A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Tóth László: A Bakony hegység futóbogár-alkatú faunájának alapvetése (Coleoptera: Cicindelidae et Carabidae)

(1943), LOKSA (1967), PAPP (1968), a saját, már publikált (TÓTH 1968) adatait vettem át. Az összeállítás 330 fajt tartalmaz. Rendszerezés, nomenklatúra A Kárpát-medence futóbogár-alkatú (Coleoptera: Caraboidea) faunájának legutolsó nagy monográfiája CSÍKI: Die Käferfauna des Karpaten-Beckens I. (1946) című munkája. Ezt választottam alapmunkának, mivel a Bakony hegység a Kárpát-medence szerves része. Figyelembe kellett vennem az azóta eltelt idő kutatásait, s az újabb nézeteket. Nem lehet azt állítani, hogy a faj alatti egységek értékelése, megnevezése ma már végleges formát öltött. E munka témájánál és terjedelménél fogva nem alkalmas arra, hogy az állatrendszertan ma még nyitottnak tekinthető kérdéseit eldöntse. Ezért arra törekedtem, hogy lehetőleg CSÍKI (1946) megállapításait és rendszerét kövessem. Csak ahol feltétlenül szükségesnek látszott, tettem kiegészítéseket vagy változtatásokat, más esetekben az ellentétes véleményt lábjegyzetben közlöm. Néhány nevet HORION (1941) és LINDROTH (1949) nyomán helyesnek tartottam átvenni. A Cicindelidae családnál SZÉKESSY (1958) munkáját tekintettem alapnak. — A legtöbb probléma a Carabus genus esetében adódott. Sokoldalú meggondolások alapján, követve CSÍKI (1946) megállapításait, formailag helyesebbnek találtam a faj alatti egységekre a BREUNING (1932-36), MANDL (1958, 1965), SEMENOV (1910) munkája alapján használt névrendszerét követni. Ez sem tekinthető minden esetben elfogadhatónak, de ma már közismertebb és talán kissé jobban megközelíti a valóságot, mint a mereven alkalmazott régebbi szemlélet. Elterjedési típusok Minden felsorolt faj neve után feltüntettem a legvalószínűbbnek tűnő elterjedési típust. Ez a tipizálás a Kárpát-medence fajaira vonatkozóan még nem történt meg, tehát nem volt mire támaszkodnom, viszont az állatföldrajzi értékelés szempontjából nélkülözhetetlennek tartottam. A típusok kialakításánál az elterjedésre vonatkozó adatokat REITTER, HEYDEN, WEISSE (1906), WINKLER (1924-1932), HORION (1941), LINDROTH (1945), CSÍKI (1946) és MANDL (1958) munkáiból, azok összevetéséből kaptam. Már itt rá kell mutatni arra, hogy mi teszi vitathatóvá az áreatípusok kijelölését: 1. Az elterjedési típusok egységes értelmezésére a mai napig sem történt megállapodás. 2. Sok faj esetében még az área sem tisztázott kellőképpen. A faj kutatottsága nem kielégítő, néha ellentmondó adatokkal találkozunk. 3. Az egyedsűrűségre sehol sincs adat. Az esetleg ma is folyó szétterjedés iránya, az elterjedés központja nem állapítható meg biztonsággal. 4. A tipizálás többé-kevésbé mindig erőszakolt. Ha a típusok számát növeljük, jobban megközelítjük a valóságot, de az egész értelmét veszti és áttekinthetetlenné válik. Ha csökkentjük, nő az áttekinthetőség, de egyre különbözőbb kiterjedésű áreák kerülnek azonos típusba. Az elterjedési, illetve áreatípusok értelmezése 1. Holarktikus — a faj a Holarkfisz egész területén vagy nagy részén megtalálható: Európa, ÉszakAmerika, Ázsia (a trópusi területek kivételével), Észak-Afrika. 2. Palearktikus •— a faj az egész Palearktikumban vagy ennek nagy részén előfordul: Európa, Észak-Afrika, Ázsia (a trópusi területek kivételével). 3. Nyugat-palearktikus — a faj a palearktikumnak az Ural hegységtől nyugatra eső területén fordul elő. 4. Euroszibériai — az elterjedés Európa és Ázsia nagyobb részére kiterjed, de Észak-Afrikára nem. 5. Európai — a faj elterjedése Európa és Kisázsia területére terjed ki, keleten az Uraiig. 6. Közép-európai — a faj Európa középső területein fordul elő, innen bármely égtáj felé kisebb-nagyobb mértékben kisugárzik. Az área középpontja: Svájc, Ausztria, Németország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia. 7. Mediterrán — a faj a Földközi-tenger egész partvidékén előfordul, helyenként nagy távolságokra behatol a két kontinens, elsősorban Európa belsejébe. 8. Pontomediterrán — a faj a Földközi-tengernek főleg a keleti medencéjét lakja, eléri a Fekete-tengert, a Kaukázust, Kisázsia területét és a délorosz pusztákat. 9. Pontusi — az elterjedés középpontja a Feketetenger és a Kaspi-tenger közötti területre esik, innen kisugározhat kelet felé Szibériába, nyugat felé pedig az Alpokig. 10. Balkán — itáliai — a faj csak a Balkán félszigeten és Olaszországban fordul elő. Észak felé meszszire felhatol, de a Földközi-tenger partvidékeinek más részein nem található. 11. Alpesi — a faj előfordulása döntően az Alpok területére esik, de előfordul Európa magas hegységeiben, helyenként elszigetelten középhegységekben. Ide sorolom a szubalpin, esetleg montán elemeket, ha azok az előbbieknek megfelelő elterjedést mutatnak. 12. Kelet-alpesi — az alpesi típussal megegyező, de csak a Keleti-Alpok, Kárpátok, Balkán hegység 278