A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Bándi Gábor: A mészbetétes edények népe északdunántúli csoportjának kialakulása és elterjedése

Az észak-dunántúli csoport négy települési gócban elhelyezkedő 184 lelőhelyét elsősorban topográfiai szempontok alapján kell áttekinteni. Egyelőre függetlenítjük magunkat attól a ténytől, hogy az N/A—

С egységek lényegében a csoport életének teljes időszakát reprezentálják, az N/D lelőhelyek viszont ezen időszaknak csak egy bizonyos részét képviselik. Azt a lehetőséget is kikapcsoljuk pillanatnyilag a települési gócok elemzéséből, hogy az egyes egységeken belül belső mozgásokkal is számolnunk kell. Az N/A—N/B, N/A—N/C, illetve az N/B—N/C elkülönülésének abszolút földrajzi határait tehát mindenekelőtt tisztán próbáljuk megvonni. Az N/A lelőhelyek zártsága DK felé a Bakony természeti választójával magyarázható legegyszerűbben. DNy—felé úgy látszik, hogy a Kemeneshát és Kemenesalja területe, vagyis a Marcal és Rába folyók közötti sáv lakatlan volt, az idegen Gáta—

Wieselburg népesség szállásterülete felé. A Marcal déli folyása mentén ugyancsak megtaláljuk az üres zónát az N/A—

В lelőhelyek között. A Torna-pataktól délre egészen a tapolcai-medencéig hiányoznak az észak-dunántúli csoport lelőhelyei. Ezen a területen a szisztematikus terepbejárási adatok alapján már határozottan látszik, hogy a két települési góc között olyan területek maradtak megszállatlanul, amelyeket semmiképpen sem a természeti viszonyok miatt kerültek el. Az N/B—

С lelőhely csoportok között ugyancsak megtaláljuk a határozott elválasztó üres sávot Zánkától—Tihanyig, ahol a topográfiailag teljesen feldolgozott Balatonfelvidéken egyetlen lelőhely sem ismert ebben a korszakban.

265 Az időrendileg is speciális helyzetben levő N/D egység elterjedési körzete nyugat és dél felé teljes határozottsággal meghatározható. Jól követhető a mészbetétes edények népe északdunántúli csoportjának elterjedési viszonya a vatyai kultúrával is. Az N/C egységgel szemben a mocsaras Sárrét jelentette a gyepűt az idegen eredetű vatyai nép szállásterülete felé. Már korábban említettük, hogy a legfontosabb ÉNy—DK-i természetes átjáró, a Móri-árok úgy látszik nem jöhetett számításba a mészbetétes kerámia népének kialakulása és terjeszkedése során a korai periódusban. Már ebben az időszakban a Rába—Marcal —Balatonfelvidék útvonal lehetett az egyedül lehetséges kialakulási és terjeszkedési irány, a litzenkerámiás lelőhelyek elemzését véve alapul. Ezt erősíti, — az N/C — — vatyai viszonyt nézve, az a tény is, hogy a Móri-árok DK-i bejáratát, valószínűleg ezen átjáró ellenőrzését, a Fehérvárcsurgó—várhegyi hatalmas erődített vatyai telep láthatta el.

266 Ez a szituáció akadályozhatta minden bizonnyal az észak-dunántúli csoport keleti kapcsolatainak kibontakozását a Tisza-vidéken élő népek felé, hisz a vatyai kultúra törzsterületéhez tartozott az egyetlen járható DK-i kereskedelmi út, a Sió— Sárvíz völgye is.

267 Az észak-dunántúli csoport földrajzi elhelyezkedésének ilyen elemzése alapján tehát határozottan kimondhatjuk, hogy az N/A—D jelzésű települési gócok között, természeti adottságok figyelembevételén túl, tudatosan megvont gyepűk helyezkedtek el. Ez a meghatározott szállásterület-rendszer viszont lényeges bizonyíték egy egységes anyagi és szellemi kultúrájú társadalom települési csoportjainak meghatározásához.

268 A társadalmi szerkezet megismeréséhez vezető úton természetesen már ez a részeredmény is fontosnak mondható. Hogy az egész kultúra tekintetében képet nyerhessünk a feltételezett települési csoportokról, a már közölt déldunántúli csoport lelőhelycsoportosulásait is megkíséreljük felvázolni.

269 (3. térkép.) Nézzük meg mindenek előtt az északi és déli csoport területi viszonyának kérdését. Az N/C egység elterjedésében határozottan nyomonkövethető egy belső mozgás a Balaton ÉK-i partvidéke mentén a Sió-torkolatvidék felé, egészen Balatonlelle vonaláig, ahol a mocsaras Nagyberek természetes határt jelenthetett. Valószínűleg az N/B lelőhelyek lakossága is tovább húzódhatott dél felé, de a Zalai dombság és a Belső Somogy vidékén ma még nem követhető nyomuk. Eltekintve egyelőre e két települési csoport elmozdulásának időrendjétől, belső vagy külső okaitól, kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy az N/C egység és a dél-dunántúli csoport között, életük teljes időtartamában, tehát legnagyobb kiterjedésük idején is megtalálható a szállásterületeket elválasztó gyepű. Ez a zóna, — egyben a vatyai törzsterület felé is — kiterjedt a Sió—Sárvíz közötti teljes területre és az északiak elmozdulásáig a Külső-Somogy vidékére. Ezek után a déli csoport lelőhelyeinek áttekintése is megerősíti a települési csoportok régészeti szétválasztását, mely az egész kultúrára érvényes vérségi, illetve társadalmi-politikai szerkezeten nyugodhatott. A dél-dunántúli lelőhelyeket 3 települési csoportra lehetett szétválasztani. A most közölt északdunántúli anyaghoz hasonlóan; S/A, S/B és S/C jelzéssel különböztetjük meg azokat, alapként a további vizsgálatokhoz. Az S/A egység lényegében a Sió és Kapós folyók völgyében; a Hegyháton és a Somogy— Tolnai dombságon élt. Az S/B jelzésű települési csoport elterjedési körzete a Mecsek és a Villányi-hegység közötti, patakokkal tagolt dombság volt. Az S/C lelőhelyek népének törzsterülete a Duna—Dráva szögben lokalizálható. Mivel a Dél-Dunántúlon a rendszeres terepbejárások még nem történtek meg, ezen csoportosulások határait sem lehet véglegesnek tekinteni. Ettől függetlenül létük, ezen entikai csoporton belül sem vitatható. A települési csoportok földrajzi helyzetéből ítélve itt is számolni lehet, elsősorban az S/A egység esetében egy bizonyos belső elmozdulással a Kaposvölgyben DNy—felé, illetve a Sárközi mocsarak mentén déli irányban. E belső mozgások kapcsán még visszatérünk a topográfiai és történeti események okainak és összefüggéseinek problémáira. A települési csoportok rendelkezésünkre álló adatainak metrikus értékelése, még az abszolút lelőhelyszám meghatározása is, — függetlenül a csoport teljes élettartamától — sok nehézségbe ütközik. Az egy időben használt telepek, temetők számának meghatározása pedig egyelőre lehetetlen, a csak igen kis területen elvégzett terepbejárások és a teljes telep vagy temetőfeltárások hiánya miatt. A négy települési csoport közül most kísérletként az N/B egységet emeljük ki ennek illusztrálására. A csoport területe terepbejárással teljesen át4* 51