A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhzászlók, céhládák és egyéb céhjelvényes emlékek

A középkor óta fennmaradt írni-olvasni nem tudás tette szükségessé, hogy ilyen messziről látható, feltűnő, artisztikus jelképekről tájékozódhasson az idegen. Tulajdonképpen a mai betű és fényreklám ősét láthatjuk bennük.

97 A külső legényszállásjelvény és a kocsmacégér funkciója tehát azonos volt, és mivel szerepüket ugyanazon az épületen kellett betölteniök, fogalmuk a gyakorlatban elválaszthatatlanul összefonódott, összekeveredett egymással. A külső herbergcégér többnyire a falsíkból kiálló díszes, kovácsoltvas karra kiakasztott céhcímer, vagy jelvény volt, amely vagy maga is kovácsolt vasból, vagy festett bádoglemezből, vagy más egyéb anyagból készült. Két részből állott tehát, a karból és a ráakasztott jelvényből. A kar eredetileg egyszerű, vízszintesen kidugott rúd volt, amelynek kiálló végére a hívogatójelvényt kiakasztották. A német Ausleger,

98 Wandarm," vagy Galge

100 néven jelöli. A magyar szakirodalomban nem alakult ki egységes elnevezése. Egyesek ágasnak,

101 vagy konzolnak

102 nevezik, de egyik sem elég találó. Az első nem helyes, mert a kútágassal való analógiája téves. A gémeskútnak ugyanis függőleges, kétvégű tartófája az ágas, a vízszintes irányban elhelyezkedő rúdját gémnek nevezik. így hát a gém, vagy daru elnevezés lenne a helyesebb, de mind a kettő igen erőltetetten hat. A konzol kifejezés sem szerencsés, mivel ezalatt inkább olyan gyámoszlopot, vagy könyökfát értünk, amely alulról tartja, támogatja a fölötte levő terhet. A cégéreknél viszont éppen fordítva, a tartókar fölött legtöbbször 91. Pápai bádogoscégér. 91. Klempner-Handwerksschild aus Pápa. 91. Enseigne de ferblantier de Pápa. 91. Вывеска папайского бондаря. 90. Pápai szitáscégér. 90. Siebmacher-Handwerksschild aus Pápa. 90. Enseigne de tamisier de Pápa. 90. Вывеска папайского ситовщика. semmi sincs, hanem a kar végéről csüng le a jelvény. Mások címertartónak,

103 vagy cégértartónak

104 nevezik. Az előbbi azért nem egész pontos, mert sokszor még a legliberálisabb heraldikai értelmezés szerint sem lehet címernek tekinteni a kiakasztott jelvényt, főleg ha nincs pajzskeretek közé, vagy stilizált korona alá komponálva. A címertartó elnevezést a heraldika egyébként is más fogalom meghatározására már kisajátította, a pajzsot kétfelől tartó természetes, vagy képzeletbeli állatokat, vagy embereket (ágaskodó oroszlánok, griffek, egyszarvúak, angyalok, ősemberek, harcosok stb.) jelöli ezzel a megnevezéssel. A második, a cégértartó pedig túl szűkre szorítja a cégér fogalmát, mert alatta csak a kiakasztott jelvényt érti, holott a köztudatban a cégér fogalmához nemcsak a jelvény, hanem a díszes kar is hozzátartozik, olyannyira, hogy sokszor a kar a figyelemreméltóbb, feltűnőbb és művészi szempontból is értékesebb, mint maga a jelvény. Leghelyesebb, ha karnak, akasztókarnak, vagy tartókarnak hívjuk. Nevezhetnénk esetleg cégérvasnak is, a lámpavas analógiájára, amely alatt azt a vízszintesen kiálló kart értjük, amelyen vagy amelyre felfüggesztve a lámpa elhelyezkedik. A cégérek az iparművészet szintjére emelkedett vasművesség értékes és igen jellegzetes darabjai. Elsősorban a tartókarok, a cégérvasak emelkedtek művészettörténeti jelentőségre, mert ezek a helyhez rögzítve, híven őrizték a képzőművészeti stílusirányzatok jellegzetes formakincsét, a XVI. századtól, egészen a XIX. század közepéig, míg maga a 165