A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Berta István: Egy mesterember életútja. Budai József pápai ácsmester emlékkönyve

sem ismerek; a legnagyobb sajnálatomra. De ha minden lengyel úgy beszél, mint ő beszélt, akkor csak a madarak éneke, nyelvjárása lehet kedvesebb zengzetesebb. Hanem nagyon rosszul lettem már itten. 17-én 39° lázam volt, és e naptól fogva állandóan 41 1/2—40° között váltakozott a hőmérő jelzése. Fájdalmat semmit sem éreztem. Életemben sosem éreztem magamat jobban, de enni, vagy inni, vagy bármely testrészemet megmozdítani nem tudtam, de aludni tudtam egy keveset. Amíg kedves orvosnőm komoly ábrázattal és figyelemmel vizsgált többször naponta, én magam semmibe sem vettem, csak azt nem értettem miért mondotta fel testem minden része a szolgálatot. Végre 8 napi vizes lepedő, naponta 3 szór belém öntözött tejes konyak megtörték a kór erejét. Nyolc napi fájdalom nélküli tehetetlenség után könynyebben lettem. Mondhatom ha bármi ágon rokonságba lettem volna a nevezett orvosnővel, nem lehetett volna boldogabb örömben, és míg osztályában voltam mindent elkövetett, hogy magamat összeszedhessem, meggyógyuljak, ami részben sikerült is fáradozásai után. Itten tartózkodásom alatt történt, hogy több hadosztályhoz kipótlások mentek a frontra a birodalomból. Mire eljutottak Jaroszlauig a legénységnek több mint 70%-át kórházba kellett hozni és ilyen 12 z/ászló/alj volt. Ezek többnyire fiatal korúak voltak, és úgy pusztultak a kórházakban, mint ősszel a legyek. Ugyancsak itt-tartózkodásom alatt értesültem, hogy ezredünk, a 312 h/onvéd/ gy/alog/e/zred/ az erdélyi frontra lett irányítva, közben Lúgoson fognak kiegészülni. Itt említem meg, hogy mikor szept. 12-én eljöttem a frontról, láttam messziről Istvánfy ale/zredes/t, de ő nem látott. Később értesültem, hogy nem régi ezredéhez, hanem a 314. ezr/edhez/ lett helyezve. Okt. 8-ig maradtam Jaroszlauba, ekkor mi könnyebb betegek ismét vonatra lettünk helyezve, hogy beljebb jöjjünk az országba. Sok helyen iparkodtak bennünket elhelyezni, de nem sikerült. Sátoraljaújhely, Debrecen, Kolozsvár innét Budapest, Komárom, Győr, Zágráb, Szombathely; innét már biztosra mentünk Sopronba. Okt/óber/ 12/-én/ érkeztünk, azonnal táviratoztam haza katonai igazolványért, amit Juliska nővérem okt/óber/ 13 /-én/ meg is hozott személyesen. Az ő fáradhatatlan buzgalmának köszönhettem, hogy még az nap el lettem bocsátva Pápára. Megérkeztem 14-én hajnalba. Őrömmel jöttem, azt hittem, a régi kedves otthonban semmi baj sincs. Szeretett apánk, kinek eltávozásommal ismét rázúdult minden gond, a nehéz munkától már teljesen megrokkanva, s anyám is beteges volt. De nem panaszkodtak. Csak 16-án jelentkeztem felvételre a bencés rend épületében lévő kórházparancsnokságnál. A Zimmerman utcai fiú iskolába helyeztettem magamat. Itt megörültem, mert megtudtam, régi házi orvosunk dr. Grosz Lajos orvos. De mekkorát csalódtam, mikor meglátott dühöngeni kezdett, miért jöttem hozzá, és tudomásul adta, hogy nem lesz semmi elvárással velem szemben. Egyszer akart haza engedni, de csak úgy, ha egy velter (sic) jön velem, nem fogadtam el. Hoztam magamnak be civil ruhát, és vizit után mindenkor hazajöttem a másik vizitig. Felvételemet a szobatársaim maguk közt felosztották. Ekkor láttam, mily pusztítást vitt végbe nálunk is a háború. Szegény apám dolgozott végkimerülésig, és nem táplálkozhatott annyi hatósági lisztet kaptak. Egy havi főzőliszt egy heti rántásnak kevés volt. Ha kenyér lisztből sütöttek kenyeret, egy hét alatt egyhavi részt jóllakás nélkül megehettek. Nem tudtak kapni semmit sem. Ha haza mentem, legtöbbször még rántott levessel sem kínálhattak meg, mert ezt a fényűzést ünnepen sem igen engedhették maguknak. A kórházakban eddig mindenhol azt tapaszttaltam, hogy a legerősebb, legegészségesebb, lógóba vannak. Hon létem alatt pedig meggyőződtem, hogy a gazdag városi földmívesek mind felmentve, kereskedők hadiszállítókul felmentve. Bármerre mentünk, mindenhol irgalmatlan drágaság volt. Egy komisz kenyeret hoztam velem Sopronból, szegény apám oly jóízűen ette, mint a kalácsot. Mert ők itthol oly kenyér lisztet kaptak hogy a belőle sütött kenyértől még a barmok is elvesztek volna. A szó szoros értelmében piszkot s nem lisztet kaptak. Meg voltam semmisítve. Mi vagyonra sosem számítottunk, e helyett mindig jól éltünk, tehát megértettem mi fog lenni ősz apámmal. Elhatároztam magamban, többé nem fognak mint katonát használni, inkább feláldozom életemet, de frontra nem megyek. A háború mániákusai ha elvittek bennünket családjainktól, legalább védték volna meg őket a háború hiénáitól, a kereskedők, molnárok s hivatalnokoktól. Az otthol maradt asszonyok, ha mentek a hadi segélyért, ami kész nevetség volt, nem pedig pénz; fejenként 35 fillér, gyermekek 17 fillér naponta. (Én utánam anyám kapott, nővérem 2 gyermeke után, ő maga mint dohánygyári munkás nem kapott). Az otthol maradt hivatalnokok) csak hadi kurváknak szólongattak minden tisztességes munkásasszonyt vagy leányt. A becstelenség a legnagyobb fokra hágott. Különösen két úri ember tűnt ki. Révész Arnold főmérnök és Török Mihály. Előbbeni az élelmezés elosztás, utóbbi a hadisegély főtolvaja volt. Ezek a mániákus paraziták, amelyik asszony erélyesen fellépett ellenük, mindent felhasználtak megkárosításukra. Amikor egyes férjek hazajöttek, nehogy megbosszulhassák becstelen eljárásukért, barátjuk Kemény Gyula kat/onai/ ügyoszt/ály/ vezetőjével egyetértve bevonultatták. A háború előtti polgári becsület és erények sehol nem maradt még nyoma sem. Mindenütt paráznaság és megvesztegethetőség uralkodott. A megmaradt becsületes férfiak és nők teljesen ki voltak szolgáltatva a gazemberek kényének. Az ilyen állapotok láttára nem volt ember, aki érezte volna a katonáskodást polgári kötelezettségének, ha egyszer otthol megfordult, hanem átoknak. Itthol létem alatt a kórházban elég jól ment dolgom. Parancs jött, melynek értelmében mint helybelinek nekem kellett a lábadozó betegeket csalánért elvezetnem. Természetes egyszer megmutattam nekik az öreghegy alatt a Polyák malomnál s többé el sem mentem velük csak lakásomig. Dr. Grósz Lajosnak érdekes gyógymódja volt. Minden beteg ágya elé állva fogadta, és ő minden embert megkérdett anyanyelvén, és meg is felelt rá; hogy van kérem jól? jól, dobre, dobre, gutisz, gut, binye, binye. Ezzel elment, vége volt a vizitnek és kimerült a gyógymód. De nekem amilyen rosszul mutatkozott be Grósz, oly jól elváltunk. Ugyanis kijelentette, nekem szanatóriumba kell mennem, amit ő elintéz. Csakugyan nov/ember/ 5-én már Pozsonyba lettünk irányítva. 4 napi itt tartózkodás után, 9-én már a trencséni barak kórházban voltam, innét nov. 21-én Belusra (Trencsén m/egye/. Haván túl) lettem egy kis szanatóriumba küldve. Régebbi időben gyógyfürdő volt, a háború alatt lett katonai szanatóriumnak alakítva. Ker/ületi/ orvos dr. P...(?) Ábrahám volt. Itt semmiféle katonai piszkosság nem nehezedett ránk. Egyedül érdemes orvosunk azon parancsa kötött bennünket, hogy étkezésre és éjjelre mindenki otthol legyen. Nagyon távol voltunk minden lakott helységtől, de annál szebb séták és kirándulások voltak az enyhe tél elején a sok szép fenyvesekben. A karácsonyi ünnepekre szabadságot kaptam négy napi itthol tartózkodásra. Belus fürdőn voltam febr/uár/ 24-ig. 25 /-én/ trencséni tartalék körletbe érkeztem. Itt voltam márc/ius/ 6-ig. 7-én Pozsonyba lettem irányítva, innét bajmegállapítás után ezredemhez lettem márc/ius/ 27-én küldve. Az úton németül tudó társaim elolvasták orvosi leletemet, következőképp hangzott. Nagyfokú tüdőtágulat,. a szív megtámadásával, szívbántalmak. A látó és halló idegek elgyengülése. Ennek refrénje : Minden katonai fegyveres szolgálatra alkalmas. Én pedig tudtam, hogy nem lesz abból semmi. Mielőtt Nagykanizsára mentem volna, 6 napot itthol töltöttem, s csak ápr/ilis/ 2-án vonultam be. Orvosi vizsgálat után a III. sz/ázad/ felülvizsgálatos osztaghoz lettem helyezve. Innét már ápr/ilis/ 4-én 21 napi szabadságra haza eresztettek. 26-án bevonultam. Szabadságom ideje alatt Veszprémi út 12 sz. lakásunknál (mely ifj. Kluge Ferenc úré volt), egy 300 öles kertet, mit szüleim használtak, megástuk, és közben apámmal is elmentem szakmunkára. Ápr/ilis/ 29 /-én/ orv/osi/ vizsgálaton át lettem irányítva szolgálatba a laktanyába. Azonban, közben a sorozó bizottságba írnokokat kerestek a lábadozóban, ahol rögtön jelentkeztem, másnap általános próba után fel is lettem véve írnoknak. Mint sor/ozó/ biz/ottsági/ írnok összejártuk, egy alezredes, egy hadnagy vezetésével (6 írnokok és 2 szolg/álat/tevő legény) Zala megyét, és éppen a félig halott emberek nem lettek besorozva katonának. Máj

/us/ 14-én soroztunk B/alaton/füreden, hol egy tanonc kori pajtásommal, Nagy Rezső asztalos segéddel, jöttém össze. Szegény fiú kezére volt megrokkanva. 207