A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)
Dr. Rézbányai László. Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony éjszakai nagylepkefaunáján, I.
tajga és erdős sztyepp fázis közötti állapotot, így az erdeifenyő itt ma is állandó felújulásra képes. A meszes homokot valamikor vastag rozsdabarna erdőtalaj takarta, a több száz éves erdőirtás miatt azonban jelentős területen felszínre került a nyers homok, ma is csak igen vékony humuszréteggel. E területek egy része szántóföld és száraz legelő, más részét újra erdősítették. Az erdők 4 típusbasorolható k. 1. Meszes homokbuckákon, ligetszerű csoportokban, törpe, földig ágas, öreg erdeifenyők, borókával, száraz, homokpusztai aljnövényzettel (igen száraz erdeifenyves). 2. Az igazi ősfenyvesben vékony erdőtalajon, homogén és igen szép fenyőállomány található, aljnövényzetére igen jellemző, hogy feltűnően gyér. 3. Száraz cseres-tölgyesek, valamivel vastagabb erdőtalajjal. Sok ilyen területet irtás után mesterségesen fenyvesítettek. Ezek igen szép, magas állományok, aljnövényzetükben azonban mindig ott van a tölgy, fagyai és más lombos növények. 4. Gyertyános-tölgyesek, mély, fekete homoktalajon, általában a nedvesebb hajlatokban. E területeket is sok helyen mesterségesen fenyvesítettek, a fenyők itt is magasak, de érzékenyek és betegségre hajlamosak. Aljnövényzetük feltűnően dús, sok lombosfával a cserjeszintben és sűrű gyepszinttel (üde erdeifenyves). Ehhez még csak annyit fűznék hozzá, hogy majdnem Fenyőfőig nyúlnak a Bakony magasabb részeinek bükkösei és nyíresei, a községtől északra futó kis patakvölgyekben néhol jelentősebb égeresek vannak, a nyílt növényzetű területek szántók vagy homokpusztai gyepek, az „ősfenyves" tisztásai és vágatai pedig homoki sztyepprétek. Valószínűleg Fenyőfő előbbi érdekességeinek köszönhető, hogy a Bakony lepidopterológiai elhanyagoltsága ellenére két lepkész is végzett itt néhány alkalommal komolyabb gyűjtést. SCHMIDT ANTAL, a budapesti Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményének egykori vezetője az 1908 körüli években bakonyi gyűjtőútjai alkalmával Fenyőfőt is felkereste. Nappali és éjszakai gyűjtéseket is végzett és néhány érdekesebb faj itteni előfordulását felfedezte (pl. Maniola lupinus COSTA, Neohipparchia statilinus HUFN., Euxoa segnüis GN., Mamestra aliéna HB., Hadena irregularis HUFN., Porphyrinia noctualis HB.). Sajnos eredményeit írásban sehol sem közölte, a bizonyítópéldányok azonban ma is megtalálhatók az Állattár gyűjteményében. TALLÓS PÁL 1956-ban végzett itt 7 alkalommal 2—3 napig tartó, az előbbinél sokkal modernebb szemléletű éjszakai gyűjtést, kvantitatív, cönológiai módszerekkel. Csak sajnálható, hogy ennek folytatására nem volt módja, váratlan halála miatt pedig eredményeinek is csak részleges, de azért nagyon jól általánosított közlésére volt ideje. Munkájának egyetlen hibája az volt, hogy alkalomszerű és viszonylag kevés gyűjtőnap eredményeiből akart levonni kvantitatív következtetéseket. Lámpázó és csalétkező gyűjtéseit két állandó, jól definiálható növényzetű helyen végezte. Mindkettő a zárt erdők területén volt, az igen száraz, illetve az üde erdeifenyvesben, s e kettő nagylepkefaunájának különbözőségét még a viszonylag kevés gyűjtőnap ellenére is igen karakterisztikusan sikerült kimutatnia. Bár feljegyzései a Természettudományi Múzeum birtokába kerültek, az általa Fenyőfőn gyűjtött 219 éjszakai nagylepkefaj teljes jegyzéke eddig nem került nyilvánosságra. Egyetlen, cönológiai jellegű dolgozatában 50 faj neve szerepel, közöttük azonban néhány rendkívüli érdekességű (pl. Ochrostigma velitaris HUFN., Amathes castanea ssp. neglecta HB., Spudea ruticüla ESP., Eupithecia intricata ZETT.). Normál fényű, 100 W-os opál égővel működő fénycsapdám a község délkeleti szélén üzemelt, 1967—68-ban (a téli hónapokat kivéve), LÖRINCZ TAMÁS erdész és felesége szakszerű kezelésével. A közvetlen környék uralkodó növényzetének vázlatát a 2. térképen ábrázoltam. A csapda gyümölcsfákkal és akácokkal tarkított veteményeskertben állt, és fénye főleg két irányba vetítődött. Egyrészt kelet felé, ahol az előtérben több száz méteres száraz homoki gyep található, mögötte a széles borókás szegélyű, sűrű ősfenyvessel. A terület közepén szabálytalan alakú, jelentős kiterjedésű mélyedés van, aljában egy hajdani meszes forrásmaradványként nedvességkedvelő növényzettel és gyakran sekély állóvízzel. A csapda dél felé, a szintén széles homoki gyep és borókás, erdeifenyős szegély mögött húzódó cseres- és gyertyános-tölgyesek felé világított. Ezen az oldalon bőven található nyírfa, a Bakony magasabb részeiről lefutó völgyekben pedig már bükk is. A nagyobb kiterjedésű szántóföldeket, valamint a községtől északra húzódó fenyvest és homoki tölgyest erősen eltakarták a községet borító gyümölcsösök és akácosok (1., 2., 3., 4. kép). A kétévi gyűjtés ideje alatt a csapda viszonylag nem sok, 321 éjszakai nagylepkefajt fogott meg, ez a szám azonban az 1969 júniusában megkezdett egyéves higanygőzégős gyűjtéssel jelentősen megnövekedett (lásd: 3. rész). Ennek ellenére már a két év alatt fogott 4136 éjszakai nagylepkepéldány is komoly alapot biztosított, az ilyen szempontból még senki által nem kutatott, nyíltabb növényzetű fenyőfői terület kvantitatív faunisztikai és cönológiai megismeréséhez. A fogott fajok jelentős része új a Bakony vagy Fenyőfő faunájára, sőt az Euphya scripturata, HB. araszoló először került elő hiteles magyarországi lelőhelyről. A gyűjtés eredményeit kilenc táblázatba foglaltam össze. Az I. táblázatban a gyakoribb nagylepkefajok mennyiségi adatai találhatók meg, gyakorisági sorrendbe állítva. Első oszlopában a gyakorisági sorszám látható, majd a faj neve, a két év alatt fogott összes példány, az évi átlag egyedszám, és hogy a 2 évi összes nagylepke egyedszámból a faj milyen %-ban részesedett. A továbbiakban az egyes évek adatai következnek, összes egyedszám, ennek az egész évi nagylepke-egyedszámból való részesedése, és a fajgyakorisági sorszám abban az évben. Az 1. grafikon is ezeket az adatokat szemlélteti, de összefoglaltabb formában. Érdekes megfigyelni, hogy az 1%-os tömegrészesedést elérő fajok az évi 397