A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Müller Róbert: Könyvismertetés. „Magyarország Régészeti Topográfiája” 4. kötet

vizsgálata. Göcsejben minden esetben sikerült terepbejárásaink során igazolni, hogy ahol a mai falu határa ellentmond a település és a külterületek racionális kapcsolatának — ti. a határ bármely pontja minél könnyebben megközelíthető legyen —, a törökkorban elpusztult falu határának a mai faluhoz csatolásával kell számolnunk. (Pl. Müller R.: Régészeti terepbejárások a göcseji „szegek" vidékén és településtörténeti tanulságaik. Z.egerszeg, 1971. 55.) Ezt figyelhetjük meg területünkön Veszprémvarsány határánál (259—260.): 79/1 Varsány, 79/9 Keresztúr; ill. Dáka esetében: 23/1 Dáka, 23/5 Podár (87—88.). Két középkori település határának egyesítésére mutat pl. Porva határa (219.). Ott azonban csak a ma is élő falut ismerjük. Jogos feltételeznünk, hogy a mai határ D-i felében, talán a Pálihálás környékén település élt a későközépkorban. Mindezt nem a kötetet illető bírálatként írtuk le, sokkal inkább a következő kötetek készítőinek figyelmét szerettük volna felhívni olyan apróságokra, melyekkel a kataszter teljesebbé válhat, és az anyagközlő munkák után elkészítendő összegezések számára komplexebb anyag állhat rendelkezésre. A kataszteri rész után következnek a mutatók (271— 279.), amelyek az ilyen jellegű munkák kezelhetőségét nagyban befolyásolják. Először a lelet- és időrendi mutatót találjuk, amely az újkőkortól a középkor végéig tagolja az anyagot. Ezt a tagolást hiányoljuk a középkori résznél. Az 1. és a 3. kötet szétválasztotta az Árpád-kort és a későközépkort. Az őskornál a mutató megkülönbözteti pl. az újkőkorban a vonaldíszes kerámia kultúrájának régebbi és fiatalabb szakaszát. Pedig utóbbiak, a 26/5 (96.) és 40/10 (136.) lelőhelyek a régebbi vonaldíszes kerámia kultúrájának idején is lakottak voltak már, tehát itt is feltételezhető a folyamatos lakottság, mint egy az Árpád-kortól a későközépkorig lakott telep esetében. A legegyszerűbb lett volna szétválasztani a lelőhelyeket Árpád-koriakra és későközépkoriakra, külön felsorolva a jellegtelen középkori lelőhelyeket. A mutató hasznosságát csak emelte volna, ha a középkori településeket a következő csoportosításban adta volna: Árpád-kori, Árpád-kor—későközépkori és csak későközépkori. Ugyanez vonatkozik az összesítő térképre, ahol Árpád-kori, a későközépkori és a mindkét időszakban használt templomok és települések jele ugyanaz. Ez annál furcsább, mert a szöveges részben, a lelőhelyek leírásánál világosan elkülönítik a két kort (Á és Kk). A folyamatosan lakott települések helyén talált leletanyagot is mindig szétválasztják. Az időrendi mutató után találjuk abc sorrendben az írásos forrásokból ismert középkori településeket a velük azonosított lelőhellyel együtt. Kár viszont, hogy az 1. és a 3. kötettől eltérően nincs mutatója a helyneveknek. Ezzel szemben csak helyeselhetjük, hogy a régészeti irodalomban szereplő lelőhelyneveket külön sorolják fel, egyeztetve azokat a mai közigazgatási beosztással. Nem találjuk a 3. kötetben szereplő történeti személynevek mutatóját, viszont a 2. kötethez hasonlóan felsorolják az 1526. előtti birtokosokat. Meg kell még említenünk a múzeumok, gyűjtemények, magángyűjtők mutatóját és a terepbejárások végzőinek felsorolását. A személynevek mutatója csak az 1. kötetben szerepelt. A mutatókat a táblák követik. Az illusztrációk kérdésében, már az 1. kötet vitája során is eltérő vélemények hangzottak el (VMMK 5 [1966] 382.). Korpusz-szerű anyagközlések vagy típustáblák legyenek? Az eddig megjelent kötetekben nem egységes a képanyag. Az 1. kötet típustáblákat közölt, gyakran már többször publikált tárgyakat közölve újra. Úgy véljük, hogy a 2. kötet a legsikerültebb ilyen szempontból. Már csak közöletlen anyagot hozott, nemcsak típusokat, hanem igyekezett a típusokat egy-egy lelőhely anyagából összeválogatni, így az együtt előforduló típusokat bemutatva az anyagközléshez is közelebb jutott. A 3. kötet közölte eddig a legtöbb anyagot. De a képeket a szöveg közé téve és teljesen különböző korok leleteit együtt bemutatva az anyag felhasználását megnehezítette, mint azt Németh P. is már szóvátette (VMMK 10 [1971] 474.). A 4. kötet visszatér a 2. kötet rendszeréhez. Úgy érezzük azonban, hogy a közölt anyag és az egyes korok közötti arányok tekintetében elmaradt attól. A kora- és középsőbronzkort egy tábla mutatja be (4. t.), a későbronzkor viszont egymaga három táblát kapott (5—7. t.). Ezt még indokolhatja a halomsíros és urnasíros kultúra lelőhelyeinek feltűnően nagy száma. A kora- és késővaskor is csak egy táblán kapott helyet (8. t.), a római kor anyagát viszont öt táblán tanulmányozhatjuk (9—13. t.). Ez az arány még rosszabb, ha bemutatott tárgyak számát hasonlítjuk össze: vaskor 34 db, római kor 253 db. A két korszak lelőhelyeinek száma között nem ez az arány. Egyes lelqhelyek tipikus anyagának bemutatása magában hordozza az ismétléseket. Jó lett volna erre ügyelni. A római kori táblákon pl. 10 sűrűn vagy ritkábban hornyolt oldaltöredéket és 9 sűrűn bekarcolt díszű töredéket láthatunk. A táblákon bemutatott anyag többsége kerámia. Talán hasznosabb lett volna pl. a Pápasalamonban 64/1 (211.) talált bronzleletet leközölni. A középkort bemutató táblaanyagra is vonatkoznak a mutatóknál elmondottak. (A 2. kötet bár kevesebb leletet közöl, a négy tábla anyagát világosan elkülöníti : X—

XIII. századi kerámia, középkori sírleletek, középkori vaseszközök és későközépkori kerámia.) Itt már a 16. táblán találkozhatunk későközépkori korsófüllel és bepecsételt kerámiával (10. és 15.), a 18. táblát pedig egy cserépbogrács és egy késő Árpád-kori fazék töredéke zárja. (A kötet nemcsak régészek számára készült, az érdeklődők számára viszont így megnehezítették a tájékozódást.) Az arány sem a legszerencsésebb : a 110 tárgyból csak 32 a későközépkori, holott annak anyaga többszöröse az Árpád-korinak. Nem láthatunk sem rajzban, sem fényképen egyetlen kályhaszemet vagy kályhacsempét, holott az anyagleírásból tudjuk, hogy ez a tárgytípus itt is ismert volt. A rajzos táblák után következő fényképes táblák már szebb anyagot közölnek és az arányok is helyesebbek. A könyvhöz csatolt mellékletek, az összegező térképek minősége sajnos azonos az előző kötetekével. Számuk négy, tehát megegyezik a 3. kötettel. (Az 1. kötetben 30* 467