A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Petánovits Katalin: A sármelléki női viselet a századfordulótól napjainkig

A szép fogalom náluk nem az esztétikai szépet jelenti elsősorban, hanem a munkára, teherbírásra megfelelőséget.

35 Ezért szép az erős, egészséges embertípus nőben is, férfiban is. „Szép kövér, piros, egészséges legyen. Az vót a szép legényben is, lányban is." (Vargáné.) „Az is nagyon teccett, ha valaki szép, nagy, derék." (Matyiné) A kisgyerekben is a kövér, piros a szép. A sovány kisgyerekre azt mondják: ollan cilinkapilinkák. Sémi formájuk, csak az a nagy szemük (Vargáné). Különösen férfiban tetszett a nagy derék. Vargáné mondja: Én is egy kicsit kicsinyellettem az uram, de arcra meg ollan heles piros vót, szeme, orra rendes. Mikó mentünk az eljegyzésre, lebuktam mellette, nehogy kissebbnek lássák, mind én. Pedig nagyobb nálam valamivé. Vót egy szomszédasszon, ollan jó megmondhatós, aszongya énnékem : Láttalak, hogy lebuktá az Andor mellett, mikor mentetek. Nem kő azt szégyőni. Az én uram is kicsin, mégse cserélném el, ollan ügyes." Lánczi Péterné így fogalmazza meg női szépségideálját: Kersóber Ilka (a híres balatonmagyaródi parasztvarrónő) „nagyon szép vót. Mikó együtt ide, megnézték, mer ollan rikkantás kis menyecske vót. Csak ugy karikózott a szoknyája. Nem vót ollan ronda sován. Mer az nem szép, ha valaki ollan, mind egy kijáró disznó, ollan egyeneshátu, ollan sován." Nem szerették a soványt. Betegnek tartották. Aztán szégyellnivaló volt a vékony lábszár is, ami annál hangsúlyosabb, minél több szoknya kerekségéből áll ki. Ezért nem viselték sokáig a félcipőt sem, mert: „nem heles az ollan, mind mikor egy tányérba beleállétanak egy kést." „Én is azér nem vettem sokáig, mer vékon vót a lábom, nem teccett, hogy kiláccott." Azért kezdték a vastag kötött harisnyákat is a félcipőbe húzni, mert abban „akinek vékon vót, az is vastag lett."

36 A cifra, rozmaringos tűzésű briner cipőhöz jött a „gombos kapca. De jól gyütt hozzá" — mondja elismerő hangon Vargáné. A hidegben és télen viselt ünnepi „lagos szárú, szép, heles csizmákba ollan finoman néztek ki"(Láncziné). Ma már nyáron sem járnak mezítláb, hanem félcipőben, szandálban. Meg is szólják azt, aki nem „haliad a korra" és még „anagyon régi divatba, bokáig érő ruhába jár. De millen ronda má, pedig nem ollan szegén asszon, de nem ád magára sémit. Meztélláb megy nyáron is, csak ugy laspog" (Láncziné). A maradiság ellen tiltakozik Vargáné, amikor sógornője számonkéri, mért nem viseli a neki ajándékozott bársony réklit dologténap. „Dologténap ? Hisze kinevetnének ! Nem vagyok én Köszörűs Mari ! Köll hallannyi a korra!" Az ő korukban a fészárig, a fiataloknál a térd aljáig érő szoknya a szép. Mert a hosszú ruha nem karikós, „lóg ollan csúnyán." Ezen aztán úgy is segítenek, ha fölvarrni nem akarják, régibb, hosszabb divatú szoknyáikat, hogy „dologténap három szoknya van rajtam, de ünnepen négy. Mer az ünnepi ruháim hossziak, és ha három ósószoknyát veszek, akkor jobban megemelik, nem lóg le." A rövidebb szoknyaviselet országos jelenség. Elterjedését a benne való könnyebb mozgás is elősegítette, és a „bugyogó" Viselet általánossá válása is.

37 Szeretik szép színes, bő viseletüket, még akkor is, ha elismerik, hogy sokszor nehéz. Azt tartják, hogy a bőszoknyában jobb „dógozni, bátran lehet nyuládozni, hajóni." A sok szoknya húzta a derekukat, azért „időnként megemellük jobbru, balru is a csipőné, hogy könnyiccsünk magunkon" — mondják. Mezőn, aratás, kapálás idején pedig levetettek magukról 3—4 szoknyát, s csak pendelyben és kötényben vagy még pendely fölött egy szoknyában dolgoztak. Ruháik színe élénk, átmeneti színek nélkül. A fiatalok piros ruhát, Vagy piros virágosat hordtak, ez volt „a legkedvesebb szin."

38 Mint a dolgozat korábbi részében utaltam is rá, legfelső szoknyájuk belső szegése, kebele, is tenyérnyi széles bécsi piros kartonból volt. Piros szoknyához fehér gombosharisnyát, fehér blúzt, kék alapon piros virágos, zöld leveles rojtos terítőt viseltek. A lányok feje általában fedetlen, hidegben fehér cérnakendővel előre kötött. A kendő sarkosan hajtogatott, a külső sarka takarja az alatta lévőt. Előre húzták egészen (lásd: 19-es ábrát) a homlokig, haj nem látszott ki alóla. Fül mellett egy vagy két ráncba hajtogatták. A fehér kendőt legfeljebb 40 éves korukig viselhették. Azontúl nem illik, „meg nem is mernék má főkötni." 40-en túl a szolidabb, halványabb, sötétebb színek váltják fel az erőseket. Ha valaki eléri a 40—-45 évet, és nincs leánygyermeke akire hagyná, akkor „cifra ruháit" elajándékozza a rokonai között.

39 Lánczi Péterné 35 éves kora után cifra ruháit elajándékozta ftatalabb sógornőjének, rokonlányoknak. Ha hétköznap vagy ünnepen végigmegyünk a sármelléki utcán, a járókelők között szépen határt vonhatunk: az idősebbek még mind viseletben járnak, a negyven évesek közül sokan kivetkőztek, a 35 évesek közül csak mutatóban akad viseletes, s ezen alul senki sem jár bőszoknyában. Az 1940 után születettek még gyerekként viselték a jéruhát. Gergely Anna szépen mondja el a kivetkőzés folyamatát. „A negyvenbe születettek az 50-es években keszték fordéttanyi a viseletet. Addig féruhába jártak. De má keszték a kendőjüket nem előre kötnyi, mind ahogy régen az asszonyok is, lányok is, hanem hátra huszták, hogy a hajuk kiláccott. Aszta nemsokára levágatták a hajukat, meg egészruhát keszték viselni." A 78 éves Lánczi Péterné derűsen jegyzi meg: „Istenem, mindég fordul a viselet! A fiatalok fordíttyák, az öregek meg elhaggyák." Egy 36 éves, fiatal menyecskével beszélgettem, aki ezelőtt 4 évvel vetkőzött ki. Kérdeztem, miért, mi volt az oka. „Ez vót a kívánság" — felelte. Gergely Anna aztán kiegészítette. „Mer a testvérgyei mind egészruhások vótak má. Hárman vótak lányok, a rokonok, a szomszédok, a sógornője mind egészruhásak vótak má, aszta észt is rászették. A napa (anyósa) pedig nem szerette, hogy kivetkőzött. Sok szép ruhája vót pedig, heles vót benne. Osztá megpróbáta, fölőtözött egészruhába, jóllát neki, aszta elhatta a viseletet. Haját még főteszi hajtüre," azaz kontyot fésül, de ő már főkötőt, gyöngyöskontyot nem viselt soha. A fiatalasszony azt mondta: „azér én sósé csinálok magamnak szükszoknyát, csak bővet. Magam vártam a fészoknyákat is, meg ezeket az ujjakat is. A régi ruháimat átalakitgatom, de azokat is bőre. Rakottra, huzottra, plisszérozottra, mer én má szűköt nem veszek fő. Nekem az nem teccik." A kivetkőzés a f ;

atalok részéről elsősorban azért történik, mert az egészruha kényelmesebb, olcsóbb, és így modernnek érzik magukat. Mert a viseletben járókat a fiatalok lenézik, maradinak nevezik, és ha ma egy fiatal lány viseletben kezdene járni, óhatatlanul pártában maradna. Varga Andrásné így fogalmazta meg a róluk alkotott véleményt: ,,Aszt mongyák ránk, hogy maradiak vagyunk, mer viseletbe járunk. Pedig mink is menünk a divat után, hisze a réklik, meg a kötények is mindég mások." — Természetesen, a városit követő divat évről évre változik, míg a viseletben létrejövő változás igen lassú, s leginkább nem lényeget érintő. Az idősebb nők kivetkőzésének — mert ilyen is előfordul — csaknem kivétel nélkül betegség az oka.

40 Az orvos tiltja el a derekat szorító, hasat húzó sok szoknyát. Vargáné ennek ellenére sem hagyta el a viseletet, de nem a derekán, hanem csípő alat t köti meg a szoknyát, hogy ne húzza annyira. A kivetkőzött idősebb asszonyok megtartják hajviseletüket, ruháik is mind bőszabásúak maradnak, és kötényt is viselnek nemcsak hétköznap, hanem ünnepen is. Régi ruháikat átalakítva viselik el, tehát lényegében nagy anyagi veszteségük nincs. Meleg alsószoknyáikat átszabják ujjas hosszú ingnek, amit közvetlenül a testen viselnek. A kivetkőzöttek járása, ha csizmát is viselnek télen, nem változott. Ugyanolyan tempójú menés marad, kicsit előre döntött felsőtest, de természetesen elmarad a sok szoknyát ringató csípőmozgás. A fiatalabbak mozgása városias, könynyed, szabadabb, de kabátjuk pl. alul bő, és általában öves. A 40 évesek szinte kivétel nélkül ezt a derékon alul bő, öves kabátot viselik. Nem tudnak egészen elszakadni a viselettől, azaz annak jellegzetes vonását, bő voltát, hajóval szerényebb mértékben is, de megőrzik. A viselet változása természetesen magával hozza az új szépségideált is. Érdekes összevetni az idősebb nemzedék és a fiatalok szépségideálját. Előbb már leírtam az öregekét, ahol az erő, az egészséges szín, a gömbölydedség, a kackiásság jelentette a szépséget. A vékony, sovány embert csúnyának, sőt, betegnek, nem egészségesnek tartották. Az egyéb formák, mint láb, derék karcsúsága stb. nem jött számításba, esetleg a vé329