A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Nyéki Károly: A Bakonytól a Jenyiszejig. Adatok Ludvig Kálmán életrajzához

minden reményünk híján, egy kevés apátiával az élet iránt, de megalkuvásra való predesztináltsággal, a hadifogoly filozofálás, sorban való megnyugvás vigasztalásával — ... egy kilométer dimenziójú"

55 táborba érkeztek. Novo-Nyikolajevszkben már másnap, a megérkezés után ellenforradalmi lázadás tör ki. Az ellenforradalmi cseh csapatok a vörösgárdista egységeket lefegyverzik, megkezdődik a fehér uralom. Május 27-én hétfőn „reggel felolvasták a parancsot, mely szabályozza a tábori rendet. Az orosz parancsnok kiadott egy rendeletet, hogy a bolseviki kormány megbukott Szibériában, az ő parancsait feltétlen végre kell hajtani, különben kíméletlen szigorral fognak eljárni." Másnap a hadifoglyok még nem eszmélnek. Május 29-én a városban kihirdetik az ostromállapotot, nem szabad a táborból senkinek kimenni.

56 Hamarosan újjáéled a színházi élet is. Június 26-án van a Próbaházasság premierje, melyben Zalka Máté is szerepel — mint színész.

57 A foglyok könyvekhez, újságokhoz jutnak. Az egyik szemtanú szerint „Ott elhatároztuk, hogy csinálunk egy irodalmi lapot »Obi táj« címen, mert a város az Ob partján állott."

58 1918 decemberének utolsó napján a tábort bevagonírozzák és új állomáshelyére irányítják. „... a tábort két részre osztották, az egyik része Barnaulba ment, míg a másik része Krásznojárszkba került."

59 Az utóbbival ment az új táborba Ludvig Kálmán is, 1919 január első napjaiban. Az új, már végleges állomás neve Krasznojarszk. A hadifogolytábort Krasznojarszk városától északkeletre hat versztnyire fekvő „Vojenni Gorodok" (katonai városka) képezte. A tábort 1909-ben kezdték építeni és 10 év alatt kellett volna befejezni. Egy gyalog hadosztály állományából, a 30. és 31. szibériai lövészezredből álló dandár, valamint a hadosztály tüzérség, vonat és lovasság elhelyezésére volt szánva.

60 Az orosz hadvezetőség nagy fogolytömegeket koncentrált a szibériai táborokba, de különösen nagy szerepet kapott ebben a krasznojarszki tábor. 1915. január 15-én összesen 4316 tisztiállományú fogoly van itt elhelyezve, ebből 2187 magyar.

61 Ez a szám a későbbiek folyamán állandóan változik. Ludvigék csoportját a VI. és VII. pavilonokban helyezik el. A táborban már korábban is élénk szellemi élet alakult ki. Különösen a tanítók szervezete volt aktív. Lapokat szerkesztettek és sokszorosítottak, modern színházuk volt és az önművelés számtalan formáját használták ki. Győzött a kultúrember ösztönös élniakarása. Ludvig hamarosan kapcsolatot talál elvbarátaival. Miközben megindítja a JENISZEJ című lapot,

62 tovább dolgozik regényén, melynek címe: batóváradi lumpok.

63 Ludvig írásai jelzéseként sohasem használta saját nevét. A regény szerzője is Diego, de a Jeniszejben megjelent írásait is így írja alá, vagy (—o) jelzéssel.

64 A batóváradi lumpok című könyvéről, mely kézzel volt írva egy kékfedelű füzetbe, a Jeniszej egyik kritikusa a lap valamelyik számában így írt: „Kezembe akadt akkor Diego: A batóváradi lumpok című könyve. Félve és óvatosan nyúltam — milyen félénken és óvatosan nyúl a gyermek a tiltott dolgok után — a kékkötésű könyvhöz. Bizonytalankodtam, mert különös ellenszenv fűz a merő kék színhez, mert mindig hidegség fut végig rajtam, ha merőkék színt nézek és erőltetett kedveskedéssel és nekibuzdulással sétáltattam végig szememet rajta. Igyekeztem megbarátkozni vele, elfelejteni, hogy nagyon megérzik rajta a nyomorúság és orosz boltok mindent átható szaga. Aztán megállt szemem a könyv szerzőjének nevén. Félénkségem lecsendesedett és eszembe jutott a szőke és kékszemű Diego, aki halkan beszél és csendesen szövődnek ajkán a beszédes szavak és sokszor hallgatag, mint nyári vihar előtt a virágos erdő. Eszembe jutott, hogy régen a kávéházak asztalainál,

65 az éjszakák lázas és tervezgető beszélgetéseiben már hallottam ezt a nevet és tudtam róla, hogy hevesvérű és rajongó, mint a lármások és nagybeszédűek, de akaratosabb és bátrabb, mint mi az éjjeli kávéházak asztalainál örökösen csak tervezgetők. Tudtam, hogy azok közül való, akik lankadni nem tudó lelkesedéssel vetik bele magukat szent terveik megvalósításába. Tudtam róla, hogy meleg vérű idealista és csak a 188 tavaszi verőfényben s az ifjúság hangjában hisz, bánatok és szomorúságok nem igen érintik lelkét. Megriasztott kissé a búshangú előszó. És elvonult szemeim előtt sorjában —mint a haldokló szemei előtt az élet — a sok szomorúság, sok, hatalmas lélektörője mostani életemnek, az idegenség, a végtelen kerítések bánata, az átkozódó szavak, amelyek mind én rám szálltak vissza. De az első hangok, a regény tavaszi szellőjében lengő szavai visszaadták nyugalmamat... És a kékkötésű könyv, amelyhez félve nyúltam, meghozta azt nekem. Elhozta a reményt, amely már keserű lemondásba hajlott, elhozta a hitet, a hinni mérés hitét és megtanított arra, hogy »akik vergődnek, azok lesznek az igazi egész emberek«... Jóleső, cirógató melegséggel futotta be a szemem az apró sorok dűlt oszlopát. És láttam Batóvárad lelket pihentető és erősítő nyugalmát, ahová a megrokkant »életcserepek«, s az élet megfáradt rajongói menekülnek, hogy kipihenjék sietős nagyotakarásukat, lázas élethajhászásukat a Cseszeg utcában, Pallingerné birsalmaszagú lakószobájában. .. Venetáner Pistát, aki hangulatosan muzsikál, s aki, hogy hangulatait írásban is megrögzítse, újságíró lett; Baróti Elzát, a szeszélyes és okos primadonnát, aki egyszer előbukkant az életből,, s mindjárt a bohémia virágos kertjébe lépett, Turul Ferencet, az izgága és fanatikus festőt, ki bejárta Parist, de hívta a hazai rög és vágyait itt akarja megvalósítani, Fazekas Mártont, a festőt az exvasutast, aki művészet-szeretetéért ott hagyta állását; Halasinét az ügyvédnét, a vágyó, nyugtalan vérű buja asszonyt, akinek »nyugtalansága voltaképpen azonos a huszadik század azon asszonyainak vergődésével, kikben nincs kellő energia ahhoz, hogy képességeiket bizonyos irányban koncentrálni tudják, sem pedig ahhoz, hogy szeretni merjenek« ;... Verő Ákost, a pesti újságírót, »A Forradalom« munkatársát, aki Batóváradra j ött pihenni, tanítani és apostolkodni. És itt meg kell állnom egy pillanatra. Magam előtt látva a szőke és kékszemű Diegot, vissza emlékezem az éjjeli kávéházak zavaros hangosságában elhangzott nevére visszagondolok hevesvérű rajongó idealizmusára és úgy érzem, hogy Verő Ákosban önmagát, a lelkét írta meg. Úgy érzem, hogy Verő apostolkodó esztéta lelke, az б lelke. Úgy gondolom, hogy azok a szavak, amelyeket Verő szájába adott, amikor az Halasinénak elmondja regényének... »ma még csak valami meghatározatlan képet látok kialakulni a lelkemben. A cselekmény még csak vibrál. Ma még nem látom egészen tisztán, csak úgy érzem, hogy valami nemes szomorúságtól átitatott érzés reflexeinek kell kifejlődnie a cselekményben.« Lelkéből sarjadzott szavak. Diego nagy akaratát és szenvedélyes álommegvalósítását érzem meg. Verő személyében az előadóterem embersűrűs várakozó feszültségében elmondott beszédjeiben. Nagy tudását, szellemi fölényét és lelkének friss tavasz szagát sejtem meg Verő megrajzolásában. Lassan kiemeltem szememet a könyvből és lelkem szerelmes ölelését küldtem a megírt, s lelkemen átfolyó tavaszba. Kedvességgel végig simogattam — mint egykor volt szeretőm bársonyos arcát — összecsuktam és úgy éreztem, hogy a kék kötésű könyv bántó kéksége mámoros rózsaszínbe színesedik. Úgy éreztem, hogy a szomorú állomásra — ahol kétségbe fúl a várakozás — messziről, ahol hajdan muzsikált a lelkem, a hit és remény kincseivel megrakottan befutott egy vonat... Natter-Nád Miksa."

66 A regény kéziratát ezideig nem sikerült felkutatni. A Jeniszejben megjelent könyvkritika azonban mindennél többet mond. Ludvig-Diego a veszprémi szerkesztőségi évekre (vagy & budapestire?) emlékezik, a Modern Dunántúl (vagy a Úttörő ?) és a köréje csoportosult fiatalok életére. A táborba valamilyen úton-módon magyar nyelvű könyvek is kerültek. Ludvig itt olvassa Herczeg Ferenc: Az aranyhegedű című világháborús regényét. A Jeniszejben rögtön kritikát is ír, hamar megvan a véleménye. Idézünk Ludvig írásából: