A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)
Bankovics Attila: Fehérhátú fakopács (Dendrocopos leucotos) a Bakonyban
FEHÉRHÁTÜ FAKOPÁNCS (DENDROCOPOS LEUCOTOS) A BAKONYBAN A fehérhátú fakopáncs az 5 európai Dendrocopos faj közül a legritkább. Elterjedése inkább kontinensünk keleti és délkeleti részére szorítkozik. A Kárpát-medencétől nyugatra csak a Keleti-Alpokban, a Bajor-erdőben, a Cseh-erdőben, valamint szigetszerűen a Pireneusokban fordul elő. Hazánk legritkább harkályfaja. Az utóbbi évtizedekben a Dunántúlról egyáltalán nem is volt ismeretes. A századforduló előtt költött ugyan az Alpokalján Velem környékén (CHERNÉL, 1899), de azóta nincsenek róla adatok (CSABA, 1962). Az Északiközéphegység több tagjában előfordul (Zempléni-hegység, Bükk hegység, Mátra, Börzsöny). Költése azonban csak a Zempléni-hegységből és a Bükkből ismert, de valószínű költ a Börzsönyben is, ahol fészekodút vágó madarat figyeltek meg 1959. IV. 5-én (GÁRDONYI, 1962). A Bükk hegységben magam is gyakran találkoztam vele. A teljesség és az összehasonlíthatóság kedvéért az alábbiakban röviden felsorolom ezeket az adatokat is. Az első példányt 1966. VIII. 19-én figyeltük meg BANKOVICS ANTAL nagybátyámmal az Őserdőben. A madár egy alacsony, korhadó bükkfacsonk oldalán kopácsolt, miközben 10 m közelségre bevárt. A további megfigyeléseim az 1967-es év őszéről valók, amikor a lillafüredi ÉRTI kirendeltségnél dolgozva naponta jártam a Lillafüredi Erdészet területét. Összehasonlításul a bakonyi adatokhoz, e megfigyeléseimnél is megadom, hogy milyen környezetben tevékenykedett a madár, vagyis milyen fafajokon kereste táplálékát. A további 1967. évi bükki megfigyeléseim a fehérhátú fakopáncsról: IX. 5., Lillafüred, Lusta-völgy: 1 Ç száraz kőrisfa kérgét fejtegette, 1 ff a földön korhadó ágakon mozgott. IX. 6., Lillafüred, Lusta-völgy: 1 db. Kurtabérc: 1 + 1 db, az egyik száraz lucfenyő (Picea excelsa) törzsön kopácsolt. IX. 8., Kurta-bérc — Disznós: 1 Ç + 1 $ + 1 5, az egyik közülük száraz hegyi szil (Ulmus scabra) kérgét fejtegette, egy másik szintén száraz hegyi szil törzsön mozgott. X. 4., Kurta-bérc: 1 db. X. 5., Kurta-bérc: 1 db csonka bükkfa száraz ágán kopog. X. 6., Kurta-bérc: 1 ff-et 50 percig figyeltem, ezalatt egy félhektárnyi területen mozgott, s 8—12 törzset vizsgált végig. Ezek száraz vagy korhadó szil- és bükkfák, vagy korhadó bükkcsonkok voltak, X. 12. Jávorkút: 1 db taplós, héjaszott, de még élő bükkfán kopácsolt. X. 13., Kurta-bérc — Nagyhárs: 1 db. X. 18., Disznós: 1 $ bükkfa száraz koronaágán kopogott. XII. 6., Lillafüred: 1 db. Az adatokból is kitűnik, hogy ez a faj a Bükkben eléggé elterjedt, gyakran kerül szem elé. Elsősorban a már száradó vagy korhadó bükkfákon, máskor kiszáradt hegyi szilen, magas kőrisen keresi táplálékát. A megfigyelt bükki példányokra jellemző, hogy kevéssé vadak, az embert közelre bevárják. Ezzel szemben, úgy tűnik az eddigiek alapján, a bakonyiak félénkebbek, az ember elől már messziről odébb repülnek. A faj bakonyi előkerülése A bükki élőhelye ismeretében hasonló ökológiai adottságú helyeken a Bakonyban is keresni kezdtem ezt a harkályt, s a hegység legmagasabb pontján, a Kőris-hegyen 1971. XII. 26-án rá is bukkantam az első párra. A délutáni órákban kiszáradt hegyi szil (Ulmus scabra) koronaágain hántották a kérget nagy kopácsolással, kimért ütésekkel. A két madár 1—2 m-re dolgozott egymástól, de más harkályfajoktól eltérően semmi agreszszivitást nem mutattak egymás iránt. Fél óra múlva e helytől 1,5 km-re Bakonybél irányában újabb párra akadtam, melyek épp ugyanazt a műveletet végezték, mint az előbbiek. Kiszáradt hegyi szil kérgét hántották szorosan összetartva. Amint a fa alá értem, a fj 1 észrevett, s rögtön átrepült egy másik fára, ahonnan izgatottan figyelmeztette a Ç-t. Eközben a 9 jobbra-balra figyelve kereste a veszélyt, s amikor a <$ gyors, éles ,.csu-csu-csu-csucsu-csu" riasztó hangját hallatta, észrevett, s nyílegyenesen repült messze el. Effajta félénkség jellemző a néhány megfigyelt bakonyi egyedre a bükkiekkel szemben. A téli előfordulás sejtetni engedte a bakonyi költésüket is, s a III. 18-i eredménytelen keresés után IV. 6-án újra láttam egy d'-et, a Kőris-hegy délkeleti oldalán. IV. 9-én ugyanott láttam a fj-et. Viselkedése mindkét esetben azonos volt. Enyhe izgatottságában időnként „tyúk . .. tyúk" hívó hangját hallatva repült fáról-fára, néhol kopácsolásba kezdett, majd eltűnt szemem elől. IV. 20-án is ugyanott volt a fj 1 , s ekkor nagy területen végigkopogtattam az odvas fákat, mígnem az egyik frissen vágott odúból kidugta fe533
