A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése a Balaton környékén 1541–1566

falai alatt zajlott le Gyulaffy László várkapitány és Pajazit hegyesdi török parancsnok között 1561-ben.

136 Mindaddig, amíg a török uralom ránehezedett Magyarországra, nem jobbágyok, hanem hivatásos katonák védték elsősorban a hazát. A végbeliek is zsoldos katonák. A „katonai mesterség" ugyanis oly mértékben specializálódott, s a mindennapi paraszti életformától annyira eltávolodott, hogy a gyakorlatlan jobbágy tömegekkel nem lehetett jelentős katonai eredményre számítani.

137 A magyar zsoldos szolgálati viszony •—, melynek régi magyar neve a jar gálás — eleinte még a régi familiáris viszony hajtása; az úr évi bérrel fogadott szolgálatába katonákat. A havi zsold vagy hópénz idegen hatásra terjedt el. De a jargalás — a zsoldos szolgálatnak ez az ősi magyar formája —•, érvényben maradt nemcsak a huszároknál, hanem a naszádosoknál vagy vízi hajdúknál is.

138 A végvári katonaság javarészt olyanokból került ki, akiknek otthonát, földjét elpusztította a török, vagy az örökös jobbágyság rendszerének szorításából menekültek, és akik javaikat elvesztvén hivatásuknak tekintették a török elleni harcot.

139 A végvárak katonasága emberanyag-utánpótlását elsősorban a török hódoltság területéről és a kettős adózás alá jutott peremvidékekről kapta. Az egytelkes nemesek nagyszámban hagyták üresen kúriáikat (propter metum Thurcarum aufugerunt), s valamely főúr védelme alá húzódva sokan közülük fegyvert ragadtak. Werbőczi Imre, Tolna megye főispánja írja egyik levelében, hogy katonái többnyire szegény nemesek, és nem szolgálhatnak zsold nélkül.

140 Voltak a végvári katonák között birtokaikról elűzött közép- és kisnemesek. A „magyar Achilles"-ként emlegetett Gyulaffy László is — ősrégi főnemes nemzetség (Rátót) leszármazottja — csak azután vállalta fel a király szolgálatát, hogy a török elfoglalta birtokait, a megmaradt csobánci vár kőfalaiból pedig nem tudott megélni. Egymás után viselte a pápai, a tihanyi és a veszprémi kapitányságot.

141 Magyar Bálint, a XVI. század közepén a Balaton környékének nagyhírű vitéze, a „szalaságon" (Zala megye) birtokos, de a török hódítás miatt elszegényedett nemes családból származott.

142 De a végváriak óriási többsége a jobbágyság soraiból került ki, akik egyrészt a török, másrészt az elviselhetetlenné vált feudális elnyomás elől menekültek el és választották a végvári katona küzdelmes életét.

143 Társadalmi szempontból ezeket deklasszálódásuk közös ténye, létfenntartásuk labilis, vegetatív jellege formálta össze sajátos arculatú, különálló közösségekké. Mindennapos életükben az önfeláldozó hazaszeretet és a hivatásos katonaság zsoldos szelleme kapcsolódott egymáshoz. Egyfelől oltalmazta a környék lakosságát az idegen hódítók ellen, másfelől — az önfenntartás kényszeréből — önmaga sanyargatta a dolgozó népet.

144 Egy lényeges különbség mégis elválasztotta a végbelieket a kódorgó császári zsoldosoktól ; a mieink — a megélhetésen kívül — otthonukért, szülőföldjükért, családjukért, a létfenntartásukért szolgáló termelési eszközökért harcoltak az idegen hódítókkal szemben. S az az őrség, amely övéinek biztonságáért és otthonának fennmaradásáért is küzdött, elszántabban harcolt, mint az idegen.

145 A várrendszer kiépítése és fenntartása óriási költségbe került. E hatalmas összeget Magyarország maga a saját adójából képtelen volt fedezni ; a végvári vonal fenntartásának terhei jóval meghaladták Magyarország erejét.

146 A várvonal fenntartásában elsősorban a vártartományok jövedelmei jöttek számba. Miksa király 1568-ban maga nyilatkoztatta ki, hogy a török széleken levő várak csak úgy tudják magukat jól fenntartani, ha bizonyos falvaik vannak az ingyenmunkák végzésére és a földesúri adók fizetésére.

147 A vár a katonai védelem támaszpontja mellett uradalmi központ, hova 10-20, esetleg3040, de olykor száznál is több falu hordta össze szolgáltatásait.

148 Erre a jövedelemre akkor is számíthattak, amikor a zsold elmaradt. Ezért Miksa király Veszprém 1566-ban történt visszafoglalása után e vár fenntartására 24 falut rendelt, köztük olyanokat is, amelyeket addig a tihanyi várkapitány bérelt a veszprémi káptalantól. A vártartomány a provisor által központilag kezelt és a katonáknak zsoldként kiosztott helységek együtteséből állt. A várkapitányok élénken figyelték, nincsen e a környéken olyan bírtok, mely a koronára szállt vissza, hogy a várhoz csatolják. Martonfalvay Imre deák írja : „.. .Miért hogy Szigligethöz igen kevés jószág vala, nem volt az nagy puszta várat honnét az én uram akaratjából az Kaal völgyet, az német völgyet és az Dergicséket Szegligethöz foglalám szolgálatra, az Tomay Ferenc rész jószágát azonképen, melyet Ferdinánd ő felsége per defectum seminis az én uramnak (ti. Török Bálintnak — Sz. I.) condonált volt ezökből és az vár tartományából, Somogy várból is (kit én bírtam) kezdem Szegi igetöt építenem és mindenféle éléssel megtakarnom... "

150 A várhoz szerezték meg az elhagyott egyházi birtokot is. így például a veszprémi püspökség és káptalan birtokainak egy részét Palota tartozékai között találjuk, másik részét pedig Tihany, majd 1566 után Veszprém vára fenntartására fordították.

151 Gyulaffy László 1560-ban úgy vette át Takaró Mihálytól a tihanyi várkapitányságot, hogy a veszprémi káptalan 15 birtokáért ő fizeti a 200 forint árendát. Ezenkívül 150 forintért bérbe kapta a körmendi apácáknak Tihany közelébe eső jószágait is.

152 Arra törekedett, hogy minél több községet erőltessen a szolgálatra és az adózásra. Ezzel azonban maga ellen ingerelte a veszprémi püspököt, a kamarát és a megye urait.

153 A király 1564-ben úgy intézkedett, hogy Gyulaffy Tihany összes jövedelmeit Salm Eck gróf győri főkapitány számára kezelje, a győri főkapitány pedig e jövedelmek „fölöslegét" a szenyéri (Somogy megye) vár fenntartására fordítsa.

154 A vártartományhoz kell sorolnunk azokat a birtokokat is, amelyeket a végváriak adományként szereztek meg maguknak. A végvári kapitányok a hódoltságban fegyverrel biztosítottak váruk számára adózó falvakat, fittyet hányva arra, hogy ki annak jogos tulajdonosa; egyszerűen kiosztották tisztjeik között. A XVI. század híres törökverő vitéze, Gyulaffy László állandó portyázásai során mindig több és több hódoltsági község jobbágyait kényszerítette adófizetésre.

155 Magyar Bálint, Szigliget és Fonyód kapitánya, Veszprém elfoglalása után a Palotához tartozó jószágokat elfoglalta, s meghagyta a szegénységnek, hogy „ezután hozzá hallgassanak".

156 Ment is ellenük a panasz a legkülönbözőbb fórumok elé.Magyar Bálint 1562-ben önérzetesen védekezett: „Én reám nem Somogy vármegye panaszol, hanem az kik az Dráván túl laknak mint Tahy Ferenc és Perneszy András, kik az én árnyékomban nyugosznak".

157 A várbirtokok jövedelmei a legkülönbözőbb forrásokból táplálkoztak, s a török közelsége miatt elég bizonytalanul folytak be. így többek között a Tihanyhoz tartozó és bérelt birtokok jövedelmei sem fedezték megközelítően sem a vár és őrsége fenntartásának költségeit. Hisz az 1572. évi 76 egész telek készpénzben mindössze csak 67 forintot jövedelmezett egy évre, amikor a tihanyi őrség egyhavi fizetésének is csupán a negyedrészét fedezte volna. A készpénzfizetésnél sokkal nagyobb volt a falvaknak az a jelentősége, hogy ingyenmunkát, termésükből dézsmát és ajándékokat vagy élelmet szolgáltattak a várnak.

158 Ezért a király kénytelen volt az egyházi tizedeken kívül állandóan egyéb jövedelmeket is a várvonal fenntartására fordítani. Ami nem telt ki a megyék hadiadójából (subsidium), azt a bécsi kamara, illetőleg a hadipénztár egészítette ki.

159 A védelem terhe nem egyedül Magyarországra nehezedett; támogatták őt ebben — elsősorban saját jól felfogott érdekükben — a német birodalmi rendek. A birodalmi gyűlések segítsége azonban nem jelentett olyan támogatást, amitől a magyarországi védelem sorsa függött volna.

160 Az osztrák tartományok és a cseh-morva rendek is magukra vállalták bizonyos időre egy-egy végvár költségeit, illetve katonákkal való ellátását, de ők is csak saját országuktól igyekeztek távoltartani a veszedelmet.

161 Ausztria fizette 1554—55-ben Győr, Pápa, Devecser, Vázsony, Tihany, Csesznek, Tata helyőrségét egészen és Komárom szükségletének egy részét.

162 A Habsburg-birodalom — más irányú kötelezettségei miatt — lemondott a török hódítók visszaszorításáról. Az ellenség megállítására sem fordított akkora erőt. amekkorát kezdetben lehetőségei nyújtani tudtak volna. Ferdinánd — birodalmi segítséggel — a Komárom — Esztergom — Léva —• Tokaj vonalat tudta megtartani. Ez Magyarország szem318