A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Sági Károly: Magyar néphagyományok a második világháború katonáinak tudatában

276. Zalaegerszegen nagyszombatról húsvétra virradó éjszaka szokásos a „határjárás". Ennek előzménye a helyi hiedelem szerint az, hogy a kanizsai török basa szerette volna elfoglalni Zalaegerszeg várát. Egyesek elárulták a török basának, hogy a feltámadási körmenetben a vár őrsége is részt vesz, meg az egész polgárság is, tehát, ha a basa rajta üt a körmeneten, el tudja foglalni a várat is. Mások viszont a várkapitánynak árulták el a basa tervét. A körmenetben valóban ott volt mindenki, de a ruha alatt fegyvert vittek. A basa katonáit csúfosan megverték a jól felkészült magyarok. Ennek emlékére azóta nagyszombat este a „kálvária dombtól" elindul 15—20 puskás és egész éjjel járják a határt. Közben természetesen szorgalmasan látogatják a pincéket is. Húsvét vasárnapján a templomnál gyülekeznek reggel és díszlövések leadása után oszlanak szét. — Ekler Károly, rk. fm. 1923, Zalaegerszeg. 277. Nagyszombaton délig böjtölnek. Délben senkinek sem szabad felkelni az asztaltól, ezért előre mindent oda készítenek. Ha valami leesik, azért sem hajolnak le. A férfiak a sapkájukon ülve fogyasztják el az ebédet. Mindez azért van, hogy „jól költsenek a tyúkok". — Sata Mihály, rk. villanyszerelő, 1923, Pécska. HÚSVÉT VASÁRNAPJA 278. Húsvét vasárnapján, úrnapján, meg a „keresztjáró napokon" szokásos az ún. „határjárás". Ezeken a napokon még a mise megkezdése előtt harangozással adnak jelt a híveknek. A templomból kihozott zászlókat a lányok viszik, míg a nyeles keresztet a legények. Gazdagabb legények lóháton előre nyargalnak. A menet ezek után indul. Pap karingben van. Bejárnak egy határrészt, a pap itt megszenteli a vetést. Ebből a megszentelt vetésből mindenki szakít egy marokkal, amit az imakönyvbe tesznek el. Az úrnapján tartott „határjárás" alkalmával virágot szoktak szedni, amiket az úrnapi „kikerülés" alkalmával az oltáriszentség elé szoktak szórni. — Skovrán Aladár, rk. tisztviselő, 1924, Csikszentsimon. 279. Húsvét napján reggel van a „határkerülés". Reggel korán két csoportban összegyűlnek a templom előtt. Egyik csoport a pappal, kereszt alatt „gyalog megyén", a másik rész lóháton megy, de ezek is visznek keresztet magukkal. A kereszteken egy-egy „kalácsperec" van. Elindulnak, „mint amikor búcsúra mennek". A gyalogosok és lovasok más-más úton mennek és a „határkapunál" találkoznak. Itt egy kereszt van felállítva. Több falu lakói gyűlnek ide ilyenkor öszsze. Pap áldást mond a határon „és jó termésért imádkozik". Hazafelé menet arra mennek a lovasok, amerre a gyalogosok jöttek ki, és fordítva. A falu széléhez érve, megszólal a harang. A két csoport egyszerre ér a templom elé. A templom előtt a pap imát mond és beszédet tart. „Az órálást egy megszokott ember vezeti", aki a lovasok vezetője volt. Az „órálás" lényege egy ima, amit egy tekintélyesebb gazda szokott elmondani. „Inspektor" a határbíró neve. Határkerüléskor a lovasokkal megy, hogy azok kárt ne tegyenek a veteményekben. Ő jelöli ki a menetvonalukat. — Ambrus István, rk. szabó, 1923, Gyergyócsomafalva. 280. „A határkerülés kezdetlegessége a tatárdúlásra nyúlik vissza." A hívek húsvét vasárnapján reggel 8 órakor a templom előtt gyülekeznek össze. Vannak, akik lóháton jönnek, vannak, akik gyalog jönnek. Első harangozáskor felkészülődnek, második harangszókor összegyűlnek és a „két harang összehúzására" megindulnak. A lovasok két egyházi zászlót és egy feszületet visznek magukkal. A feszületen ún. „kókonya kenyér" van felakasztva. Ugyanekkor indul el a gyalogmenet „egyházi zászlókkal és kereszt alatt". A menet a falu határán halad végig és az ún. „határkeresztnél" gyülekezik. „Határkereszt" több falu határainak találkozásánál van felállítva. Minden község „határkerülői" községükkel szemben állnak fel. Itt minden évben a „soros" elmondja az „órálást". „Adjunk hálát Istennek, Isten ő szent felségének, hogy megadta értünk Krisztus Urunk feltámadásának szent ünnepe napját. Ezért kérjük Isten Ö szent felségét, hogy mezeinken lévő és való veteményeket jégesőtől, ragyától, sáskától, csillagok mérgétől megtartván, megőrizvén, sok szegény atyánkfia kezébe juttassa, hogy ebből a szegényeknek bőségesen adakozhassunk, kegyesen engedje." Az „óráló" megemlékezik a pápáról, egyházi rendről, királyokról, hercegekről, és kéri az Istent, hogy egymás közti békés megegyezést engedje meg. Rossz betegségben szenvedőkről, bélpoklosokról, pogányokról szintén megemlékezik, valamint a tömlöcben szenvedőkről és a katolikus hitért üldözést szenvedőkről sem feledkezik meg és kéri az Istent, hogy ezek hazájukba mielőbb hazatérhessenek. Kéri, az egész világon szűnjék meg a bűn és bálványimádás. „Ezért kérjük a mai napon feltámadott áldott Úr Jézus Krisztust és vele együtt édesanyját, Máriát, háromszor mondván: Uram Jézus, Uram Jézus, Uram Jézus, Mária, Mária, Mária, hálád legyen, hálád legyen, most és mindörökkön, örökké, Ámen!" A pap, aki a gyalogosokkal jött ki, megszenteli a keresztet. Ekkor a községek vezető eleje jönnek és egymásnak kezet nyújtván, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak. A lányok ezalatt rozsot szednek és abból koszorút kötnek és ezzel díszítik fel a zászlókat és kereszteket. Egymástól búcsút véve „Álleluját" énekelve, elindulnak haza. Kisebb gyerekek a lovasokat kísérik és azok után futnak. A menet virágokkal díszített utcán megy a templom elé, ahol a pap ünnepi beszédet tart. Itt ismét elmondják az „órálást". (Ez ugyanaz, mint a „határkeresztnél" volt.) Ezt ünnepi szentmise követi. — Rokay Alajos, rk. fm. 1923, Gyergyócsomafalva. 281. Csík megyében szokásos az ún. „határjárás". Határjárás egyházi cselekmény az elbeszélő szerint, a templomból körmenetben mennek ki a földekre és a pap megszenteli a vetést. — Bálint Jenő, rk. fm. 1923, Csíklázárfalva. 282. Régebben húsvétra virradó éjjel mentek ki éjfélkor a gazdák a „határt megkerülni". Ezt hívták „határkerülésnek". Ekkor búzából koszorút kötöttek és hazatérve bevitték ezt a templomba, ahol a pap megszentelte ezt. „Jobb termés miatt csinálták ezt és a jég ellen is mentesített." — Fekete István, rk. fm. 1923, Csíklázárfalva. 283. Határkerülésről hallott, de ez csak a katolikusoknál van meg, az elbeszélő pedig református vallású. — Fülöp Gyula, ref. cipész, 1923, Páva, Háromszék megye. 284. Húsvét napján a gazdák is szoktak menni a határba. Lelépik, esetleg le is mérik földjeiket. — Péter Tibor, rk. erdőőr, 1923, Bárót, Háromszék megye. 285. Húsvétkor szokásos a „buhuzás". Húsvétra virradó éjjel a legények egy helyen alusznak, valamelyik istállóban. Éjfélkor elindulnak és sorra járják a házakat. Egyikük az ajtó előtt jó hangosan mondja: „Keljen fel kedves gazd'uram, mert a kútágas fut hátra a kertben! Buhu!" A többi legény kórusban rávágja: „Buhu!" A gazda kinyitja az ajtót, mire a legények beöntenek vagy 3—4 veder vizet. A gazda is felkap egy vedret és iparkodik leönteni a legényeket. Pár legény elbújik hátul az udvarban, a többiek feléjük szaladnak menekülést színlelve. Ezek az elbújt legények jól nyakonöntik a gazdát. — Szász Kovács Pál, ref. fm. 1923, Genyeszeg. 286. Húsvétra virradóra hajnalban a kis- és nagykapu közti „kapuzávéra" fenyőfát szögeznek. Azt papírlapokkal, pirostojásokkal, aranyozott és ezüstözött fenyőtobozokkal díszítik fel. Legények nemcsak a lányoknál, hanem a papnak, tanítónak, bírónak stb. is tesznek. Versenyeznek, ki teszi a szebbet, nagyobbat, díszesebbet. — Csernátoni Lajos, ref. tisztviselő, 1923, Székelykövesd. 287. Május l-re nem állítanak májusfát, csupán húsvét vasárnapra raknak ki „ződ ágat". „Ződ ágnak" egy szép, fiatal fenyőfát vágnak ki nagyszombat napján. Ezt kifújt belsejű pirostojásokkal és szalagokkal díszítik fel. Ezt a feldíszített fát rendesen a „kapuzávéra" teszik. Székely kapu van náluk. (A fát rendesen hajnalban teszik ki, amikor már járnak az utcán. Ez az ellopás ellen van. Nem mondják meg, de a lány tudja, hogy ki állította a fát. A „ződ ágat" állító legény húsvét másodnapján elmegy és meglocsolja a lányt. Megvendégelik, a legény pirostojást kap és a fa állításáért külön egy kendőt. — Simon Dénes, rk. fm. 1923, Csókfalva. 288. Húsvét napján napfelkelte előtt megmosakszanak a lányok, hogy „ne legyenek szeplősek". — Somogyi Károly, ev. őrmester, 1920, Békéscsaba. 256