A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Tóth László: A Bakony hegység futóbogár-alkatú faunájának alapvetése (Coleoptera: Cicindelidae et Carabidae)

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a Bakony hegységből ez ideig nincs tudomásunk fosszilis vagy szubfosszilis koleoptera vagy karabidaleletekről. Ez a mai faunakép értékelésénél megnehezíti a helyze­tet. Táblázatunkban a teljességre törekvés nélkül közölt európai adatok, valamint a jégkorszak isme­rete támpontot nyújt a hozzávetőleges elképzelések kialakításához. Közülük talán legérdekesebb szá­munkra a jégkorszak utolsó fázisából ( Allerőd in­terstadium) származó, a Kárpát-medence aránylag közeli pontjáról, Tárcsáról (Bad Tatzmannsdorf) előkerült néhány szubfosszilis karabida. A jelenkori karabida fauna ismeretéhez és erede­tének tisztázásához abból a tényből kell kiindul­nunk, hogy a jégkorszakok eljegesedései aránylag megkímélték a Kárpát-medencét. A legnagyobb el­jegesedés csak az Északi-Kárpátokat érintette, tehát a Bakony hegység területe jégmentes maradt, azaz mint extraglaciális terület vészelte át a megpróbál­tatásokat. A jégkorszakot megelőző preglaciális idő­szak, a Levantei-tó lefolyása után száraz, kontinen­tális klímahatásokkal mint ,,sztyepp"-korszak je­lentkezett. Sok jel mutat arra, hogy a pontusi, pon­tomediterrán, a déli kontinentális karabida fajai már ekkor előfordultak nálunk. A klíma zordabbra, hidegre fordulása ezeket nagy részben délebbre kényszerítette, de egyes helyeken, például a Keszt­helyi-hegység délkeleti lejtőin, a Balaton-felvidék déli, a Keleti-Bakony déli, délnyugati lejtőin, pla­tóin olyan mikroklimatikusan megfelelő élőhelyeket találhattak, amelyek számukra legalábbis a pejust jelentették. Más szóval megtalálhatták a maguk re­fúgiumát. Jellemző példaként emelhetjük ki az Aci­nopus (Osimus) ammophilus DEJ. fajt. Áreája, amennyiben tisztázottnak tekinthető, pontusi-pon­to-káspi típusba sorolható. A Tihanyi-félszigeten előfordul, ez egyszersmind északnyugati irányban áreájának a határát jelenti. Rendkívül ritka, feltű­nően nagy testű, lomha mozgású, vándorlási képes­ségére semmiféle adatot nem ismerünk. CSÍKI (1946) is „reliktum" fajként ismerteti. A Harpalus cordatus DUFT, faj Bad Tatzmanns­dorf (Tárcsa) lelet anyagából került elő. Ez azért ér­dekes, mert ilyen módon ez a xerotermofil, fotofil faj bizonyíthatóan előfordult olyan területen, ahol az alpesi eljegesedés hatása sokkal erőteljesebb volt, még az Allerőd interstádiumában is, mint a Bakony hegység előbb idézett területein. Itt természetesen szóba jöhet egy korábbi, interglaciálisban történő visszavándorlás (remigrácia) esete is. Ez a feltétele­zés csak erősíti azt az elképzelésünket, hogy az egész jégkorszak alatt lehetőség volt míkroklima­tikus-lokális élőhelyeken arra, hogy a preglaciális fauna elemei a Bakony hegységben fennmaradhas­sanak. Ezek figyelembevételével, de — miképp hangsú­lyoztuk — bizonyító leletek nélkül, még a követ­kező fajoknál merül fel a preglaciális ittlétezés kér­dése: Harpalus sabulicola PANZ., H. diffinis DEJ., H. obscurus F., Cymindis axillaris F., С. scapularis SCHAUM., С. variolosa F., Brachynus ganglbaueri APFB., Polystichus connexus GEOFF., Scarites ter­ricola BON. Természetesen ezek feltételezések. Hiba volna, ha valamennyi xerotermofil ,,ponto-kaukázusi—turk­méniai" fajt ide sorolnánk, de ugyanígy az is, ha közvetlen tárgyi bizonyítékok hiányában kizárólag posztglaciális betelepüléssel magyaráznánk a jelen­létüket. Ezt illetően igen könnyű a bevándorlásra (immigráció) leszűkíteni a kérdést, csakhogy más esetekben az újabb elméletek egyáltalán nem zár­kóznak el a visszavándorlás (remigráció) feltétele­zésétől. Közvetlen bizonyíték nincs, semmi okunk tehát kikapcsolni akár a be- vagy visszatelepülés, akár a túlélés vagy „reliktálódás" lehetőségét. Nagy és nyitott kérdés, hogy ebben az időszakban milyen volt a fauna összetétele a hegység északi expozí­ció jú területeinek mély, hűvös és nyirkos völgyei­ben? De LATTIN (1967) szerint: az arboreal recens elterjedési központjai azonosak az erdei fauna jég­kori refúgiumaival. Mint már hangsúlyoztuk a Ba­kony területe ilyen szempontból feltétlen számí­tásba jöhetett. Csak az a kérdés, hogy az arboreal elemei, a hegyi (montán) fajok valamennyien a jég­korszakban húzódtak-e ide vagy sem? Itt kétségte­len, hogy csak találgatásokra vagyunk utalva fosz­szíliák hiányában. Valószínűnek tűnik, hogy a pszichrofil, umbrofil fajok egy része, amelyek kö­zép-európai, európai, euroszibériai áreákkal rendel­keznek, már itt éltek. A balkáni mediterrán fajokkal kapcsolatban meg kell említenünk SZILÁDY (1931) elméletét is. Sze­rinte a Balaton-parton ősi „állatszigetek" maradtak fenn egyes védett, kedvező mikroklimatikus élőhe­57. ábra. Tés: Móroc-tető (fotó: Papp) Abb. 57 Tés: Móroc-Dach (Photo: Papp) Fig. 57. Tés: The top of Móroc (photograph by Papp) 343

Next

/
Thumbnails
Contents