A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Nagy László: A veszprémi tobakok

A veszprémi tobakok Egy bőrkészítő kismesterség és művelői a XVITI —XIX. században 1. rész Aligha él ma már öreg iparos Veszprémben, aki tud valamit a tobakokról. Mesterségük és életük tanúja bizonyára egy sem. Emléküket csupán a Püspökvár szikláinak nyugati oldalába vágott Tobak utca őrzi. E kis utca házainak legnagyobb részét is elpusztították a legutóbbi háború repülőtámadásainak bombái, a fennmaradt néhány romos viskót pedig szinte teljesen átalakították régi és új lakói. Elpusztultak, vagy a felismerhetetlenségig megváltoztak egykori Séd parti házaik és műhelyeik is. Szerencsére nem bánt ilyen könyörtelenül az idő céhüknek a Bakonyi Múzeumba mentett tárgyi emlékeivel

1 és azokkal a tobakvonatkozású iratokkal, amelyeket szintén a Múzeum és a Veszprém Megyei Levéltár őriz.

2 E gazdag emlékanyagot azonban korántsem dolgozták még fel maradéktalanul. Néhány veszprémi újságcikken kívül

3 csupán egy-két céh- és ipartörténeti részlettanulmány foglalkozott velük. így Takáts Gyula cserző anyagukról a szömörcéről írt,

4 Nagybákay Péter tanulmánysorozatában céhük tárgyi emlékeit ismertette.

5 Egyedül Vajkai Aurél hívta fel — ha vázlatosan és szemelvényesen is — mesterségük technológiájára és céhük történetére több ízben a figyelmet.

6 Szerepelnek Pálfy Ilona egyik statisztikai érdekű

7 és Gáborján Alieenak a magyar bőrről szóló tanulmányában.

8 Az ország más városainak és falvainak tobakjairól viszonylag még gyérebben van irodalmunk. Szádeczky Lajos és Eperjessy Géza két alapvető könyvében számbavette ugyan az összes hazai céhvei együtt a tobakokét is,

9 de rajtuk kívül csak két nyelvészeti

10 és egy mesterszótár,

11 szófejtő cikk,

12 és néhány ipartörténeti

13 meg I. A MESTERSÉG EMLÉKEI, LEÍRÁSÁNAK FORRÁSAI Könnyű egy kismesterség munkafolyamatát leírni akkor ha még akadnak művelői. Gondot ad, ha a mesterség, mint a veszprémi tobakoké már több mint egy fél évszázada megszűnt. Rekonstrukciója ebben az esetben csak úgy lehetséges, bőrgyártással foglalkozó tanulmány

14 utal eléggé szűkszavúan működésükre. A külföldi szakirodalom — tudomásom szerint — a magyar tobakoknak még a nevét sem ismeri. Gyakran és bőven foglalkoznak azonban különösen a XVIII. századi francia és a belőlük táplálkozó német közgazdasági könyvek és technológiai encyklopédiák olyan szattyánt és kordoványt készítő mesterségekkel (manufaktúrákkal), amelyek eszközkészlete is jórészt megegyezik a szintén szattyán és kordovány bőröket készítő magyarországi tobakmesterséggel.

15 A szattyános és kordoványos mesterséggel már inkább találkozunk a magyar ipartörténeti irodalomban is.

16 Tanulmányomban arra törekedtem, hogy felhasználva egy veszprémi és több balkáni, meg erdélyi idős mester évtizedekkel ezelőtt adott tájékoztatásait, egybevetve azokat az egész fennmaradt tárgyi és írásos emlékanyaggal, a legfontosabb hazai és külföldi irodalommal, monografikus képet adjak a veszprémi tobakokról: mesterségükről, céhükről, gazdasági meg társadalmi helyzetükről. A tanulmány három fejezete (I. A mesterség. IL A céh. III. Tobakházak; lakóik vagyoni helyzete és sorsa.) két részben kerül közlésre, ebben a számban az L, a következőkben a II. és III. Remélem nem fölösleges munka ez, hiszen mint látni fogjuk, a tobakok különösen a XVIII. századi és a XIX. század eleji Veszprém életének figyelemreméltó tényezői voltak. Tevékenységük szélesebbkörű feldolgozása a bőripar hazai, sőt talán egyetemes történetét is sok érdekes, eddig kevéssé ismert részlettel egészítheti ki. ha más vidékek még dolgozó iparosait hallgatjuk ki és a tőlük gyűjtött anyagot a kérdéses helyen — mint Veszprémben is — fennmaradt céhtárgyak ábrázolásaival, írásos emlékeik adataival egybevetve hitelesítjük. Amikor 1934-ben az anyaggyűjtő munkát elkezdtem, lehetőségem volt még Hollósy Istvánnak az egyik legtekintélyesebb veszprémi tabakdinasztia utolsó iparos tagjának megI A MESTERSÉG 189