A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Petánovits Katalin–Törő László: Veszprém megye néprajzi kutatásának 10 éves távlati terve

4. Filmek (mozgóképek). Az egyes munkafolyamatokat, szerszámok használatát, készítési technikát stb. plasztikusan, élethűen adja vissza, mely egyszerű leírással nem érhetőek 5. Adattári, leíró anyag. Ez is írásos formája a rögzítésnek, amely azonban jóval többet ad, mint a leíró karton vagy a leltárkönyv : ezek elsősorban utaló jellegűek. A tárgy pontos, minden részletre kiterjedő leírása, használatának alkalmai, készítésének technikája, a tárgy és az ember kapcsolata stb. teszi lehetővé a néprajzi objektumot. A néprajz egyes területei pedig csak a gondos leíráson keresztül juthatnak el a szélesebb körű megismeréshez; általában a folklór-anyag: népmese, népdal, ballada, szokások, hiedelem stb. tehát a nem-tárgyi anyag. 6. Magnetofonszalagra rögzített dokumentáció. Az előbbihez kapcsolódik, annak továbbfejlesztett módszere, amely az eredeti hangot, dallamot, stílust is képes megőrizni és bármikor visszaadni. Elsősorban ezt is a szellemi néprajz gyűjtésénél, vizsgálatánál hasznosíthatjuk. A fent említett összes módszer — természetszerűleg — nem alkalmazható minden esetben és alkalommal : mindig a tárgy, a gyűjtés tárgya határozza meg a legmegfelelőbb, minden igény kielégítő dokumentációt. Sajnos, a néprajzi tárgyak igényes dokumentálása csak sokkal később kapcsolódott a tulajdonképpeni tárgy-gyűjtéshez. Általában megelégedtek azzal, hogy a leltárkönyvbe beírják, beleltározzák a bekerült anyagot, s néhány, legtöbbször minimális adattal lássák el. Ez a helyzet általános képet tükröz, de a Veszprém megyei múzeumokra is igaz. A néprajzi adattár anyagának kell tekintenünk — a tárgyi dokumentáció mellett — a következőket : 1. Gyűjtőnaplók (Tudományos gyűjtőmunka). 2. Archív néprajzi fotók és esetleges filmek. 3. A szellemi néprajz írásos és auditív dokumentációja. 4. A megyére vonatkozó néprajzi publikációk kéziratai. 5. A társadalmi gyűjtőmunkák eredményei (pályázatok). 6. Minden más, a néprajz körébe természetszerűen beletartozó dokumentáció (leírás, fotó, rajz, magnetofonszalag, film stb.). Vegyük ezeket sorba : 1. Gyűjtőnaplók. A terepre bármilyen céllal kiküldött néprajzosnak éppen olyan gondos, minden részletre kiterjedő naplót kell készítenie, mint pl. a régészek ásatási naplója. Ez nemcsak azért fontos, mert később esetleg már nem emlékszünk teljes pontossággal a részletekre, hanem azért is, mert az adattárba elhelyezett gyűjtési naplókból a későbbi kutatók, feldolgozók olyan szempontok alapján dolgozhatja fel az anyagot, amelyet a gyűjtő nem tartott fontosnak, vagy egyszerűen nem figyelt rá fel. A gyűjtőnaplónak az a legelfogadhatóbb módja, amikor a füzetnek csak az egyik oldalára írunk, illetve jegyzetelünk, hogy később felvetődő kérdéseket, megjegyzéseket, esetleges pótlásokat legyen hová leírni. Természetesen a naplót az adatközlők pontos adataival kell minden esetben ellátnunk (név, életkor, foglalkozás, és ha nem az illető faluban született, akkor a „származási helye" is kerüljön bele). A gyűjtőnapló azonban ilyen formában nem használható tudományos feldolgozás céljaira, „tisztába kell tennünk", azaz ki kell céduláznunk. A cédula mérete országosan elfogadott, bevett szokás szerint A/8-as ív. Ezeket a cédulákat azután tárgycsoportok szerint lehet borítékolni, majd az adattárban elhelyezni. Az ilyenténképpen feldolgozott gyűjtőnaplót ugyancsak az adattárban kell elhelyeznünk. 2. Archív néprajzi fotók. Sok esetben találunk néprajzi jellegű fotókat, amelyeknek sem származási helyét, sem pedig a felvétel idejét nem ismerjük. Ennek ellenére érdemes ezeket a fotókat is adattárban elhelyezni : az adott tárggyal foglalkozó kutató nagy valószínűséggel meg tudja állapítani származási helyét, sőt a felvétel idejét is, s így alkalmassá válik tudományos feldolgozásra. 3. A szellemi néprajz írásos és auditív dokumentációja. A szellemi néprajz — természeténél fogva — nem képzelhető el a tárgyak begyűjtésével, mivel vagy csak igen kevés, vagy pedig egyáltalán nem kapcsolódik hozzá tárgy. Ezért a lejegyzés — legyen az írásos vagy auditív — az a mód, amelyen keresztül a gyűjtés objektívvá válik. Természetesen mindig a tárgy határozza meg, hogy melyik lejegyzési formát választjuk. Itt kívánom megjegyezni, hogy még olyan vidéki múzeumok számára is feltétlenül szükséges szalagtárat létesíteni, mint a Bakonyi vagy Balatoni Múzeum. Ehhez azonban megfelelő minőségű telepes magnóval kell ellátnunk néprajzosainkat. 4. A megyére vonatkozó néprajzi publikációk kéziratai. Elsősorban abban az esetben valósítható meg, amikor a publikáció megyei kutató tollából kerül ki. Ha ez nem valósítható meg, akkor célszerű a cikk vagy tanulmány különlenyomatát elhelyezni az adattárban. 5. A társadalmi gyűjtőmunka eredményei. Szükségszerűen az adattárba kerülnek a különféle, néprajzi jellegű pályázatok eredményei, vagyis a pályázatok. Gondolok itt elsősorban a néprajzi pályázatokra, a földrajzinév-gyűjtésre, de minden egyéb, a néprajz tárgykörébe sorolható amatőr és hivatásos gyűjtő anyagára. 6. Minden más, a néprajz körébe természetszerűen beletartozó dokumentáció. Veszprém megyében a Bakonyi Múzeum és a Balatoni Múzeum rendelkezik adattári anyaggal. Mindkettő aránylag későn, csak néhány évvel ezelőtt keletkezett, így anyaguk is meglehetősen gyér és hiányos. Múzeumaink adattári anyaga legnagyobbrészt olyan dokumentumokat tartalmaz, amelyekben találhatunk ugyan néprajzi vonatkozású anyagot, de legtöbbnyire eredet nélkül, elszórtan. Pl. nagyon sok korabeli újságcikket, lapkivágásokat, elszórt fotókat stb. Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a legutóbbi gyűjtésektől eltekintve a néprajzi adattár anyaga komoly, tudományos munka céljaira elégtelen. Rendelkezünk viszont olyan maggal, amely kiindulópontja lehet a jövőbeli munkának. A szellemi néprajz felgyűjtése tekintetében hatalmas fehér foltokat találunk a megye területén. Folynak ugyan a néprajz e területén is gyűjtések, de csak egy-egy területen, nyilvánvalóan az adott muzeológusok érdeklődésének megfelelően, így pl. kitűnő anyaggal gyarapította adattárunkat Vajkai Aurél Szentgál szellemi élete с kiadatlan munkájának teljes kézirata, valamint más, hasonló jellegű cédulaanyag. Sajnos, kimondottan szellemi néprajzi anyag ezen kívül olyan kevés, hogy szinte elhanyagolható. Nem sokkal rózsásabb a helyzet a Balatoni Múzeumban sem, ahol a 60-as évekig szintén nem került a múzeum adattárába számottevő anyag. A 60-as évektől kezdve viszont meglehetősen tervszerűen, példásan folyik az adattári anyag gyarapítása. E tervszerű gyűjtés eredménye: A sármelléki népviselet a századfordulótól napjainkig (mely anyag már a 10 éves terv szerves része); a vörsi bábtáncoltató betlehem; több helyről való gyógyító szokások és gyógyító asszonyok (Vörs, Vonyarcvashegy); temetkezési szokások Csetényből, Gyenesdiásról, valamint Felsőpáhokról stb. Meglehetősen vegyes anyagot találunk a Néprajzi Múzeum adattárában is. Ezek közül a jelentősebbek a következők: Herendről építkezés, kisipar, viseleti anyag, szokások stb. Ugyancsak több és értékes anyag került be Márkóról (építkezés, viselet, táplálkozás, szokások); Szentgálról: gyűjtögetés, építkezés, szokások, állattartás, vadászat stb. Es ezzel tulajdonképpen ki is merítettük azt az anyagot, amely számításba vehető a távlati tervek kidolgozásánál. Vannak ugyan még elszórt, hiányos adatok különböző falvakból, de mennyiségük és minőségük miatt elhanyagolhatók. A fent idézett adatok arra az anyagra vonatkoznak, amelyek a két Veszprém megyei múzeumban, valamint a Néprajzi Múzeumban találhatók. A további gyűjtés szempontjából viszont ismernünk kell azokat az adatokat is, amelyek nincsenek ugyan adattárakban elraktározva, de folytak gyűjtések, és a gyűjtések eredményei publikációkon keresztül realizálódtak. A korábbi írásokat ma már szinte közhelyszerű idézni, csak emlékeztetőül sorolunk fel néhányat a teljességre való törekvés nélkül. Eötvös Károly, Herman Ottó, Jankó János (ezek elsősorban tárgyi jellegű munkák, de nagyon sok értékes anyagot találunk bennük a Balaton melléki lakosság szokásairól, hiedelmeiről, babonás történeteiről stb.). Ugyancsak említettük már a Balatoni Múzeum első nagy kutatójának, Sági Jánosnak az érdemeit, munkásságát. Az utóbbi harminc év42