A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Veress D. Csaba: Veszprém megye felszabadításának története (1944. december 3.–1945. március 30.)

kezdték a visszavonulást Lesencetomaj és Zalaszántó irányába. A szovjet 35. lövész hadtest a Sümeg—Tapolca vasútvonalra merőlegesen támadott DNy-i irányba és üldözte a Zalafolyó felé menekülő német IV. SS páncélos hadtest csapatait. A visszavonuló német csapatok, a 9. SS páncélos hadosztály és az 1. páncélos hadosztály a kehidai hídon át özönlöttek Zalaegerszeg felé. Visszavonulásuk biztosítására a magyar „Szent László" hadosztály csapatait vetették harcba. A Zalaszántó—Kehida közti utat védő „ejtőernyős-zászlóalj" (pk. Ugrón István százados) Zalaszántó védelmekor bekerítésbe került, mivel déli szomszédja, a 3. lovas hadosztály egyik ezrede korábban visszavonult. A bekerítésből kitört ejtőernyősöket Vindornyalakon újra bekerítették a szovjet csapatok. A súlyos harcokban a magyar ejtőernyős katonák 60%-a elpusztult. A Kehidánál levő Zala hidat a „Gránátosezred" 1. százada védte. A harcban a század teljesen elpusztult. Március 27-én és 28-án a német IV. SS páncélos hadtest csapatai a Zala Ny-i partján igyekeztek új arcvonalat létrehozni Zalaszentgrót és Kustány között. (A német arcvonal további vonala ÉNy-i irányban: Zalavég—Csehimindszent— Csipkerek, ettől kezdve áttörés.) A IV. SS páncélos hadtesttói jobbra az I. lovas hadtest épített ki védelmi állásokat: Keszthely K-i széle—Cserszegtomaj É-i széle-—Karmacs ÉK-i széle—Kustány É-i széle. A Keszthely K,—Kustány között levő szakaszt a német 23. páncélos hadosztály szállta meg, amely már csak nevében volt páncélos hadosztály. Március 20—28-a között, a Balaton ÉNy-i partvidékén végrehajtott visszavonulása során összes harckocsiját 7 db P-IV, 7 db P-V, egy rohamlövegét és 7 db páncélvadászát elvesztette. A 6 zászlóaljból álló hadosztály 12 db nehéz páncéltörő ágyúval, egy rohamlöveggel és három páncélvadásszal volt ellátva március 28-án. Tüzérsége: 4 könnyű- és 4 nehéz üteg. A 23. páncélos hadosztály bálszárnyán, a magyar Szent László hadosztály (Kustány—Bucsuszentlászló szélességben), azon túl pedig a 3. lovas hadosztály foglalt el védőállásokat. Az így felfejlődött I. lovas hadtestre komoly feladat várt. Nekik kellett feltartóztatniok a Sümeg—Ederics szélességben, DNy-i irányban támadó szovjet 27. hadsereget. (35., 37. lövész hadtestek, 18. harckocsi hadtest és 5. gárda lovas hadtest.) Az ő védelmi vonalaik biztosították a Nagykanizsa tér-, ségében harcoló német 2. páncélos hadsereget, mely március 28-án kezdte meg a visszavonulást Zalaegerszeg irányába. A hadtest erősen leharcolt csapatai ezt a feladatot csak jelentős megerősítésekkel voltak képesek teljesíteni. Ezért március 28-án az I. lovas hadtest alárendeltségébe utalták a „Steyer műszaki záróosztagot" (35., 36. erőd-ezred), továbbá a 16. SS páncélgránátos hadosztály páncélos alakulatát, a a magyar 213. és 217. erőd géppuskás zászlóaljakat, két erőd páncéltörőágyús századot, 191. hadsereg közvetlen rohamlöveg dandárt és a 78. páncélvonatot. Az így jelentősen megerősített I. lovas hadtest sem volt képes a szovjet csapatok támadásának ellentállni. Március 28-án reggel a szovjet csapatok megkezdték a támadást. A 37. lövész hadtest csapatai Nemesvita—Balatongyörök térségében támadtak. A főcsapás azonban Zalaszentlászlónál érte a 23. páncélos hadosztály védelmi vonalait. A 35. lövész hadtest csapatai Karmacsnál átszakították a németek főellenállási vonalát és onnét törtek D-i irányba, Keszthely felé. A reggeli órákban a szovjet csapatok többirányból benyomultak Keszthelybe és a 23. páncélos hadosztály csapatainak többszöri ellenlökése ellenére, a várost felszabadították. A 23. páncélos hadosztály főerőinek visszavonulását a városból, a Hévíznél harcoló német csapatok biztosították. Március 29-én reggel csak akkor vonultak vissza Alsópáhok felé, amikor a Keszthelyről visszavonuló csapatok már elérték Zalaapátit és a Zala mögé vonultak viszsza. Alsópáhok községben a visszavonuló német csapatok utóvédharcai másnapig, március 30-án reggel 8 óráig tartottak. Reggel 8 órakor a szovjet csapatok felszabadították Alsópáhokot. A községben jelentéktelen harcok folytak, ennek során 3 szovjet, 2 német katona és 3 polgári személy halt meg. 1945. március 30-án délelőtt Veszprém megye területének felszabadítása befejeződött. Öt nappal később, 1945. április 4-én a szovjet Tájékoztatási Iroda a következőket jelentette: „Az 1945. március 16 és április 4-e közötti időben végrehajtott előretörés következtében a 2. és 3. Ukrán Front csapatai befejezték Magyarország egész területének felszabadítását a német megszállóktól." A szovjet 3. Ukrán Front és a német „Dél"-hadseregcsoport hatalmas erői vívták harcukat Veszprém megye területén. A megye sok háborús vihart megért földjét története során még nem tiporták ilyen hatalmas, harcosok százezreit és hadigépek tízezreit mozgató hadseregek. A II. világháború egyik nagyon jelentős hadiesemény sorozata zajlott le a megye területén. Itt tört el a német „Dél"-hadseregcsoport gerince, a német hadsereg elit hadosztályai, a 6. SS páncélos hadsereg válogatott és kiválóan felszerelt csapatai teljesen tönkrementek a szovjet seregek csapásai alatt. Hiába volt Guderiannak, a német vezérkar főnökének drákói parancsa, hogy álljanak meg a visszavonuló német hadosztályok és tartsák állásaikat, mert „Itt már a Birodalom határairól van szó!" A szovjet tüzérség pergőtüzében reménytelen volt minden ellenállás és a rohamra induló szovjet harckocsikat nem tudta már feltartóztatni a testileglelkileg megtört német katona. A német hadtörténészek írják, hogy a Veszprém megyében harcoló német csapatok, köztük Hitler testőr-hadosztálya, „amelyekben jobban bízott, mint a kősziklában, nem állták meg a helyüket: elfogyott erejük, és hitük!" (Tippelskirch.) „A húr túlfeszítéséért felelős német vezér büntetésből elrendelte az érintett SS erők seregtestjelzését feltüntető »kardíszek« letépését." (Adonyi.) És a magyar csapatok? Beregffy nyilas hadügyminiszter március 19-i rendeletében írja: „Több alakulatnál tapasztaltam, hogy némán, szomorúan menetelnek ... A háborút letört lelkületű, szomorú csapatokkal nem lehet megnyerni !" Nem is lehetett... A „DéF'-hadseregcsoport a Veszprém megyében elszenvedett döntő vereség után, miután a Rába vonalat is kénytelen volt feladni, már csak arra törekedett, hogy lehetőleg épségben visszavonja demoralizálódott csapatait az osztrák határon előzőleg kiépített védelmi állásokba. Azóta kerek negyedszázad telt el. És jönnek új esztendők, egyre távolabb került tőlünk az 1945-ös esztendő tavasza... Az idő távolodhat, de az emlékezés nem múlhat el azok iránt, akiknek tízezrei áldozták életüket, testi épségüket azért, hogy valóra váljon népünk legjobbjainak évszázados álma. Felszabadulásunkra emlékezve, tisztelettel adózunk a felszabadító szovjet hősök emlékének. Veress D. Csaba 21* 323