A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Németh Péter: Könyvismertetés. „Magyarország Régészeti Topográfiája” 3. kötet

XI. századi ereklyetartó kereszttel, amely sajnálatosan kimaradt a kötetből ; 35/4. lh.: kár volt elhagyni, hogy Endréd falu Márkó határába történő helyezése is felmerült már a szakirodalomban (Id. MRT 2., 31/11. lh.); 35/5. lh. : a templom Szt. János tiszteletére volt emelve (Koppány 1967. 135.); az Ila-Kovacsics 1964. műben Magyar pol ány területére lokalizált Udvardi falu említése elmaradt. — Nemeshany: 41/1. lh.: Pesty szerint Hánynak és Szentgyörgynek külön-külön volt temploma, „a két templomnak alapköveit most is ássák ki, a jelenlegi róm. kath. templom falai is ennek falaiból épültek." Bár Szentgyörgy (41/2. lh.) templomát meg is találták a terepbejárás során, a templom jelzés helyére mégis fal jelzés került. — Noszlop: 42/5. lh.: Koppány: 1967. 136. szerint mindkét Bogdánynak volt temploma, egyik Szt. Katalin, a másik Sz. Mária tiszteletére szentelve; 42/8. lh.: Becse templomát Szt. Péter tiszteletére szentélték(Koppány 1967. 124.). —Nyirád 43/20. lh. : elmaradt Pesthy közlése, mely szerint „Gelencsér erdő egy dombon, mellyen több épületromok vágynak". Ugyancsak nála olvashatjuk, hogy „Kisszálas, szántóföld, e téren mintegy 30 évekkel előbb, víz lecsapolására épített árokásás alkalmával több, nagy cserépedények szinte cserépfödéllel találtattak, melyekben csont és hamu volt." Az adat azonosítása és említése elmaradt; — Óhid: a sümegi Darnay ltk. szerint „vércsatornával ellátott nyélnyújtványos nagy vaskés" (ltsz: 11.155.) Óhidról, a Marcal medréből került ki, s állítólag a régi középkorból való. — Padragkút: 47/9. lh.: az avarkori bögre ltsz.-a elmaradt; 47/11. lh.: az 1109-ből származó veszprémvölgyi oklevél több kiadását ismerjük, s ugyancsak megtörtént helyneveinek helyhezkötése is (ld. a MRT 2. kötetében az 51/9a. lh-nél idézett irodalmat). Ezért nem szerencsés a „Györffy György adata" jellegű hivatkozás. •— Somlóvásárhely : 52/6. lh.: a kolostor a történészek véleménye szerint Szent István alapítása (ld. Vajay Szabolcs : Géza nagyfejedelem és családja. Székesfehérvár Évszázadai, 1 (1967) 81—82.). Ennek közlése talán fontosabb lett volna Pákay 1942. vonatkozó részeinek újraközlésénél; 52/18. lh.: A szövegből nem derül ki, miért közölték a barokk jellegű Szt. Margit kápolna alaprajzát. Koppány 1967. 142. szerint — ahol az alaprajz első közlése is történt — a kápolna elődje már 151 l-ben állt. — Somlóhegy: a közölt leletanyag valamennyi kor jelzése elmaradt. — Sümeg: 54/4. lh. : a középkori templom minden bizonnyal a mai plébániatemplom helyén állt. Vízvezeték építés alkalmával 1949—52 között a templom körüli temetőt is megbolygatták; 54/— lh. : a 73. kép 9. alatt közölt kengyel nem a sümegi avar kengyel. Ugyanis sem leírása (pl. hurkos fülű), sem a Hampelnél közölt rajza (amire hivatkoznak) nem egyezik az itt adott képpel; 54/29. lh. : a 8. jegyzetben megadott oldal- és regesztaszámon sem az egyház, sem a titulusa nincs említve. — Sümegcsehi: 55/3. lh.: a római sír előkerüléséről a Sümeg és Szt. Grót с lap 1927. évi 33. száma adott hírt „Római sírlelet Sümegcsehin" címmel. — Szentimrefalva: 58/1. lh. : Kár, hogy az edény ltsz.-a helyett KBM Kiállítás szerepel a 6. jegyzetben. — Szöc: 59/3. lh.: a 76. kép nem a szőci templom alaprajza, hanem a Szőc-dabasinak ismert, de a sáskai határba eső dabasi romé (v. ö. MRT 1., 41/4. lh.). Bizonyítja ezt a 30. t. 4. alatt közölt szőci templomfotó is! — Tüskevár: 60/8. a 24. t. 3. alatt fényképen közölt kőtábla szövege nincs a leírásban feloldva és a kolostor építéstörténetéhez kapcsolata megmagyarázva. Az itt, a kiállításon bemutatott és a 23. táblán közölt faragványanyag publikálatlan, a lelőhely ismertetésénél a kőemlékekről nem esik szó, külön jelzést sem kaptak. A szöveges írás és az illusztráció között hiányzik az összefüggés, pedig a szép faragványok építéstörténeti szempontból következtetések levonására alkalmasak volnának. A 23. tábla 4. kép alatti faragványtöredékek egyébként az apácatornai (4/3. lh.) templomból valók, ott ezt nem említik. — Zalagyömörő: 67/5. lh.: Nyírlak 1370-ben nem nemesi névben tűnik fel. A kéziratos Holub helyett helyesebb lett volna itt Kumorovitz 1953. 662. regesztáját idézi, mely szerint Nyrlak Zenthgerolth-i Fülöp fia László és Miklósfia Péter mesterek birtoka. A kissé hosszúra nyúlt ismertetés végéhez közeledve, joggal merül fel az olvasóban, vajon értékes lehet -e az a munka, amelyről ennyi „negatívumot" lehetett írni? A leghatározottabban kell erre azt válaszolnom, hogy igen, a felsoroltak ellenére is nagyon értékes munkának tartom a MRT 3. kötetét. Ehhez természetesen tudnunk kell azt is, hogy mindkét járás a keszthelyi, illetve a veszprémi múzeumoknak amolyan „mostohagyermekként" kezelt gyűjtőterülete volt, ahol csak igen sürgős esetben fordult meg—akkor is csak 1—2 napra — a szakember. Erről a régészetileg szinte „terra incognita"-nak nevezhető területről ad most első ízben hiteles képet a MRT. 3 kötete. Hogy ismertetésemben mégis a vitatható kérdéseket, megfogalmazásokat, néha téves adatokat emeltem ki, azt több okból tettem. Egyrészt szerettem volna a felhívni leendő kötetek szerkesztőinek a figyelmét arra, hogy a további topográfiai köteteknél a régészeti anyag, ne pedig az egyénieskedő szándék hozzon új színt. Ne rendezzünk topográfiai vitát (VMMK 5 (1966) 381—391.), ha a vita tanulságait nem vesszük figyelembe. Legyen erőnk a rosszabb megoldást elvetni akkor is, ha az alapötlet nevünkkel van fémjelezve. Éppen a félreértések elkerülése végett tegyük mindenki számára hozzáférhetővé a topográfia szerkesztési illetve írói szabályzatát ugyanúgy, mint ahogy ezt a közelmúltban az Acta Archeologica Vagy a Fontes Archaeologici Hungáriáé tette tájékoztatójában illetve körlevélben. Bizonyos vagyok benne, hogy a közzététel után az ismertetést író számára a szerkesztési elvek nem képezhetnék vita tárgyát. Másrészt éppen az erősebb kritikai értékeléssel szeretném megakadályozni téves adatok átkerülését a szakirodalomba, s egyben serkenteni a következő kötetek szerzőit arra, hogy körültekintőbb módon kerüljenek el néhány, példaként is felhozott buktatót. Végül nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy a kötet nagyon szép rajzai egységességükben és kivitelükben messze fölülmúlják mind az 1., mind a 2. kötet illusztrációit. Árpás Károly festőművészé az érdem. Ugyanakkor a Kartográfia Vállalat színes összesítő térképeinek színvonala e kötetnél sem emelkedett. Viszont köszönet illeti az Akadémiai Kiadót, amely a 2. kötet után szinte példátlan gyorsasággal jelentette meg a harmadikat, amelyet minél többször forgatva szeretnénk látni szakember és érdeklődő kezében egyaránt. Németh Péter 475