A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Keve András: A Balaton búvár- és vöcsökfajai, gödénye és kárókatonája

Ezen adatok közül megemlítendők : PÁTKAI az irmapusztai halastavak állományát 1954-ben 4 párra becsülte; 1960 és 1961 július elején STERBETZ a széplaki halastavakon még látta. 1956. VI. 30-án SCHMIDT a fonyódi halastavakon két fészket talált 2+4 tojással; 1964. IX. 4—5-én KIRÁLY a balatonszabadi Sós-tavon 3-at figyelt meg. D. HERMANN és W. BERG a tihanyi Belső-tavon 1962. VIII. 6—7-én 5—6 példányt és egy családot 2 fiókával figyeltek meg. A búbos vöcsökről összefoglalóan annyit mondhatunk, hogy a Balaton vizének jellegzetes faja, mely még 20 évvel ezelőtt sokkal gyakoribb volt, de ma sem ritkaság még költési időben sem. Ha a Balaton nem fagy be, télen is kitart, de többnyire a jég a terület elhagyására kényszeríti, így a hoszszan tartó telek néha csak március—áprilisban engedik meg visszatérését és akkor is sok csak átvonul. De még ha korán érkezik is, költéshez csak májusban szokott hozzálátni, HOMONNAY-nak volt csak egy március végi megfigyelése. A költése rendkívül elhúzódik, mivel nemcsak emberek, de víziállatok és viharok is sok fészekaljat tönretehetnek, és így a pótköltések július—augusztusra is kitolódhatnak. A fiókapusztulás aránya talán a legnagyobb a búbos vöcsöknél, mert 1—2 fiókánál többet nem szokott felnevelni, holott a 4—5-ös fészekaljak nem ritkaságok. A megnövekedett vízi forgalom számukat erősen megapasztotta, legalábbis óvatosabbá tette a vöcskünket. 7. Vörösnyakú vöcsök (Podiceps griseigena) A vörösnyakú vöcsköt a Balaton vidékéről először HERMAN (1895) említi, hogy a Nagy-berekben Somogyszentpálnál 1890. III. 21-én észlelte az elsőket, de utána csak KÉVE (1938) látta a tihanyi Belső-tavon 1930. IV. 10—13. között. NAGY JENŐ (1931) szerint valószínűleg fészkelt is ebben az évben. HOMONNAY (1939) 1935. VIII. 12-én 4 darabot figyelt meg; 1938. III. 31-én (!) 1x3, 1x2, lxl, 1x0 tojásos fészkét találta itt, mind a négy fészek egymás közvetlen szomszédságában épült. 1941-ben állandó megfigyelésünk során március 21-én mutatkoztak az elsők a Belső-tavon. PÁTKAI (1942) szerint 3 pár költött, június 19-én jelentek meg fiókái és október 15-én Balatonfüred öblében láttuk az utolsót. HOMONNAY (1960) ezután így írt: „1954ben a Balaton környékén több helyen megtaláltam mint fészkelőt. A lellei berekben létesített halastavakon a nádkaszáló gépek több fészekalját találták meg és innen egy 7-es fészekalja is került birtokomba. Nem lehetetlen, hogy ez a szokatlanul nagy tojásszám nem egy szülőmadártól való, mert a vöcsöknél is tapasztaltam összetojást. . ." 1948—71 közötti kutatásaim során 59 ízben találkoztam vörösnyakú vöcsökkel. Április—augusztus között mindössze néhány észleletem volt: Kis-Balaton (Zala), 1950. IV. 14. (1); VII. 26-án a Zalavárivizen 2—3 példány úszkált; Fenékpusztánál a Balatonon, 1950. VII. 25. (1); Kornyi-tó, 1953. IV. 22. (1); Fenékpuszta (Balaton), 1954. IV. 12.; Kis-Balaton (Zalavári-víz), 1956. VIII. 25. (1); Fonyód (halastó), 1964. IV. 26. (2). Őszi vonuláson elég rendszeresen láttam a keszthelyi móló körül, így 1948. IX. 15.—

X. 1. között (1, gyakran 2 példány); 1950. X. 7.-9. között (első ízben 3 db.); 1951. IX. 7.; 1952. IX. 8.—

XI. 1. között (általában 1 példány, néha kettő, de X. 6. és X. 23-án 4 db.); 1953. X. 18—22. között (2); 1958. X. 31. (1); 1960. X. 19. (2); 1962. IX. 9. (1); 1965. XI. 23.—

XII. 9. között (2); 1967. X. 14.— XI. 14. között (3); 1971. XI. 14. (1); a Balatonon láttam még Fenékpusztánál, 1962. IX. 8. (1); 1963. IX. 6. (1). Többször találkoztam vele a Kis-Balatonban is: 1948. IX. 18. (1); IX. 29. (2); 1950. XI. 11. (1); 1952. XI. 9. (2); a fonyódi halastavakon: 1960. IX. 1.—

X. 13. között (1); 1962. X. 4.—

XI. 3. között (1); 1963. X. 13. (1); a Kornyi-tavon: 1969. IX. 3. (1). A vörösnyakú vöcsök tehát elszórtan költ a Balaton körüli tavaknál, talán nem is minden esztendőben. 8. Rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus) A Balaton tágabb értelemben vett környékéről Zalaszentivánon már a bronzkori üledékekből előkerült medencecsontja (JÁNOSSY, 1966). DARNAY (1950) a régi irodalomból egész sorát említi a balatoni gödényadatoknak, így már megemlékezik róla az 1778-as Almanach, 1780-ban WINDISCH írta, hogy a Balaton környékén a pelikán bőrét prémnek, torokzacskóját dohányzacskónak használta fel a lakosság, KORABINSZKY 1786-ból, DE LUCA 1791-ből, LASSÚ és SEIZ 1829-ből említik. DARNAY (1950) azt is megírta, hogy EISSL 1808ban, amikor FESTETICS jachtján beutazta a Balatont, a „Szála" akkori torkolatánál (ma Hídvégpuszta) a következőket találta: „Ez egy 4—800 ölnyi széles mocsár, amelyen keresztül ez a kis folyócska a tónak tartályába önti magát. Gödények, Nimmersatte . . . kényelmes létet választottak." GROSSINGER (1793) szerint „Onocrotali... in paludibus Balatoni . . ." KELLER (1934) szerint 1897-ben a KisBalatonban ejtettek el egy példányt. HOMONNAY (1940) 1936 tavaszán ODOR JÁNOS halőrtől kapott értesítést, hogy néhány napig Irmapusztán a halastavakon egy példány tartózkodott. MACHAY (1955) szerint 1950. X-ben Enyingnél lőttek egy fiatal példányt. A pelikán tehát mint költő madár már a XIX. század elején eltűnt a Balaton vidékéről, és ma már csak alkalmi kóborló példányok vetődnek el nagy ritkán oda. 569