A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)
Füzes Miklós: Régészeti-növénytani megjegyzések Moór Elemér: A bor és szőlő c. cikkéhez
adatokat. Jelen esetben annál is inkább, mert a magyar nyelvben felesleges szláv jövevényszavak is vannak. 195 Ugyancsak félreértéseken alapszik a gerezd szavunk értékelése is. A „szőlősgazda buzgalmát" ugyanis nem a gerezd jutalmazza, mert az csupán a gyümölcs egy részét jelenti. Továbbá a termény-, illetve gyümölcs elkülönülő részének szláv eredetű neve 196 nem csupán a szőlő termésére vonatkozik. 197 Ugyanakkor azonban a szőlő termésének két másik alakjáról nem hallunk, amelyek véleményünk szerint egy nyelvben jellemzőbbek, mint a termés részének egyik idegen származású neve. így például jellemző módon a Balaton környékén, 198 Zalában (!), 199 Szekszárd vidékén, 200 Galgamácsán, 201 Titelen. 202 stb. szívesebben használják a szőlő termésének jelölésére a fej kifejezést, vagy amint azt a gyöngyösi szótártöredékben is találjuk: sőlő /ró'. 203 így ismeri Szikszai Fabricius Balázs is. 204 Ezt a finnugor eredetű szavunkat 205 más termések jelölésére 206 is alkalmazzák. Ugyancsak finnugor eredetű szavunk a fu5t, m ami nyelvünkben szintén általánosan használt megfelelője. így a kérdés nyelvészeti felülvizsgálata ugyancsak időszerű lenne. A szűr igével kapcsolatban elmondottak alapján nem fogadhatjuk el a szüret-rő\ elhangzottakat sem. A szüret módjáról pedig egyelőre nehezen beszélhetünk megfelelő írásos adatok és leletek hiányában. Ismeretes azonban két olyan finnugor eredetű szó is, amelyeket könnyen kapcsolatba hozhatunk a szürettel. Facsarni szokták 208 a gyümölcs levét is. 209 Ez annál érdekesebb, mivel már az egyiptomi ábrázolásokon is találunk olyan jelenetet, ahol a bogyók taposása után a szőlő levének kinyerésére zsákszerű eszközt alkalmaznak úgy, hogy az eszköz végeit két rúd segítségével ellentétes irányba csavarják. 210 A gyöngyösi szótártöredék Bor szwró kass-t, 211 Murmelius szótára Zurb kas-t 212 említ. Ezt az eszközt a század elején úgy alkalmazták Kiskunmajsán 213 paraszti gazdaságokban, hogy a csumisz/ó-va] (csömöszlő, muszkoló) zúzott, majd lábbal taposott 214 szőlőfürtök tömegébe az eszköz hegyét belenyomták. A kas belsejében összegyűlő mustot (szőlőlé) kábákból készült merítő-ve\ kimerték. A már kevés levet tartalmazó szemeket csak ezután helyezték át a présbe, sajtó-ba.. 215 A torkolyprés, törköly esetében pedig egyszerűen, a helyi lakosság által megőrzött termelési szokások továbbadását és a régi eszköznév torzítását látjuk, amely eszköz működése nem lehetett azonos az ide vonatkozó szókészlet alapján a Moór E. által elképzelt alakkal. Ugyancsak finnugor eredetű szókészletünkhöz tartozik a fejt ige is, 216 amely többek közt a bor dekantálásának kifejezésére szolgál ma is. A facsar és fejt szavaink ugyan eredetileg nem a szőlőre vonatkozhattak, azonban gyümölcsökkel, majd szőlővel is kapcsolatos korai eredetű, másodlagos jelentésüket nincs okunk tagadni, hiszen Lebédiában, ahol a szőlészettel — mai tudásunk szerint — őseink megismerkedtek, e szavak helyett másokat nem vettünk át. A Szerző szerint a must és palánta szavak a középkori kolostorok hatására honosultak meg nyelvünkben. Nem érthetünk egyet feltételezésével, amely szerint a must név előtt most, m'bst'b, illetve musztu alakban élt volna megfelelője nálunk, amire írásos bizonyítékot nem ismer. Tény viszont, hogy a must és palánta szavaink meglehetősen késői időkben fordulnak csupán elő. Ez természetszerűen nem jelenti a fogalom ismeretlenségét, de a must megfelelője nyelvünkben a szőlőlé 211 vagy röviden lé. 21 * E magyar megfelelőkről azonban szintén nem hallunk., A muslinca szóval és származékaival kapcsolatban elmondottakról megjegyezzük, hogy az Árpád-kor alatt átvett szőlőtermesztéssel kapcsolatos szavak nem jelentik feltétlenül a szőlészet és borkészítés technológiájának ezidőben történt átvételét. Csupán annyit jelent, hogy ebben az időben is erőteljes volt a déli kapcsolatunk. E kapcsolat révén, például kereskedelem útján is sok kifejezés eljuthatott bizonyos árukkal. Palánta szavunk azonban úgy látszik a középkorban még eredetileg általában káposztát, gyakran kerek- vagy tarlórépát (Brassica rapa L.), máskor fehér fejeskáposztát (Brassica oleracea L. convar. capitata [L.] Duch. f. alba. Lam.) és vörös fejeskáposztát (B. oleracea L. convar. capitata [L.] Duch. f. rubra L.) jelentett. 219 A rásza 22 ^ talán a tarlórépa latin fajnevéből, a 'rapa'-ból származik. Palánta szavunkkal kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy a székelyek palánt szóváltozat alatt is csupán káposztát értenek, más növény apró, magról vetett növények említésekor a növény nevével jelzik (pl. hajma-palánt), hogy milyen faj néhány leveles növényéről van szó. Az egyik közmondás is e szemléletből fakad: „A nagy palánt kész káposzta, a nagy leány kész gazdaasszony". 220 Ezeknek az adatoknak egyeztetése, összevetése e tárgykörben elengedhetetlen. A muslinca nem csak az erjedő mustot keresi fel, sőt elsősorban nem azt, hanem a sajtolás után visszamaradó és erjedő törkölyt. E faj a szabad természetben egyébként mindenütt ott van, ahol szerves anyag erjed : Például lehullott vadonélő gyümölcsökön, de gombákon is megtaláljuk. Őseink nem a Kárpát-medencében találkoztak vele először, 221 s ha csupán kereskedelmi áruként került volna hozzájuk a bor, akkor is szükségszerűen megismerkedtek vele. Ezért magyar megfelelőivel kellett volna összevetni, amelyek közül a Szerző a borlegy-et 222 említi is. Ugyancsak érthetetlen számunkra, hogy korábbi szállásterületeiken őseink — ahol már a bort s bizonyára egyéb szeszesitalokat is ismertek •— az ecet-te\ nem ismerkedtek volna meg. Ugyanis a korai idők ecete aligha lehetett egyéb, mint valamely szeszesital—, esetleg törköly, vagy valamely gyümölcs leve, amely ecetsavas erjedésen ment keresztül. Népünk a közelmúltban még általánosan készítette és fogyasztotta az így készült ecetet, s az ecetágyat gondosan félretette újabb telep beoltásához. Az ilyen készítmények megnevezésekor pedig annak eredetére mindig utal : Borecet, körteecet, málnaecet stb. így a magunk részéről az ecet szavunkat inkább római örökségképpen ittragadt névnek tartjuk (vö. must, palánta stb.), amely azonban már magasabb ecetsav- (CH 3 — СОН) tartalmú készítmények jelölésére szolgálhatott. Érdemes lenne a kérdéssel kapcsolatban a savanyú, sav és rokonértelmű szavaink nyelvészeti vizsgálatát is elvégezni. A továbbiakban a cikkben, csupán felsorolási igénnyel, néhány német telepesek által meghonosított, valamint török kori, illetve az ezt követően behurcolt szerb — se tárgykörhöz tartozó — szavakat említ a Szerző. Mivel ezek részletes tárgyalása elmarad, mi sem kívánunk velük kapcsolatban megjegyzéseket tenni. Tény, hogy a szőlővel, szőlészettel összefüggő magyar kifejezések túlnyomó többsége a cikkben meg sincs említve, a szláveredetű kifejezések is összefüggéseikből kiemelve szerepelnek. Minderre megjegyzéseink alkalmával számos esetben utaltunk. Megítélésünk szerint így különböző szavak megjelenésének sorrendje egyetlen fogalom esetében sem dönthető el Moór E. cikke alapján. Véleményünk szerint jelen esetben a módszer megválasztása hibás: A nyelvészet, a történettudomány, a régészet és a régészeti-növénytan nem fogadhat el olyan módszert, amely egy-egy szót a fogalom jelölésére alkalmazott kifejezések köréből kiragad, s azokat a vele összefüggő kérdések figyelembevétele nélkül tárgyal. Különösen nem akkor, amikor alapkoncepció bizonyítása történik. A kiragadott szavak alapján pedig nagyon kockázatos gazdaságtörténeti és etnikai síkon következtetni. Mindebből következik, hogy a módszertani kérdéseken túlmenően az előre kialakított szemlélet is erősen vitatható. Fehér G. már 1931-ben felhívta a figyelmet, hogy a keleti népek „nomadizálása" a régi elvek szerint többé már nem képzelhető el. 223 Csupán a cikk szemléletéből arra kell következtetni, hogy Moór E. a honfoglalás előtti magyarság termelését a régi nézetekhez visszakanyarodva tekinti : ez pedig saját korábbi felfogásával is szöges ellentétben áll. 224 A kérdés etnikai tartalmával nem foglalkozunk, azonban jogosnak látszik kételkedni a Szerző által vázolt képben. Áttekintve az elmondottakat, bizonyítottnak látjuk a következőket: 1. A pleisztocén időszak glaciálisaiban Európában a mediterráneum kivételével mindenütt kipusztult a szőlő. A klímaváltozást követően a szőlő újra betelepítésével az elegyestölgyeskorban, tehát a régészeti neolitikumban számolhatunk. Őseink a Kazar-kaga121
