A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)
Sukerek Lajosné: Az MKP létrejötte és harca a hatalomért Veszprém megyében
A további feladatot az újonnan alakult termelőszövetkezetek nagyüzemi gazdálkodásának megalapozása és a tsz-ek gazdasági, politikai megszilárdítása jelentette. A párt Központi Bizottsága 1959 márciusában a szocialista építés további meggyorsítására hozott határozatot. 109 Ez a központi bizottsági ülés döntött a VII. pártkongresszus 1959 november végén történő összehívásáról is. A VII. kongresszus tiszteletére széleskörű versenymozgalom bontakozott ki az egész országhoz hasonlóan Veszprém megyében is. A kongresszust megelőző 1959. október 31-én és november 1-én megtartott megyei pártértekezleten a Megyei Pártbizottság beszámolója arról adhatott számot, hogy 1959 II. negyedévében soha eddig még nem tapasztalt eredmények születtek a megye iparában. A felajánlásokkal megnövelt negyedévi tervet is az ipar dolgozói 9,6%-kal túlteljesítették, mindenekelőtt azon cikkek esetében, amelyekre (timföld, alumínium, műtrágya, bauxit, barnaszén) a népgazdaságnak szüksége volt. A versenylendület következtében egy év alatt 11,2%-kal nőtt a munka termelékenysége. A megye vállalatai 30%-kal teljesítették túl az export tervet. A kongresszusi verseny időszakában, 1959 tavaszán alakultak meg a megyében az első szocialista brigádok. A termelési eredmények elérésén túl vállalták a politikai, szakmai tudásuk és általános műveltségük fejlesztését, és azt, hogy példamutatóan élnek mind a kollektívában, mind a magánéletben. A megyei pártértekezlet idejére 205 brigád küzdött a szocialista címért. 1959. október 31-én a Megyei Pártbizottság azt jelenthette a megyei pártértekezletnek: „Miután az ellenforradalmi lázadást levertük, a rendet helyreállítottuk, történelmi jelentőségű feladatot oldottunk meg Veszprém megyében... minden fontos területen érvényesül a munkásosztály vezető szerepe. .. Soha nem volt ilyen őszinte és nyílt a párt és a dolgozó tömegek kapcsolata, mint amilyen a jelen időszakban." A pártértekezlet minden fő területen értékelte az ellenforradalom utáni 3 éves fejlődést. Az iparfejlődés, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezésének — a megyében már csaknem befejezettnek tekinthető — történelmi jelentőségű sikereinek elemzésén túl, áttekintette a párt újjászervezésének, majd továbbfejlődésének tapasztalatait. Megállapította, hogy Veszprém megyében egészségesen fejlődött a párt, 12 401 tagja és tagjelöltje van. Ebből 1205 fő a tagjelöltek száma. A párttagság összetétele a következőképpen alakult: eredeti foglalkozás szerint a párttagok 69,4 %-a munkás, ebből üzemi munkás 5040 fő, a párttagság 40,6 %-a. A paraszt párttagok száma 1346 fő, az ossz párttagság 10,9 %-a. A tavaszi nagy tsz szervezés során jelentős részük tsz tag lett (1058 fő), az össztagság 8,6 %-a. Az értelmiségiek közül 807 fő a párttagok száma (6,5 %). A párt erejének forrása egységében rejlik. Az elmúlt 3 év alatt elért sikerek alapja az volt, hogy a párttagok azonos nézeteket vallottak és egyformán cselekedtek. A demokratikus centralizmust megsértőkkel szemben a Megyei Pártbizottság keményen járt el. A Megyei Pártértekezlet jóváhagyta és megerősítette a Megyei Pártbizottság 1956. november 7-e óta végzett munkáját. Úgy határozott, hogy növelni kell a párt vezető szerepét az élet minden területén. Be kell tartani a pártélet lenini normáit, következetes harcra van szükség az eszmei, a politikai és a szervezeti egység megszilárdításáért. Az ideológiai tevékenység folytatását határozta el a Megyei Pártértekezlet mind a revizionista, mind a szektás, dogmatikus nézetek, megnyilvánulások ellen. Az eszmei zűrzavart sikerült felszámolni. A forradalom és az ellenforradalom kérdésének elvi tisztázása a lakosság nagy többsége körében megoldódott. Az osztályellenség hatására azonban elszórtan találkozni lehetett még nyílt nacionalista és szovjetellenes kijelentésekkel is, amelyek főleg a hazánkban tartózkodó szovjet csapatok ellen, az álhazafiság és a semlegesség jelszavai alapján jelentkeztek. Szektás, dogmatikus nézetek egyeseknél értelmiségellenességben, a pártonkívüliekkel szembeni bizalmatlanságban, szövetségi politikánkkal szemben fenntartásokban nyilvánultak meg. A pártértekezlet a kétfrontos harc folytatását határozza el. Ezen túl az értelmiség, különösen a pedagógusok mar370 xista—leninista nevelésének fokozását jelölte meg az ideológiai front kiemelkedő feladatának. Igen nagy szerepet kapott a pártértekezleten a tömegszervezetek helyzete, szerepük növelése. A pártértekezlet úgy értékeli a pártszervezeteknek a tömegszervezetekkel való kapcsolatát, hogy azt „a megyében őszinte bizalom hatja át, megszüntettük a parancsolgatást, utasítgatást és a párt befolyását a tömegszervezetekben dolgozó kommunistákon keresztül érvényesítettük." A szakszervezetek taglétszáma meghaladta a megyében a 83 000 főt. Feladatul szabták, hogy a politikai nevelőmunkában, különösen a vidékről bejáró dolgozók, valamint a munkásszállásokon lakók körében kell javítani munkájukon. A KISZ helyesen közvetítette a párt szavát a fiatalokhoz. Taglétszáma elérte a 13 000 főt. Eredményesen mozgósította a fiatalokat a szocialista munkaversenyre. 131 ifjúsági brigád dolgozott ekkor az üzemekben, közülük több országos hírnévre is szert tett. Derekas munkát végeztek az ifjúsági brigádok a tsz szervezésben, eredményesen segítették a tsz istállók építését. A pártértekezlet felhívta a kommunisták figyelmét arra, hogy megkülönböztetett figyelemmel forduljanak az ifjúság felé, minden területen segítsék, támogassák a KISZ munkáját. A Hazafias Népfront tevékenységét is pozitívan értékelte a pártértekezlet. Örvendetesnek tartotta, hogy sok olyan személyt mozgósít, akiket más módon nem lehetne bevonni a munkába. Különösen kiemelkedő munkát végeztek a Népfront szervei és aktívái a tanácsválasztás időszakában, valamint a községfejlesztési feladatok megvalósításában. Javításra szorult még a Népfront munkája a termelőszövetkezetek megerősítése terén. A pártszervezetek és minden kommunista fontos feladatának tartották a tanácsok tekintélyének növelését, munkájuk segítését. A tanácsok dolgozzanak nagyobb határozottsággal a tsz-ek megszilárdításáért, foglalkozzanak nagyobb gonddal a helyi ipar fejlesztésével — ezekre a kérdésekre hívta fel a pártértekezlet a tanácsokban dolgozó kommunisták figyelmét. A Megyei Pártértekezlet tehát nagy figyelmet fordított a párt tömegkapcsolatainak erősítésére. Meleg szavakkal emlékezett meg a tanácskozás a munkásőrség pozitív szerepéről, melyet a konszolidáció segítésében végeztek. A jó kiképzés mellett az egységekben folyó politikai munka fejlesztést jelölte meg a munkásőrség fő feladatának. Az ipar területén a 3 éves terv sikeres befejezését, a munkatermelékenység emelését, az önköltség csökkentését és a termékek minőségének javítását, valamint a szocialista brigádmozgalom fejlesztését határozta meg a pártértekezlet. A mezőgazdaságban a szocialista átszervezés befejezésének megszabásán túl, a fő figyelmet a tsz-ek politikai és gazdasági megerősítésére fordították. Hangsúlyozták, hogy minden tsz-ben létre kell hozni a pártszervezetet, bátrabban kell soron kívül felvenni tagokat, mindenekelőtt a kislétszámú szervezetekben. Ebben az időben a 267 tsz-ből 195-ben volt a megyében már pártszervezet. A fenti határozat nagyon indokolt volt, mert a tsz pártszervezetek többsége igen kis létszámú volt, 138 helyen 10 tagnál kevesebből állt a pártszervezet. A VII. kongresszusig nemigen éltek a pártszervezetek a soronkívüli tagfelvétel lehetőségével, mindössze 49 főt vettek fel. KISZ szervezet 226 tsz-ben működött. A régi tsz-vezetők mellett nagyon sok szorgalmas, tekin télyes, becsületes embert választottak a szövetkezetek elnö" kének, vagy vezetőségi tagjának. Az elnökök — akik közöt" 156 középparaszt volt — többsége nagy igyekezettel, szorga* lommal, élettapasztalatainak felhasználásával igyekezett aszövetkezetek irányítását megoldani és közülük igen sok rövid idő alatt elismert vezetővé nőtt ki. Igen örvendetes, hogy szövetkezetek követelték a szakembereket, míg azelőtt nemigen akarták elfogadni. 1959 végén 159 tsz-ben volt megfelelő képességű szakember és az elnökök közül is 73 végzett valamilyen szakiskolát vagy szaktanfolyamot. A szövetkezeti tagok szorgalma, párosulva a párt és kormány segítségével, már 1959-ben meghozta a maga eis"