A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Janisch Miklós: Adatok a Bakony hegység kullancsfaunájához

ADATOK A BAKONY HEGYSÉG KULLANCSFAUNÁJÁHOZ 1893 óta, THEOBALD SMITH kutatásai révén ismeretessé vált, hogy a valódi kullancsok — az IXODIDAE család — számos tagja fontos vektor szerepet tölt be különféle járványos és parazitás betegségek közvetítésében. Itt csupán az általuk emberre terjesztett vírusos encephalitist és a háziállatainkba beoltott piroplasmatosisokat említem meg. Jóllehet köz- és állategészségügyi jelentőségük — éppen az átvivő szerepüknél fogva igen nagy —, ennek ellenére alig találunk magyarázatot arra nézve, hogy a hazai faunakutatás miért hanyagolta el épp e hírhedtté vált ízeltlábú csoportot. E nagy mulasztást csak az ötvenes évek közepén kezdte felszámolni az alkalmazott zoológia. A kutatások, melyek végső soron a hazai kullancsfauna feltérképezését célozták, két intézményünk keretében együttműködésben folytak. Egyrészt az Állatorvostudományi Egyetem (akkor még Főiskola) Általános Álattani és Parazitológiai Intézetében, másrészt a Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézete Parazitológiai Osztályán. Ezeknek a nagy vonalakban az egész ország területére kiterjedő kutatásoknak eredményeként jelent meg 1959-ben e cikk szerzőjétől „A hazai kullancsfauna feltérképezése" с dolgozat az Állattani Közlemények XLVII. k. 1—2. füzetében. BABOS SÄNDORnak 1964-ben került a szakemberek elé: „Die Zeckenfauna Mitteleuropas" с. munkája, valamint 1965-ben a Fauna Hungáriáé keretében a Kullancsok — Ixodidea с faunafüzete. A szerzőnek kisebb kullancsos cikkei jelentek meg az Aquila, a Vertebrata Hungarica és külföldi szaklapok hasábjain. Amikor a veszprémi Bakonyi Múzeum szervezésében „A Bakony természeti képe" с kutatási téma 1963-ban megindult, örömmel vállaltam e hegyvidéki táj kullancsfaunájának finomabb és részletesebb feldolgozását. Bár eddigi ez irányú munkánk jóllehet országos viszonylatra, s így a Bakony vidékére is kiterjedt, mégis úgy érzem, soha nem lehet elég aprólékos, végleges és befejezett. Hiszen egyetlen ízeltlábú csoporthoz viszonyítva — bármennyire is kicsi hazánk területe —, mégis óriási ahhoz képest, hogy ilyen gyűjtő-kutató vizsgálatot pár esztendő után befejezettnek minősíthessünk. A Bakony hegység kullancsfaunájának feltérképezését, mint más területeink hasonló irányú feldolgozását is mindig egybe kell kapcsolnunk azoknak a végleges vagy közti gazdaállatoknak a gyűjtésével és megvizsgálásával, amelyekről a kullancsok, mint időszakos, vérszívó ektoparaziták várhatók. Tekintve, hogy a gyűjtő-kutató munkánkban a magasabb gerinces osztályok fajai esnek bele, úgy iparkodtunk e gyűjtéseinket összehangolni és hasznosítani, hogy a begyűjtött gazdaállatok egyéb külső és belső parazitáit, valamint bőrét, csontvázát, jórészt a veszprémi Bakonyi Múzeum, illetőleg a Természettudományi Múzeum Állattárának megfelelő osztályai értékesíthessék. Kiszállásainkat e közös cél érdekében — egyben természetvédelmi szempontokat is szem előtt tartva —, a nevezett múzeumi kollégákkal hangoltuk össze és közös ún. komplex parazitológiai-zoológiai gyűjtéseket végeztünk eddig az alábbi területeken és azok környékén. 1. Nagyvázsony: Keszlertanya: 1963. V. 13-án. 2. Sárcsikút: 1963. V. 14. és 17. között. 3. Németbánya: Laposaki vadászház 1963. VIII. 22. és 29. között. 4. Németbánya: Vadászház: 1964. XI. 30. és XII. 4. között. 5. Bakonynána: Alsó-pere: 1966. VII. 11. és 16. között. 6. Gyulafirátót: 1966. VII. 14. 7. Németbánya: Laposaki vadászház: 1967. V. 29. és VI. 2. között. 8. Sümeg: Sarvalyi vadászház: 1968. VI. 3. és 7. között. A begyűjtött és meghatározott kullancsfajokat rendszertani csoportosításban ismertetem, lelőhelylyel, dátumok és gazdaállatok szerint. Az egyes kullancsfajok rövid jellemzését az alábbiakban adom meg: 1. genus: Ixodes LATREILLE E leggazdagabb nemzetségből öt faj került elő. Közülük elsőként a legközönségesebb kullancsfajt mutatom be: Ixodes ricinus L.: Az egész ország területén, s így a Bakony hegységben is mindenütt 513