A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Bálint Sándor: A somlóvásárhelyi premontrei apácák. (A szegedi Szentlélek- és a bécsi Porta Coeli-kolostor között)

A somlóvásárhelyi premontrei apácák

1 (A szegedi Szentlélek- és a bécsi Porta Coeli-kolostor között) Mezey Lászlónak A premontrei apácák szegedi Szentlélek-monostorknak a magyar kódexirodalomban, Szeged város egykorú szellemi életében való jelentőségét csak az utolsó félszázad kutatása: Karácsonyi János, Timár Kálmán, Gábriel Asztrik, Kardos Tibor, Mezey László munkássága derítette föl.

2 Alkotásairól, műveiről, szellemi hatásáról azonban többet tudunk, mint magáról a monostorról.

3 Csak annyi bizonyos, hogy 1511-ben virágjában volt, mert be tudta népesíteni a feloszlatott bencés apácák somlóvásárhelyi monostorát, amelyet még Szent István Kolosnak, azaz Skolasztikának: egy sánta atyjafiának rakatott vala. A szegedi monostor alapításának idejét és körülményeit a kutatás egyelőre csak találgatja. A Szentlélek-patrocíniumból mindenesetre begina előzményekre, illetőleg a betegápolással foglalkozó, hajdanában hazánkban (Nagyszeben, Buda, Marosvásárhely, Földvár a Barcaságban) is működő Szentlélek-renddel való kapcsolatra kell következtetnünk. Nem feledkezhetünk meg a plébániatemplom mellett alapított iskola, ispotály szoros társadalmi, illetőleg szervezeti összefüggéséről sem, ami a növekvő urbanizáció eredménye. Ami a Szentlélekrendet illeti, ispotályainak anyagi és erkölcsi támogatására alakult a római Szentlélek-társulat (confraternitas Sancti Spiritus in Űrbe), amely a S. Spirito in Sassia kórház mellett működött. A XV. század végén újjászervezett társulatba számos szegedi polgár és polgárasszony is beiratkozott. Talán ezek alapították premontrei regula mellett — esetleg egy régebbi helybeli beginaház újjászervezésével — a szegedi Szentlélek-monostort. Ha ez így volna, az vár további tisztázásra, hogy milyen réven került Szeged városa a premontreiekkel közvetlen kapcsolatba. Kardos Tibor, illetőleg Mezey László szerint a török veszedelem elől települt volna Szegedre a szerémségi Szalánkemén premontrei (?) apácaközössége és már hozta volna magával egyik legbecsesebb, kétségtelenül premontrei ihletésű irodalmi emlékünket, az Apor-kódexet. Az egyetlen bökkenő az a majd kétszáz esztendő, amely a szalánkeméni, egyébként is csak föltételesen premontrei regulájú apácamonostor említése (1320) és a mi monostorunk felbukkanása között eltelt. A közbeeső időszakból ugyanis egy árva adatunk, utalásunk sincs a szalánkeméniek létezéséről. Elismerjük azonban, hogy ez a hallgatás az azonosítást nem teszi lehetetlenné, de nagyon is megnehezíti. Erre a föltevésre az újabb irodalomtörténeti vizsgálatoknak különben a szerémségi huszita mozgalmak és egyes premontrei, részben Szegedre lokalizálható kódexek összekapcsolása miatt volt szüksége. Kétségtelenül a föltételezés malmára hajtja a vizet a szegedi polgárságnak, komplár néven emlegetett kereskedőknek, hajósoknak és szőlősgazdáknak a Szerémséggel való szoros gazdasági kapcsolata. Mi a Szentlélek-patrocínium alapján —- ismervén a patrocínium-választásnak kikristályosodott középkori konvencióit — mégis az első föltételezés mellett foglalunk állást. Minthogy sem egyházi, sem főúri alapítóiról, illetőleg birtokairól nem tudunk, azt kell föltételeznünk, hogy az alapítás gazdag szegedi polgárok érdeme, akik a monostort különösen leányaik, özvegyeik számára tartották fönn. A rendtagok hozományukból, illetőleg alapítványokból éltek. A szegedi monostor gazdasági létalapja már nem a feudális jellegű földbirtok, hanem a korszerű, urbánus életet reprezentáló polgári kereskedelmi tőke volt. Nincsenek adataink arra, hogy a Szentlélek-monostor rendi joghatóság alá tartozott volna, a kegyúr maga Szeged városa volt, A kettő egyébként nem zárta ki egymást. A kutatás előtt ismeretes, hogy a premontrei rend női ágának kettős tagozata volt. Az egyik a zsolozsmát végző apácáké (moniales cantantes), akiknek kódexeinkben szűz, főkötős atyafi a nevük. Ők végzik a szerzetesi zsolozsmát, amelynek új módját éppen a Lányi-kódex örökíti meg. A másik ág a donata rendi néven emlegetett jámbor életű nőké, rendszerint özvegyeké, akik vagyonukat a kolostorra hagyták, amely viszont oltalmukról, eltartásukról gondoskodott. Itt a kolostorban szövésfonással, varrogatással foglalkoztak. A dolgozó laikus apácákat (moniales non cantantes, másként conversae) parasztatyafi, vagy egyszerűen paraszt néven szólítják. Más latin megnevezésük: rudis, illiterata. Biztosra véve azt, hogy a Szentlélek-monostor közössége főleg szegedi lányokból került ki, a literátus műveltségű, latinul értő szüzek, továbbá az özvegyek a város jómódú polgárságából, a parasztatyafiak pedig a szegényebb rétegekből származtak. A szerzetes hivatás mellett nyilván gazdasági, vagyonjogi szempontok is számítottak a kolostorba lépésnél. A férjhez nem ment lányok és magukra maradt özvegyek így műveltebb környezetbe, szociális védettségbe, emberi biztonságba jutottak. Szeged városának a középkor végén a szerémségi és baranyai borkereskedelemből, továbbá a vízi szállításból, sóhajózásból származó gazdasági jóléte, társadalmi és műveltségi helyzete megengedte, de meg is kívánta, hogy ne csak fiai, hanem leányai is Szeged egykorú szellemi atmoszférájának megfelelő neveltséghez, mű19* 291