A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Papp Jenő: A Bakony hegység gyilkosfürkészfaunájának alapvetése

22. térkép. Microplitis tuberculifera (Wesm.) lelőhelyei a Bakonyban (1 = Balatoncsicsó, erdészház környéke, 2 = Felsőörs, 3 = Kapolcs, Kálomis, 4 = Veszprém, Alsó-erdő, 5 = Sümeg, Sarvaly 6 = Vállus, Nagy-Láz-tető, 7 = Herend, 8 = Bakonybél, Szömörkés, 9 = Bakonybél, Vörös János-séd, 10 = Fenyőfő, Kisszépalma, 11 = Gyulafirátót, Büdöskút környéke, 12 = Hárskút, Esztergáli-völgy, 13 = Herend, Mogvorós-domb, 14 = Németbánya, vadászház környéke, 15 = Tapolcafő, Kalapács-ér, 16 = Vinyesándormajor, 17 = Zirc, Bocskor-hegy, 18 = Isztimér, Barok-völgy, 19 = Olaszfalu, Alsópere, 20 = Olaszfalu, Tobán-hegy). Karte 22 Die Fundorte von Microplitis tuberculifera (Wesm.) im Bakony-Gebirge Map 22. The collecting sites of Microplitis tuberculifera (Wesm.) in the Bakony Mts. — Mindkét példány a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményében. 94. Microplitis sordipes (NEES) — A faj NIXON (1970) által adott újszerű jellemzésével messzemenően egyetértek, az a bakonyi példányokra is ráolvasható. Az 1. hátlemez jól észrevehetően (de nem feltűnően) szélesedik hátrafelé (9: 25 : 14 : 20, ^r?: 22 : 13 : 17). Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogv a M. capeki NIXON fajt a leírás alaüján ítélkezve (és ismerve a M. sordipes változékonyságát) éppen csak el lehet különíteni a M. sordipes-től és bizonyára bőven fognak akadni kétes példányok. Elterjedése: A Palearktikum egyik leggyakoribb Microplitis faja. — Bionómiája: számos bagolyhernyóból (Noctuidae) nevelték. Lelőhelyei. Bf: Badacsony. 1961. VI. 9., 1 tf. — EB: Bakonybél, Hideg-hegyi-dűlő. 1961. VI. 13., 1 <*;. Herend. Rakottyás, 1963. V. 26., 1 ^. - KB: Várpalota. Vár-völgy, gyertyános-tölgyesben (Querceto-Carpinetum) fűhiálózva, 1968. VI. 27., 1 9- — 4 példány. 95. Microplitis spectabilis (HAL.) — Rövid csápja és viszonylag karcsú teste alapján könnyen felismerhető faj. A csáp olyan hosszú vagy valamivel hosszabb mint a fej és a tor együttvéve. Az 1. hátlemez hosszú, hátrafelé enyhén szélesedik, 15 :6 ; 8, oldala alig ívelt. Elterjedése: Anglia. Németország. Finnország, Magyarország, Marokkó, Szovjetunió. GYÖRFI (1959a) a sopronkövesdi kocsányos tölgyön (Quercus robur) élő kis lombbagolyhernvőból (Cosmia = Calymnia affinis L.) nevelte. Az irodalom további 6 gazdaállatát közli (NIXON 1970, TELENGA 1955). Lelőhelyei (20. térkép). Bf : Balatoncsicsó, erdészház környéke, 1969. VII. 9—10., 1 9. — Kh: Sümeg, Sarvaly, 1968. VI. 4—8., 1 9. — ÉB: Gyulafirátót, KispaDod, 1967. VIII. 17.. 1 Ç. — KB: Csatka, Szentkút, 1969. VII. 11., 1 9- Várpalota, Vár-völgv, gyertvánostölgyesben (Querceto-Carpinetum) fűhálózva, 1968. VI. 27., 1 9. 96. Microplitis spinolae (NEES) — A fejtetőnek a csápgödör felső széle és a két hátsó pontszem közti része majdnem olyan sima, mint a csápgödör. A 2. hátlemez változó mértékben mindig ráncolt. Az 1. hátlemez hátrafelé szélesedik (25—27 : 12—13 : 20—17). Elterjedése: az egész Palearktikumban előfordul, egyes területein gyakori, sőt közönséges. A Kárpátmedencének, így hazánknak is valamennyi állatföldrajzi kerületében előfordul, gyakori. — Bionómiája: GYÖRFI (1959a) Sopron környékén gyűjtött foltos fésűsbagolyhernyóból (Orthosia = Taeniocampa gothica L.) nevelte. Az irodalom 7 gazdaállatát (lepkefajokat) nevez meg (TELENGA 1955). Lelőhelyei (21. térkép). Bf: Tapolca, Szentgyörgy-hegy, 1960. IV. 3., 1 9 ördögszekérről (Eryngium campestre) fűhálózva. — Kh: Sümeg, Mogyorósdomb, 1963. VI. 3., 1 tf. — DB: Szentgál, Üsti-hegy, 1962. VIII. 23., 1 ff. — ÉB: Bakonybél, Szömörkés, 1958. V. 15., 1 9- Bakonykoppány, Huszárokelőpuszta, Somberek, csenkeszréten (Festucetum pratensis) fűhálózva, 1959. VIII. 11., 1 9- Kup, csemege barabolyról (Chaerophyllum bulbosum) fűhálózva, 1963. V. 30., 1 rf. — KB: Olaszfalu—Bakonynána: Alsópere környéke, cseres-kocsánytalan tölgyesben (Querceto petreaecerris) fűhálózva, 1964. VIII. 26—28: 1 rf. 1966. VII. 11—14, lf{.9 példány. 97. Microplitis strenua REINH. — Az 1. hátszelvény hátrafelé enyhén szélesedik, hosszának, mellső és hátsó szélességének az aránya 19 : 9 : 12, vége lekerekített. A hátpajzs majdnem sima, fényes. A szárnyjegy tövén nagy világos folt van. Elterjedése: Anglia, Németország, Svédország, Törökország, Szovjetunió (Kazahsztán, Ukrajna). Magyarország faunájára nézve új faj. — Bionómiája: a gyümölcskártevő őszi kékesbagolyból (Diloba = Episema coeruleocephala L., Noctuidae) nevelték Angliában, mely lepkefaj hazánkban közönséges. Lelőhelye. ÉB: Tapolcáid, Kalapácsér, 1966. V. 4. 1 $ és ) ff. (a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményében). 98. Microplitis tadzhica TEL. — A Bakony egyik legérdekesebb gyilkosfürkész faja. TELENGA 1949-ben írta le Tádzsikisztánból (Szovjetunió). Magyarországi előfordulása 2. ismert lelőhelyadata. Valószínű, hogy a közbeeső területekről is elő fog kerülni. Az 1. hátszelvény oldala ívelt, 1,6—1,7-szer nagyobb, mint legnagyobb disztális szélessége, elöl és hátul megközelítően egyenlő széles. A csípőkkel együtt lábai, csápja, szárnypikkelye és 1—3. potrohszelvénye (az 1. hátlemez sötét) pirosassárga. Lelőhelyei (21. térkép). ÉB : Bakonybél, 1960. VII. 30, 1 Ç (a budapesti Természettudományi Múzeumban = TTM-ben). Bakonybél, Szömörkés, 1958. V. 15, 2 rf. Bakonybél, Vörös János-séd, 1959. V. 21, 1 rf- Bakonypölöske, Kupi-erdő, 1962. V. 29, 1 rf. Gyulafirátót, Kispapod, 1967. VIII. 17, 2 rf (1 rf TTM-ben). Iharkút, Laposak, 1966. VI. 27. 1 fi (TTM-ben). — KB: Ba507