A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Balassa Iván: Fejezetek az eke és a szántás Balaton környéki történetéből

lőre kevés egyed mérésen alapszik) az előző korszakhoz képest emelkedik, majd a római korszak után ismét meredeken esni kezd.

121 Az ágyeke kialakulásával kapcsolatban Moszynski, K. arra a megállapításra jutott, hogy az valahol a Feketetenger és az Alpok között történhetett meg.

122 Ma már a kialakulási központokat sokkal világosabban látjuk és kisebb területekre tudjuk szűkíteni. így minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy az ágyeke kialakulásának egyik legkorábbi és legjelentősebb központja Pannónia, azon belül is a Balaton környéke és az ásatások esetlegességének bizonytalansági tényezőjét figyelembevéve, ott is elsősorban annak nyugat felének mezőgazdasága lehetett különösen fejlett. 4. AZ EKE ÉS SZÁNTÁS A KÖZÉPKORBAN Az 5. század elején Pannoniát is elfoglalják a hunok és ettől kezdve öt évszázadon keresztül a Balaton környéke is a népek országútjává válik, ami a nyugodt körülményeket kívánó földművesmunkának semmiképpen sem kedvez. Ma már ugyan Sági Károly, Füzes Miklós, Kiss Attila munkássága nyomán egyre inkább bizonyított, hogy a Balaton nyugati partjain a római kortól a magyar honfoglalásig a lakosság és a műveltség bizonyos kontinuitását lehet feltételezni. „Az avarok uralma idején Keszthely vidékén jellegzetes leletanyag bukkan fel, melynek etnikai háttere nincs még eléggé tisztázva. Annyi bizonyos, hogy keverék nép ez, melynek soraiban megtaláljuk a rómaiak pannóniai uralmát túlélt romanizált népesség utódait, a nálunk megfordult különböző germán népek töredékeit, s a kultúra létrehozásában szerepük volt az avaroknak is."

123 Arról azonban semmit sem tudunk, hogy vajon az a magas fokú földművelés, mely a római korszakban e területen virágzott, milyen lehetett a népvándorlás korában és ezen belül az eke és szántás színvonala hogyan alakult. Kétségtelen, hogy a hunok ázsiai hazájukban földműveléssel is foglakoztak,

124 de ennek a Kárpát-medencében semmi nyomát sem sikerült eddig felfedezni. így mint a lovasnomádok általában, a leigázott népekkel termeltették a gabonát, amint azt Priszkosz rétor egy feljegyzése is bizonyítja: „Minthogy a hunok megvetették a földművelést, rávetették magukat a gótok élelmiszer-készleteire és elragadták azt, mint a farkasok. Úgyhogy a gótok rabszolgák módjára a hunok fenntartásáért dolgoztak".

120 Sajnos, a gótok földművelésének tárgyi emléke eddig nem került elő, annak ellenére, hogy egyik központjuk éppen a Balaton partján lehetett. A langobárdok ugyanezen a területen a 6. század közepén mintegy két évtizedet töltöttek, de ásatásokból az általuk használt ekére alkalmazott vas alkatrészt nálunk még nem találtak. Ez annál is inkább feltűnő, mert a végső formájukban 640-re visszamenő langobárd törvények említik a plovum, plovus szót, ami pedig csak ágyekét jelenthetett,

126 ha pedig már törvényben beszélnek egy eszközről, akkor annak használata a rögzítést jelentős mértékben megelőzhette. A langobárd ágyekével kapcsolatban e korai korszakból máshonnan is maradtak fenn írásbeli feljegyzések: „Si quis Ploum aut aratrum alienum iniquo animo scapellaverit, conponat solidos très, et si furaverit, reddat in actogild" és egy másik helyen: „Si transeundo et faciendo viam novam per alienam possessionem cum bestiis a basto, seu cum curru, plovo, seu carrula, solvat bannum".

127 Ezek az adatok mint a langobárdok ágyekéjéről tanúskodnak, tárgyi emlékei is bizonyára előkerülnek a jövőben. 568—800 közötti időszakban ezen a területen is az avarok uralkodtak, akik feltehetően a helyi lakossággal műveltették a földet, de e korszakról még az előbbinél is kevesebbet tudunk. A 9. század elején a frankok leverik az avarokat és a Balatontól nyugatra eső területet a nyitrai szláv menekült Pribinára bízták, aki a mai Zalavárott fontos védelmi központot alakított ki. Ezért különösen értékes az az ekevas lelet, melyet a zalavári ásatások során Masapurc falainak közvetlen közeléből a 9. századból ástak ki. Magát az ekevasat egy 11. századi cölöplyuk alatt 33 cm mélységben találták meg. Alakja egyenlő szárú háromszög. Az éle lekerekített, helyenként töredezett. Magyar Nemzeti Múzeum. Ltsz: 53.18.41. (42. kép) Hossza: 16.4 cm, szélessége: 9,3 cm. 128 Tehát meglehetősen kisméretű ekevas, amelynek formájából arra lehet következtetni, hogy ez olyan egyszerű túróeke lehetett, amilyet a Morava-völgyében ebben az időben használtak.

129 Formában ez az ekevas közel áll azokhoz a példányokhoz is, amelyeket Nyitra közvetlen közeléből, ugyanebből a korból tártak fel.

130 Mindent összevetve, aligha lehet kétséges az, hogy mint a Kárpát-medencében általában, a népvándorlás idején a földművelés és azon belül a szántás minősége nagymértékben visszaesett. Újabb fellendülés csak a honfoglalás után következett be. Mint azt az utóbbi évtizedekben készült tanulmányok, leletek és adatok alapján bizonyítani igyekeztem, a magyarság az ekével és az ekés földműveléssel már jóval a honfoglalás előtt megismerkedett s amikor elődeink a Kárpát-medencét megszállták, akkor egy jelentős részük nemcsak ismerte, hanem gyakorolta is a földművelést.

131 Ezzel a kérdéssel itt nem foglalkozom, mert ez feladatomtól messze vezetne, hanem inkább a Balaton környékének ekés művelésére vonatkozó legrégibb feljegyzéseket igyekszem összefoglalni. Sajnos, tárgyi emlékeink e korból nincsenek, annál gazdagabbak azonban az írásbeli források, amelyek közül lássunk néhányat. Kétségtelen az, hogy a Balaton környékén az eke és a vele végzett szántás korán általános lehetett. Erről tanúskodik Szántód neve, mely eredetibb Számtod alakjával a számt ~ szánt igéből származik és már 1001-től kimutatható.

132 Sajnos az agrártörténet még nem dolgozta fel és nem értékelte eléggé azt a hatalmas adatmennyiséget, amely a Tihanyi, Bakonybéli és Pannonhalmi Apátság egyházi nagybirtokának korai fejlődését mutatná be, így ezekből a forrásokból ma még csak bizonyos fenntartásokkal lehet meríteni.

133 I. László 1086-ban kelt oklevele a Bakonybéli Apátság embereivel kapcsolatban a következőket állapítja meg: 376