A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Pákay Zsolt–Sági Károly: A szőlőművelés hatása a Balaton-környék életére és településére

A szőlőművelés hatása a Balatonkörnyék népének életére és településére Holub József emlékének A bájos balatoni táj mediterrán-jellegű arculata

1 elképzelhetetlen a domblejtők szőlőrendjei és messze fehérlő hegyi hajlékok nélkül, melyek kis kápolna körül csoportosulnak itt-ott. A kápolnák melletti öreg sírok régi szőlősgazdák, szőlőmunkások emlékét őrzik. A szőlő azonban több a balatoni tájban, mint egyszerű tájalkotó tényező. Több, hiszen müveléséből történeti, településtörténeti, jogi, gazdasági hatások fakadtak és részben adódnak ma is. Dolgozatunk ezeket a kérdéseket kívánja vizsgálni. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a kialakult kép nem jelent balatoni sajátosságot, pontos párhuzamban áll más országrészek, sőt Európa fejlődésével.

1

* Helyismeretünk mellett a feldolgozandó adatok tömege kényszerített bennünket arra, hogy mondanivalónkat a balatoni tájra szűkítve adjuk elő. A fejlődés párhuzamossága lehetővé teszi viszont, hogy egyes esetekben a helyi bizonyító anyag hiányában távolabbi vidékek anyagával is foglalkozzunk. A vizsgált terület kiválasztását indokolta az is, hogy a régészet, régészeti növénytan (archaeobotanika) segítségével pontosan ezen a területen jutottunk a néprajzkutatók, elsősorban Vajkai Aurél által már felvetett kérdés bizonyításához, hogy itt Keszthely környékén a szőlő- és gyümölcstermesztés rómaikori agrotechnikát közvetít a népvándorláskor idején a magyar honfoglalókhoz.

2 Az újabb kutatás bizonyította már, hogy a magyar honfoglalók keletről hozott ismereteinek tárházában otthonos volt a szőlő- és gyümölcstermesztés is.

3 Korábbi kutatásunk szívesen magyarázta a honfoglalást követő hazai szőlőművelést az itt talált szlávság hatásával.

4 A mondottak után a balatoni szőlőkultúra gyökereit egyrészt továbbélő római, másrészt saját, magyar termelési gyakorlattal kapcsolhatjuk össze. Feltételezzük, hogy a kutatás kiterjesztése ugyanezt a képet eredményezi majd dunántúli viszonylatban is. Nem tagadhatjuk, de nem is kívánjuk tagadni, hogy a nyugati telepesek

5 révén, meg a szomszédos balkáni területek hatására

6 gazdagodott, színesedett szőlőkultúránk. A hatások elkülönítése, körülhatárolása, ma meglehetősen nehéz és kockázatos még. Erre a későbbiekben kitérünk majd. Meg kell említenünk, hogy Zala megye kitűnő történészének, Holub Józsefnek munkássága a szőlőművelés történetének előzményei terén is

7 alapvető. Eredményei, bár csak 1526-ig vizsgálta a kérdést, nagy segítséget jelentenek mondanivalónk összegezéséhez. Kedves témája folytatását emlékének szántuk. A rendelkezésre álló gyér adatanyag alapján azt látjuk, hogy az Árpád-korban a szőlő nem húzódott még fel minden esetben a Balatont koszorúzó dombokra, a tó partján, parti homokon, mélyebb fekvésű ligetekben is találunk szőlőket. Ez az érdekes jelenség nem értékelhető még. Lehet, hogy a honfoglalás idejének melegebb klímájával függ össze a kérdés, amikor a Balaton vízállása a mainál több méterrel mélyebb szinten települést engedett meg,

8 de lehet, hogy a honfoglalást megelőző vízparti téli szállásokkal kapcsolatos szőlőművelés

9 emlékét őrzik ezek az adatok. A római szőlőműveléssel kapcsolatos adataink azt mutatják, hogy a magasszintű római agrotechnika jól ismerte a domblejtők kedvezőbb mikroklímáját. A csopaki Kőkoporsódomb római pincéje

10 a kékkúti domblejtő nagy villájának szőlőleletei,

11 a Mons Aureus szőlőtelepítéssel kapcsolatos feliratai,

12

, a Mons Alma szőlőtelepítése,

13 az aquincumi présleletek

14 egyaránt ezt mutatják. Olyan esetekben, ahol nem állt megfelelő domblejtő a szőlőkultúra rendelkezésére, természetesen a rómaiak is alkalmazták a síkföldi művelést. A táci rómaikori bennszülött lakóházban talált szőlőmagvakra gondolunk itt.

15 Ilyen kényszerítő körülmény azonban a mi balatoni tájunk esetében nem állott elő, így az alább szóbakerülő mélyfekvésű szőlőművelést római örökségnek semmiképpen sem tekinthetjük. A tudomány mai állása szerint a „völgyes, mély fekvések szőlőtermesztésre kevésbé alkalmasak, mert rendszerint hidegek és a késő tavaszi és kora őszi fagyoktól gyakran sújtottak" — írja Hegedűs Ábel, Kozma Pál és Németh Márton,

16 sőt hozzáteszik: ,,a szőlő a párás környezetet nem kedveli". Balatonvidékünk esetében a rómaiak nyilván gyakorlatból tanulták meg ezt a kellemetlen igazságot. A mondottakból adódóan, a mediterraneum szőlőfajtáival, tehát a római örökséggel szemben feltételezzük azt is, hogy honfoglalóink olyan keleti fajtákat hoztak magukkal, melyek kevéssé voltak kényesek és kedvezőtlenebb körülményeket is elviseltek. Nézzük ezek után azokat az érdekes és értékes adatokat, melyekből a fenti következtetések adódtak. A XIII. század elején Turul comes a tapolcai egyház és a patak között 7 szőlőt és 2 malmot foglalt el.

17 A tapolcai középkori egyház a mai 95