A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Badinszky Péter: A Veszprém környéki felsőkarni fődolomit üledékföldtani vizsgálata

tel következtében apró darabokra tört. CaCO-tartalma: 53,55%. Nagyobb darabjai kalapácsütésre paralelepipedonos elválással törnek szét. Helyenként kihengerlödés nyomai ismerhetők fel a kőzetben. A rétegzettség síkjával közel párhuzamosan is elválás mutatkozik, sávos (3—4 milliméterenkénti) jelleggel, mely a homogén kőzetanyagban álrétegzettségnek tűnik. 4. Bizonytalan rétegtani helyzetű, de a veszprémi felsökarni dolomitsorozat legalsó szakaszához sorolható az a dolomittípus, amely a a Veszprém-külső vasútállomástól Veszprém felé haladva 300—320 méter között, a vasúti bevágásból került elő. A finomszemcsés, világosszürke kőzet tömött, cukorszovetű dolomit. Egyetlen Megalodon sp. köbéitöredéket találtam benne. A fentiekben leírt négy kőzettípusból álló rétegcsoport, mely mint láttuk két üledékritmust (vékonysávos és cukorszovetű dolomit) foglal magában, makroszkópos megítélés alapján a márga és a dolomit közötti „átmeneti fáciest" képviseli. Az átmeneti jelleg a kőzet finom sávozottságában, színében és csekély márgatartalmában jut kifejezésre, mivel pontosan ugyanilyen típusok a földtani fedőt képező, közel 80 méter vastag, meglehetősen egyveretű dolomitsorozatban nem találhatók. A négy réteg ugyanakkor szemcsézettség, kémiai összetétel és kizárólag a dolomit legalsó szakaszára jellemző relatív faunaszegénység (tehát a főbb jellegek) alapján szorosan kapcsolódik a fedő dolomithoz. A felsökarni márga és fődolomit határát a közelmúltban (1969) a Veszprém-külsőre vezető műút (Felszabadulás útja folytatása) melletti csatornázási munkák és a műút keleti oldalán levő, Veszprém-külsői új lakótelep alapozási munkálatai során több helyütt is feltárták. Ezek a feltárások azonban viszonylag szerény megfigyelési lehetőségeket biztosítottak, mert a márga és a dolomit határát részint lösztakaró fedi, másutt pedig a dolomitsorozat legalsó rétegei teljesen murvásodottak, sőt porlottak és így az eredeti kőzettani jellegek már nem rekonstruálhatók. A porlott dolomitszakasz közvetlen földtani fedőjét képező rétegekben pedig több méter mélységű, 20—30 méter hosszúságban is követhető bauxitos anyaglencsék (a veszprémi karsztfennsík számos helyén előforduló áthalmozott, degradált bauxit teleproncsokról lehet szó) nehezítik a dolomitsorozat rétegenkénti tagolását. Annyi biztosan megállapítható, hogy a fődolomit ezen a területrészen agyagos-gumós mészkőre települt (ez a mészkő fauna (24) alapján biztosan felsökarni; a felső nuculás márgának nyilván heteropikus fáciese) és a dolomit felé élesen határolódik el. Mivel a felsökarni dolomitsorozatban itt jelentkezik első ízben porlott dolomit, magával a porlódással ezúttal célszerű foglalkozni. A dolomitporlódás kérdésével kapcsolatban igen eltérőek az álláspontok. JUGOVICS L. megállapítása (18) szerint a dolomit porlódása helyi viszonylatban az atmoszferiliák hatásának tulajdonítható. A kérdés behatóbb tanulmányozása céljából Veszprém közvetlen környékén, valamint Kádárta és Balatonfüred térségében számos feltárást kerestem fel. Megfigyelésem szerint a porlódás a kedvező vízháztartású területeken, ezen belül a felszínközeli rétegekben (fagyhatás zónája) igen intenzív. Ennek megfelelően a porlott szakaszok itt rétegtani szinthez nem kötöttek. A porlódási folyamat első fázisa, a murvásodás, a tektonika, vagy likacsos kőzettípus (ami a veszprémi felsökarni dolomitban ritka) esetében csupán a fagyhatás következtében is létrejön. Az ún. veszprémi plató dolomittömegének legnagyobb részén, főként az intenzív mikrotektonika hatására ment végbe a murvásodás. Nagyobb öszszefüggő porlott szakaszok főleg az alacsonyabb térszínű területrészeken (vízfolyások mentén) észlelhetők, de a nagyobb törési zónákban is széles sávban követhetők a porlott szakaszok. A természetes feltárások felszínközeli zónájában a murvásodás általános jelenség. Az innen származó, lejtőtörmelékbe került dolomitgörgetegek (melyek helyenként fél m

:i nagyságúak) is rendszerint porlottak. A porlódás rétegtani szinthez kötötten is fellép. A veszprémi felső márgacsoport, mint jó vízzáró rétegcsoport a rátelepülő fődolomit legalsó rétegeinek vízzel való telítettségét felszínközeiben biztosította, és ennek következtében fagyhatásra széles (mintegy 15 m) rétegvastagságot felölelő porlott szakasz képződött. A rétegenkénti porlódás néhány különösen rideg kőzettípusban is fellép, de ezekben az esetekben mindig rossz vízvezetőnek mondható dolomit (gyakran réteglap menti márgás-agyagos bevonattal) képezi a földtani fekvőt. Meg kell említeni még a porlódás egyik különleges folyamatát, mely a dolomitnak agyaggá történő lebontásának egyik lépcsője, és valószínűleg ,,lagyos" víz (veszprémi viszonylatban termálvízről nem beszélhetünk) hatásával kapcsolatos. Ezt látszik igazolni a megalodonok kioldási üregeinek falán néhol észlelhető, borsókőszerű aragonitkéreg. Az oldási folyamat végterméke zöld vagy vörös agyag, mely NAGY B. szíves Rtg. felvétele (1967) szerint kevés illitet tartalmazó kaolinit. A porlott és az üde dolomittípus között egyébként sem kémiai, sem nyomelemtartalom tekintetében lényeges eltérés nem állapítható meg a több száz kémiai elemzési adat birtokában. 4. Barnásszürke, üreges, sarkos törésű dolomit. A szabályos, többnyire gömbhöz közelálló alakú, 0,5—1,5 cm átmérőjű üregek fala ritkán apró kalcitkristályokkal bélelt, gyakran azonban a teljes üreget durvakristályos, romboéde56