968 b). Az 1969-es hosszú és száraz ősz kétségkívül rendkívül kedvezően befolyásolta az apró rágcsálok számának alakulását. Érmek megfelelően pl. az Apodemus (Sylvaemus) csoport az 1969 november—decemberi gyűjtésben a korábbiakhoz képest szintén magas, 22,2%-os értékkel volt képviselve. A törpe egér gradációja kétségtelen tényként könyvelhető el, hiszen a baglyok vadászat közben nem válogatnak az eléjük kerülő rágcsálók között és azokat gyakoriságuknak megfelelő arányban zsákmányolják. Kizárható az individuális gyűjtési szempont is miután nem egy bagoly-egyedről, hanem csoportról volt szó, melynek tagjai a közös alvótanyáról esténként nyilván a legkülönbözőbb irányokba indultak zsákmányszerzésre. A házi egér (Mus musculus) hazai elterjedési viszonyaival már korábban foglalkoztam (SCHMIDT, 1971). Megállapítást nyert, hogy a Mus musculus a nyugati országrészben él legkisebb számban, legnagyobb mennyiségben a pusztai jellegű területeken, elsősorban a Tiszántúlon található. A Dunántúl nyugati részén ugyanis hiányozni látszik a szabadban élő forma (Wildform), és a házi egér élőhelyét illetően kifejezetten az emberi épületekhez kötött. Miután pedig az erdei fülesbagoly sohasem vadászik épületek belsejében, mint a gyöngybagoly és zsákmányát a nyílt mezőn, réteken keríti meg, köpeteiből a házi egér természetszerűleg hiányzik. így alakult ki az a helyzet, hogy Szigligeten 2586 emlős zsákmányállat között mindössze egy (!) Mus musculus szerepelt, Szombathelyen a kámoni arborétumban gyűjtött Asio otus köpetekből pedig egyetlen példányt sem tudtam kimutatni (385 emlős zsákmányállat). Ezzel szemben viszont Gyulán, ugyancsak erdei fülesbagolytól származó köpetekben, a házi egér 7027 emlős zsákmányállat között 13,5%-kal volt képviselve. Az 1961 és 1968 között évente történt gyűjtések (összesen 22) mindegyikében előfordult a. Mus musculus. Ami a szigligeti arborétumban tanyázó erdei fülesbaglyok madárzsákmányát illeti, az mennyiségileg 126 nem jelentős és úgyszólván kizárólag verebekből (Passer domesticus, P. montanus) és különböző pintyfélékből (Fringillidae) állt (2. tábl.). Bár az erdei fülesbagolynál előfordulnak olyan esetek is, amikor a köpetekben viszonylag magas az elfogyasztott madarak száma, jelen esetben csak alkalmi zsákmányolásról lehet beszélni. A madárfogyasztás súlypontilag a kifejezetten téli hónapokra esett, amikor ezt az időjárás mellett (hótakaró) a baglyok megnövekedett száma is indokolttá teszi. Végül még néhány szót az arborétumoknak és parkoknak az erdei fülesbaglyok szempontjából vett jelentőségéről. Mint azt már említettem ez a faj ősztől tavaszig eTŐsen megnövekedett egyedszámban kisebb nagyobb csoportokban tanyázik és ha nem háborgatják, megszokott tanyahelyére évről évre visszatér. Leginkább védelmet nyújtó voltuknál fogva elsősorban természetesen a fenyveseket keresik fel. Míg azonban a Dunántúlon bőven találnak alkalmas tanyahelyet maguknak, addig az Alföldön csak egészen elvétve akadnak ilyenre. Jobb híján, mint például azt Dabas mellett tapasztaltuk, még a téli időszakban védelmet alig nyújtó apró akácerdőket is felhasználják. Az Alföldön tehát a kevert állományú, általában háborítatlan arborétumok és parkok jelentősége a telelő erdei fülesbaglyok szempontjából rendkívül megnövekszik. Ugyanakkor nem lebecsülendő az a mezőgazdasági haszon sem, amelyet egy-egy ilyen telelő csoport a rágcsálók nagymérvű pusztításával nappalozóhelyének környékén ősztől tavaszig kifejt. Példaképpen bemutatok néhány adatot e csoportok rágcsálófogyasztásával kapcsolatban: Gyula (Szanatóriumpark) rágcsálófogyasztás: 95% Szarvas (arborétum) rágcsálófogyasztás: 91 % Szigliget (arborétum) rágcsálófogyasztás: 96% Szombathely (kámoni arborétum) rágcsálófogyasztás: 97% Az adatokból nyilvánvaló, hogy a telelő erdei fülesbaglyok táplálékának döntő többségét a mezőgazdaságilag rendkívül káros apró rágcsálók képezik. A fennmaradó néhány százalék megoszlik elsősorban az ugyancsak károsnak minősülő verebek, a gazdaságilag inkább közömbösnek mondható különböző pintyfélék és az egészen jelentéktelen számban szereplő hasznos cickányok között. Az arborétumok és parkok tehát a telelő erdei fülesbaglyok által fejenként és naponta elpusztított 5-6 rágcsálóval közvetve igen jelentős mezőgazdasági hasznot hajtanak. Különös figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a telelési időszak alatt elpusztított mezei pockok már azok közül kerülnek ki, melyek átvészelve a számukra kritikus késő-őszi periódust, a következő tenyészidényben a szaporodást és ezzel a populáció újbóli felerősödését megindították volna. A gradáción kívüli átlagosan 1 : 1 ivararányt alapul véve a baglyok által elfogyasztott mezei pockok 50%-ban nőstények, így a tulajdonképpeni értelemben vett pusztítás a tényleges számoknak sokszorosa.