A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Veress D. Csaba: Veszprém megye felszabadításának története (1944. december 3.–1945. március 30.)

Január 29-én délelőtt jelentette a 3. Magyar Hadsereg parancsnoksága, hogy Székesfehérvárról menekülő tömeg özönlik Várpalota és Veszprém irányába. Felszólították a veszprémi polgári hatóságokat, hogy a menekültek befogadásáról és legalább egy meleg levessel való élelmezéséről a város és a járások azonnal gondoskodjanak.

65 Február 28-án elrendelték a zirci járás községeiben, hogy az őslakosság minden személye után egy-egy Fehérmegyéből idetelepített személyt be kell fogadniok.

66 Ennek következtében pl. Zircen 838 fő menekült volt, Pápán pedig a városban elhelyezett menekültek száma 11 226 főre emelkedett.

67 A menekültekkel kapcsolatos tragikus zűrzavar súlyos közegészségügyi problémákat okozott. Félelmetesen megnövekedett a járványveszély, az eltetvesedés, és a kiütéses tífusz rohamos terjedése. Veszprém város polgármestere március 4—15-e között „tisztálkodási hetet" rendelt el. Szigorú utasításokat adtak ki a házak és az utcák megtisztítására. Március 15-ig minden szemétgödröt, pöcegödröt, trágyagödröt ki kellett tisztítani, illetve az elhagyott katonai szálláskörleteket ki kellett takarítani. Szigorú ellenőrzést rendeltek el a testi tisztaság ügyében. Akit tetvesnek találtak és nem vetette alá magát a fertőtlenítésnek, súlyos büntetést kapott. Pl. a nyilvános óvóhelyekről kitiltották.

68 Ilyen körülmények között érthető a megye lakosságának ellenállása a kiürítéssel szemben. 1945. január 31-én jelenti a m. kir. politikai rendőrség egyik detektívje a rendőrség országos felügyelőjének, hogy Pápa városában „A kiürítéssel kapcsolatban túlnyomórészt az az elhatározás, hogy a várost nem hagyják el csak akkor, ha erőszakkal kényszerítik annak elhagyására." De másutt is hasonló volt a helyzet. Március 1-én jelentette a zirci főszolgabíróság, hogy a községben önként kitelepülő nincs. A községben levő 434 hadbavonult hozzátartozója és a községben levő 838 menekült közül csak egy öttagú székesfehérvári család hajlandó önként menekülni, „míg a többiek csak karhatalommal telepíthetők ki."

69 A polgári lakosság erőszakos kitelepítése Németországba végül is nem sikerült. A március 16-a után meginduló szovjet támadáskor csak azok menekültek, akik akartak. Hogy mi várt rájuk a Német Birodalom területén, azt dr. Rimaszombati Imre nyilas főispán saját bőrén tapasztalhatta. Rimaszombati ugyanis március 23-án, az utolsó nap menekült el feleségével a főispáni hivatal állami személygépkocsiján. A határhoz érve német katonai alakulat állította meg őket és egy elismervény fejében elkobozták a gépkocsit, őket pedig egy közeli osztrák faluba toloncolták. A nyilas főispán első éjszakáját a Német Birodalom területén egy tyúkólban töltötte felesége társaságában. Az illúziót vesztett nyilas vezetőember (volt zirci ügyvéd) elkeseredettségében visszafordult és néhány nap múlva Veszprémben jelentkezett a demokratikus magyar hatóságoknál.

70 A kiürítés tehát nem sikerült, illetve csak részben. Az 1927—1930. évfolyamokbeli levente-fiatalokat ugyanis jelentős százalékban elhurcolták Németországba. Február közepén a főispáni hivatal utasítására a járási főszolgabírók felhívták a községek jegyzőit, hogy az összeírt leventék (1927—1930. évfolyambeli fiúgyerekek) február 21ére legyenek indulásra készen, ötnapi élelemmel felszerelve. A községek gondoskodjanak szalmáról és tűzifáról, illetve a vagonokba rakható vaskályhákról. Február 25-én a főszolgabírók értesítették a községeket, hogy 28-án délelőtt 10 órára a leventéket szállítsák a kijelölt vasútállomásokra. Az útnak indított leventékről egy névjegyzéket az átvevő német katonai szervnek adjanak át, a lemaradozó leventéket pedig karhatalommal szedjék össze.

71 Sok ezer 15—16—17 éves fiút indítottak útnak a vak bizonytalanság felé, mert a Birodalom vezetői reménykedtek, hogy évekig eltart a háború és akkor szükség lesz még ágyútöltelékre. A kétségbeesett és elfásult lakosságot a megyei nyilas sajtó kezdetben hisztérikus hangnembe csukló újságcikkekkel igyekezett felvillanyozni és kitartásra bírni. December 13-án jelent meg a „Veszprémvármegye" című hetilapban ez a „lelkesítő" hangú újságcikk; „Kitartás magyarok! Azért is — kitartás! Messzi tekint a szemünk a magyar jövőben! Jelenünk parancsa jelszavunk: kitartás! Harc a győzelemig! Csak egy perccel tovább! Férfi, asszony, gyermek, vésd a szívedbe, csak egy percen múlik, csak egy perc a végzet! Ki bírja hát tovább! Már hallom a győzelmi éneket! Már látom a Hungarista légiók dübörgő felvonulását az új Európa, s benne a Hungarista Birodalom új, tiszta hónába: honalapításra!" Mikor a lelkesítésnek ez a formája már nem volt célravezető, a nyilas polgári és katonai szervek a legdurvább módszerekkel igyekeztek a lakosság „defetista" hangulatát letörni. A terror-akciókat a Nyilaskeresztes Párt fegyveres alakulatára, a Fegyveres Nemzetszolgálatra bízták. 1945. február 16-án a veszprémi rendőrség alosztálya jelentést tett a szombathelyi rendőrkerület parancsnokságának, hogy a „Fegyveres Nemzet Szolgálat tagjai 1945. február 16-án hajnalban a város piacterén egy honvéd ruhába öltözött személyt felkoncoltak. A felkoloncolás törvényességét megállapítani nem sikerült, mert az FNSZ minden felvilágosítást megtagadott."

72 A felkoloncolt magyar katonát kitették közszemlére a Piac térre (jelenlegi Vörös Hadsereg tér) és napokon át otthagyták, egy fára felkötve a holttestet. Az iskolásgyerekek nem mertek a borzasztó látvány miatt a téren végigmenni, s a lakosság tiltakozása ellenére sem szállították el a hullát csak akkor, amikor már közegészségügyileg is veszélyesnek minősült. Ugyancsak februárban egy magyar tizedest akasztottak fel Tihanyban nyilvánosan, az összeterelt polgári lakosság előtt a jelenlegi Állami Gazdaság udvarán. Ok: kémkedett az oroszoknak, átjárt hozzájuk a Balaton jegén és elárulta a Tihany körül beásott ütegek helyét. Február közepén példátlan tömegmészárlást hajtottak végre Várpalota mellett. Tizennégy várpalotai cigányt, férfiakat és nőket egyaránt, a Várpalota és Inota között levő Grábler tó melletti akácosban agyonlőttek. A kivégzést két asszony élte túl. A tömegmészárlás oka a vád szerint: a cigányok összejátszottak a Székesfehérváron levő oroszokkal.

73 Február 11-én Balatonalmádiban játszódott le egy jellemző epizód. Az esetet a nyilas Belügyminisztérium bizalmas belpolitikai „helyzetképe" örökítette meg az 1945. február 16-i 3. pontban: „Balatonalmádi községben Sarvejcz János, volt balatonalmádi lakos gépkocsivezető, a nyilaskeresztes párt helyi vezetője, a község lakosságát állandóan hatalmával fenyegette, önhatalmúlag bevezette a botbüntetést, polgári egyéneket és katonákat botoztatott meg. Ha egy katona megjelent Balatonalmádi községben és ott alakulatát kereste, Sarvejcz megbotoztatta. Sarvejcz február 11-én Garami Sándor balatonalmádii lakos fegyveres nemzetszolgálatost is meg akarta botoztatni. Garami Sándor Sarvejczet hasbalőtte, Sarvejcz meghalt. Garami Sándor pedig beállt az egyik német SS kötelékbe."

74 Március 15-én hajnalban a veszprémi Fegyveres Nemzetszolgálat tagjai újabb nyilvános akasztást rendeztek Veszprémben. Néhány nappal előbb Alsóbozsod-pusztán bujkáló zsidó munkaszolgálatosokat fogott el a Fegyveres Nemzetszolgálat egyik alakulata. Az elfogottak közül 12 zsidót a helyszínen agyonlőtték, egyet pedig Veszprémbe szállítottak, az FNSZ főhadiszállására, az ún. „zsidó iskolába". Március 15-én hajnalban, a már valószínűleg előzőleg agyonvert szerencsétlen embert, alsóruhára vetkőztetve a Piac-térre hurcolták és a nyilvános illemhely felett levő egyik fára akasztották, nyakába gyalázkodó szövegű táblát kötve. A város jobbérzésű vezetői tiltakoztak dr. Rimaszombati Imre főispánnál, aki végül is, a március 15-i nemzeti ünenepre való tekintettel, a délután folyamán a hullát elszállíttatta. A nyilas terroristák mellett a német Gestapo is tevékenykedett Veszprémben. Február 20-án a városi rendőrkapitányság (Rosos-kúria) fogdájába zárt három szerb szökevényt —• akik valamilyen németországi koncentrációs táborból voltak szökésben hazájuk felé — a Gestapo elhurcolta, 298